„Életem legnagyobb kihívása és élménye volt a Spartathlon”

Maráz Zsuzsanna idén debütált a Spartathlonon. Szorgalma, tehetsége és a sikeres edzői felkészítés rögtön a dobogó harmadik fokára repítette. S hogy mindezt hogyan élte meg, kiderül a vele készült beszélgetésből.

Maráz Zsuzsanna idén debütált a Spartathlonon. Szorgalma, tehetsége és a sikeres edzői felkészítés rögtön a dobogó harmadik fokára repítette. S hogy mindezt hogyan élte meg, kiderül a vele készült beszélgetésből.

Hogyan élted meg az első Spartathlon teljesítésedet?

A Spartathlont olyan élménynek szerettem volna megélni, mint az első maratont, vagy az első UB-t. Nagyon vártam, nagyon akartam. Így 4 nap elteltével érzem, hogy mindent megkaptam úgy, ahogyan azt megálmodtam.

Mesélj az útról, mik voltak a benyomásaid?

Nincs még nagy tapasztalatom a 200 km feletti távokon. Csak 3 éve kezdtem bele az ultrafutásba. Ez volt az eddigi leghosszabb versenyem. Vakon indultam el. Nem nézegettem az útvonalat, nem böngésztem a térképet, hogy milyen városokat, településeket fogunk érinteni. Nem akartam időket tervezni és azon görcsölni, hogy azokat tartani tudom-e, vagy sem. Csak szépen, örömből, élvezve minden lépést, érzésből akartam futni.

Mikor az elején láttam, hogy milyen jól van jelölve az útvonal megnyugodtam. Az egyetlen dolog, amitől szorongtam az az eltévedés volt, hiszen eddig szinte minden versenyemen eltévedtem.

A másik számomra félelmetes dolog a kutyák voltak. Görögországban nincsenek kiskutyák. Csak hatalmas nagy kutyák élnek, melyek falkába verődre hozzák a frászt a fáradt futókra. Háromszor volt afférom kutyákkal a 246 km-en. Szerencsére megúsztam.

Ez a verseny az eddigi versenyekhez nem hasonlítható. Kíváncsian vártam, hogy mit ad a Spartathlon, milyen érzéseket, miért indulnak el újra és újra a futók, mi az, ami idevonzza őket?

Kép
forrás: Szász Norbert

Sokáig nagyon egyenletesen mentél, mi történt a hegy lábánál?

125 km-ig ragyogóan éreztem magam. A legnehezebb a verseny során a hegy volt. Utáltam. Örültem, hogy felértem. Aztán mikor megmutatták, hogy merre kell lemenni és láttam, hogy ugyanaz a köves, morzsalékos, sziklás talaj, nagyon elkeseredtem, de mentem tovább.

Sokan panaszkodtak a melegre, illetve megemlítették az éjszakai hideget is. Te hogyan élted ezt meg?

A melegre nem panaszkodtam. Nem éltem meg nehezen. Számítottam rá, jéggel hűtöttem magam és ennyi. 125 km-nél kezdett a gyomrom rendetlenkedni. Ez pontosan 12 óránál volt. Addig nagyon élveztem a futást. Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy onnantól is élvezetes volt. Ám, ha szenvedünk is, akkor is van valami "jó" ebben az ultrafutásban. Valami megmagyarázhatatlan.

Kép
forrás: Szász Norbert
Kép
forrás: Szász Norbert

Hogyan hidaltad át a gyomorproblémák miatti nehéz órákat?

A hegy után már kimaradnak dolgok. Csak mentem előre. A lámpám fényét és a nyilakat követve. Egy percig sem inogtam meg fejben. Sokat gondoltam az otthoniakra. A csapatom addig futott, amíg én. Voltak nehézségeim, fájt a gyomrom, nem tudtam enni, ettől gyengébb lettem, lassabban tudtam csak haladni, álmos voltam, nagyon küzdöttem az elalvás ellen, de ezt nem nevezném holtpontnak. Ez csak egy állapot. Csak akkor álltam meg, mikor a frissítőpontokon állva bekaptam valamit. Örültem a reggelnek, végre láttam, hogy milyen gyönyörű a táj Spárta felé. Igyekeztem csak a szép dolgokat észlelni. A frissítőpontokon nagyon kedvesek és segítőkészek voltak az emberek. Tényleg szívvel, lélekkel rendezik ezt a versenyt.

Kép
forrás: Szász Norbert

Harmadik nőként értél célba, verseny előtt volt valami előzetes elképzelésed?

