Borítókép: Tiricz Irén óriási pályacsúcsot futott a Piros 85-ön

Tiricz Irén óriási pályacsúcsot futott a Piros 85-ön

8.36.14-es idővel Tiricz Irén megdöntötte tavalyi pályacsúcsát a Piros 85-ön (87,61 km / 3205 m szint). Így a sérülésekkel tűzdelt idei szezont elképesztő futással zárhatja a három gyermekes anyuka. Villáminterjúnkban a mai versenyről, a felkészülésről és a sérüléséről is mesélt.

Ugye a Bükki Hard után lesérültél és sok versenyt ki kellett hagynod idén. Mi volt a gond és mi segített a gyógyulásban?

Igazából már a Bükki Hardra is egy félig gyógyult bokával mentem, ott pedig összeszedtem egy IT szalag sérülést, amin 3 hónapig nem segített semmi (jártam kezelésekre, kaptam szteroidot is). Egy térdspecialista műtétet javasolt, de előtte még egy sporttárs ötletére kipróbáltam a lökéshullám terápiát, ettől megoldódott. Most szeptemberben pedig egy lágyékhúzódás miatt kellett többet pihennem.

Gondolom a sérülések miatt nem volt hibátlan a felkészülésed, mégis mit tudtál belerakni idén a tavalyi edzésmunkához képest?

A futás mellett rendszeresen erősítek, azt gondolom ez kicsit sok volt, ennek tudom be részben a sérüléseim. Egy hónapja szinte teljesen elhagytam a klasszikus erősítő gyakorlatokat és átálltam a napi 30 perc jógára, ami szintén tartalmaz erősítést, de elsősorban egyensúly javító és nyújtó feladatokat. Most úgy érzem, ez jobb kombináció, tudtam fejlődni mellette a futásban.

Forrás: Andrew Erdei

Tudom, hogy tavaly hagytál benne, ezzel az idővel most elégedett vagy?

Tavaly egyértelműen maradt benne, kihagytam egy pontot, vissza kellett menni, sok időt töltöttem frissítéssel, depós csomag keresgéléssel. Idén ezeket korrigáltam. Ami szintén segített, hogy ezúttal nem egyedül futottam, Nedybalival (Nedjalkov Balázs, a szerk.) végig kerülgettük egymást, próbáltam tartani a tempóját, ami nem egyszerű feladat.
Ezen kívül a motiváció egy ilyen év után igazán nagy volt (2 lemondott EB forduló, 2 másik külföldi verseny, Mátrabérc, UTH…). "Sajnos" úgy érzem, egy pici még mindig maradt benne, bár most már csak percekről beszélünk, úgyhogy tartok tőle jövőre is ott leszek. :-)

Hogyan tovább ezek után?

Idén szeretnék egy jó, sérülésmentes alapozást csinálni, komolyabb verseny már nincs tervben. A Vulkántúrával és a Vérkörrel szemezek, illetve a Balboa pályacsúcs is izgatja a fantáziám.
Szeptembertől vissza szerettem volna menni dolgozni, de családi okok miatt ez a dátum eltolódott, így most egy picit több szabadidőm van, amit mindenképpen egy átgondolt alapozásra fordítok.

Eredmények
Férfiak
1. Muhari Gábor 7.44.09
2. Szabó Áron 7.45.25
3. Allaga Tamás 7.48.33

Nők
1. Tiricz Irén 8.36.14
2. Vincze Zsófia 9.19.54
3. Makai Viktória 9.29.24

Nyitókép: Andrew Erdei