Borítókép: 5 sérülés, ami leginkább a 40 feletti sportolókat érinti

5 sérülés, ami leginkább a 40 feletti sportolókat érinti

Forrás: getty images
Ezek a problémák elég gyakoriak és fájdalmasak, de szerencsére van megoldás rájuk!

A sportolás megvédhet egy csomó betegségtől, ez nem újdonság. A cukorbetegség, szívproblémák és még a daganatos megbetegedések ellen is hatásos lehet a mozgás, viszont 40 felett érdemes lehet észben tartani, hogy nő a sérülések kockázata. Ez annak köszönhető, hogy a tested már nem tud olyan gyorsan regenerálódni, mint korábban, több időre van szüksége ehhez. Kezdő és régóta sportoló embereknél is előfordulhatnak sérülések a negyedik x betöltése után:

“Az tény, hogy a sportsérülések száma emelkedik 40 éves kor felett, ezért érdemes a fizikai aktivitást, az edzések intenzitását is ehhez mérten módosítani.”
mondja Liam Champion, fizioterapeuta.

Ennek első lépése akár az is lehet, hogy megnézed, mik azok a sérülések, amik a leggyakrabban előfordulnak ebben az életkorban.

A kulcs tehát annyi, hogy jobban odafigyelj a tested jelzéseire, ne hagyd ki a bemelegítést, a nyújtást és szánj kellő időt a regenerációra! Ezek annyira nem nagy dolgok, mégis sokat tehetsz velük azért, hogy 40 felett is egészséges maradj!