Tudtam, hogy a harmadik helyen állok. Azt is tudtam Katától (Nagy Katalin, női 1. helyezett, a szerk.), hogy Pam (az amerikai Pam Smith, női 2. helyezett, a szerk.) nagyon erős futó, így nem próbálkoztam azzal, hogy versenyezzek vele a 2. helyért. Folyamatosan figyeltek a kísérői, hogy hogyan haladok, nem láttam értelmét egy ritmusváltásnak, egy versenyzésnek. Inkább tartottam a pozícióm. A párom, Attila mindig tájékoztatott, hogy csak nyugodtan haladjak, ahogy tudok, mert több mint egy órányira van mögöttem a következő lány. Jó volt ezt hallani. Nyugodt voltam. Életem legnagyobb kihívása volt ez a verseny és cserébe a legnagyobb élményt kaptam. Felejthetetlen volt az első Spartathlonom. Pontosan erre vágytam.

Kép
forrás: Szász Norbert
Kép
forrás: Szász Norbert

Ki segített a felkészülésedben?

A versenyre Lőrincz Olivér készített fel. Nagyon élveztem a közös munkát. Erősebbnek, edzettebbnek éreztem magam, mint amilyen tavasszal voltam.

És végül...vissza akarsz menni?

Hogy lesz-e legközelebb? Még erre nem válaszolnék.

Kép
forrás: Szász Norbert
Zsuzsi a rajt előtt, a párjával, aki egyben a kísérője volt a versenyen
forrás: Szász Norbert
Zsuzsi a rajt előtt, a párjával, aki egyben a kísérője volt a versenyen
Körömpörkölt Félmaraton - futás a vasárnapi ebéd után

Főszerkesztőnk, Máté teli hassal indult futni...a végét kitalálhatjátok. Nem is, inkább mesélje el ő!

Fit.Love.Réka a Generali Runner's World Run maratonra készül: Miért olyan nehéz visszavenni?

Nem tudom, hogy a jó idő vagy a sok szuper közösségi futás, vagy mindkettő miatt, de az elmúlt hetekben nagyon elkapott a gépszíj és alig bírom visszafogni magam, hogy ne toljak le akár 2 edzést is minden nap.

Hogyan lehet hatékonyan fejleszteni a gyorsaságodon?

Szakértőnk, Szántó Nelli elmeséli, milyen módszerekkel tudtok fejleszteni a sebességeteken.

Ébredj! Ráadás esti futás a magyar BBG lányokkal

Az Ébredj! kihívás vége után egy nappal egy szuper kis közösségi futásra invitálunk Budapest legszebb helyeire:

Hetente hányszor kell elmenned futni?

Köztudott tény, hogy ahhoz, hogy futónak nevezd magad, futnod kell. Mindegy, mennyit és milyen gyakran, akkor is futó maradsz. Ha viszont versenyre készülsz, vagy a rekordod szeretnéd megdönteni, nagyon is számít az, hogy hányszor húzod fel a futócipőd, mekkora távot teszel meg, és mindezt milyen gyorsan!

Előfizetés

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Szakértőink
Kérdezz szakértőinktől!

Mindegy, hogy edzéssel, táplálkozással, fogyással, futóruházattal, cipőkkel kapcsolatban vagy bizonytalan, a legprofibb szakemberek készen állnak, hogy megválaszolják a kérdéseidet, és segítsenek neked jobb futóvá és sportolóvá válni!

Csanya

terepfutásfutás

Terepfutóként, versenyszervezőként és a Terepfutás.hu alapítójaként is ismerhettek. Sokak szerint egyszemélyes felelőse vagyok a versenyeimen rendszeresen ismétlődő esőnek, sárnak, kánikulának (ez természetesen alaptalan pletyka csupán). Másfél évtizedes terepfutó (és esőtáncos) múlttal várom kérdéseiteket. 

Kérdezek tőle

Gadányi Bálint

maratonmaratoni felkészülésfutás

Pécsen végeztem testnevelő-edző szakon. Gyerekkorom óta sportolok. Több sportágat is versenyszerűen űztem. A leghosszabb időt atlétaként töltöttem el. Magasúgróból lettem középtávfutó, majd a hosszabb utcai versenyek kezdtek el érdekelni. 2009-ben egy komoly betegségből való felépülés melléktermékeként a triatlonban kerestem a megújulást. Azóta 9x teljesítettem az ironman távot. Legjobb maratoni időm: 2:54, a legjobb ironman időeredményem pedig: 9:48. 

Kérdezek tőle

Gergely Noémi

dietetikasportdietetikasporttáplálkozástáplálkozás

Az állóképességi sportot űzők táplálkozása egy igazán izgalmas terület és csak nagy felelősséggel lehet végezni, mert ezek a Te sikeredet szolgálják. Célom, hogy együtt Veled elérjük mindazokat a célokat, amiket kitűztél magadnak!

Kérdezek tőle

Janota Zoltán 'Johnny'

triatlonTRXspinningtáplálék-kiegészítők

A triatlon az életem fontos része több mint 26 éve. Ez idő alatt szerzett 13x ironman finisher-, 2x féltávú-, és 5x Somogy Megyei Duatlon Bajnoki címemmel rengeteg értékes tapasztalatot szereztem a fizikai és mentális felkészülésben. Kétdiplomás edzőként, Spinning- és TRX oktatóként segítem sok sportoló, vállalatvezető és átlagember minőségi sportolását, céljaik elérését itthon és külföldön. A BioTechUSA állóképességi szakértőjeként, cikkíróként és tesztelőjeként a táplálék-kiegészítők világában is igyekszem hatékony támogatást nyújtani mindenkinek.

Kérdezek tőle

Kis-Soós Zsanett

futásfutótechnikafutás várandósság alatt

Hazánk legrégebbi egyesületének, a Magyar Athletikai Club tagjaként, többszörös korosztályos magyar bajnokként, válogatottként és amerikai egyetemi sportösztöndijasként a versenysportban szereztem meg a legfontosabbat, ami az futáshoz szükséges lehet: a tapasztalatot. A legjobb félmaratoni időm: 1:17, és erre nagyon büszke vagyok. Az edzősködés, és az amatőr futókkal való foglalkozás alapjait már a Margitszigeti Atlétikai Club, illetve a NIKE Futóklub keretein belül sajátítottam el. Amikor kamaszkoromban elkezdtem futni, sokan egyszerűen nem értették, hogy miért ragadok nap mint nap futócipőt. Mára szerencsére változott a világ, sokszor ugyanezek az emberek keresnek fel, hogy segitsek nekik a fejlődésben, továbblépésben. Hihetetlenül jó érzés, hogy aktív részese lehetek annak a folyamatnak, amikor az "unalmas, monoton, értelmetlennek" tartott futás lassan-lassan trenddé, menővé, divatossá válik.

Kérdezek tőle

Lubics Szilvia

futásultrafutásmotiváció

Lubics Szilvia vagyok, 3 kamasz srác anyukája, fogorvos, ultrafutó. 7 éve indulok 200 km-nél hosszabb versenyeken, főleg aszfalton versenyzek. 3-szor nyertem Spartathlont, egyszer Milano- Sanremot, ami Európa leghosszabb futóversenye. Nyolc 24 órás versenyem közül, egy kivételével mindig 200 km fölött futottam. 6 és 12 órás futáson tartom az országos csúcsot. Bár a futás nagyon fontos az életemben, imádom a munkámat és a legbüszkébb a családomra vagyo

Kérdezek tőle

Lőrincz Olivér

ultrafutásterepfutásfutáskerékpár

Testnevelő és kerékpáros mesteredző vagyok. Az utóbbi bő 10 évben már a futásban mélyültem el igazán. Én magam is aktívan terepfutok, többek közt az utóbbi 10 évben megszakítás nélkül részt vettem az UTMB valamelyik versenyén. Edzői karrieremben az 5x megnyert Spartathlonra és a 24 órás világbajnoki címre vagyok a legbüszkébb.

Kérdezek tőle

MacPherson Éva

táplálkozásinzulinrezisztenciatermészetgyógyászatétrend

Egészség és táplálkozás terapeutaként az egészségmegőrzés természetes módjaiban és az IR életmódban szeretnék segíteni. Készen kapott tervek helyett gondolkozni tanítalak meg!

Kérdezek tőle

Markocsán Sándor

futásmaratonversenyzés

Többszörös magyar korosztályos, és mezei csapatbajnok futó voltam. Legjobb eredményeim: 5000: 14:05, 10000: 29:17. (van még 2:39-es maratonom is, ami csak azért is különös, mert 17 (!) évesen futottam). A Nike Futóklub edzője vagyok, de sok egyéni tanítványom is van a #sanyosztistallo égisze alatt.

Kérdezek tőle

Pulay Szilvi

személyi edzéscore edzéskiegészítő edzésaerobik

Tapasztalatból tudom, hogy a testmozgás nem csak a testet, de a lelket is felüdíti. Kezdetben 3-4 éven át az alakformáló aerobik edzések jelentették számomra a fő csapásirányt, jelenleg ezek mellett rendszeresen tartok köredzést, funkcionális tréninget. Szerintem fontos, hogy a havi edzésprogram kiszámítható, de változatos legyen. Fontosnak tartom a helyes táplálkozást, hiszen elengedhetetlen része az egészséges életmódnak, így szívesen adok tanácsot ebben a témában is.

 

Kérdezek tőle

Sipos Fanni

Futásfutómozgásfutótechnikakezdő futók

Teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok mellett futók mozgását elemzem, amit Hamburgban volt lehetőségem elsajátítani. Így edzéstervek írása közben nem csak az élettani, hanem a biomechnaikai szempontokat megfigyelve igyekszem kihozni a futókból a maximumot. A Semmelweis Egyetem Testnevelési Karán végeztem humánkineziológia szakon, kedvenc területem a terhelés élettan volt, amiben az Ensport laborvezetőjeként van lehetőségem elmélyülni. Futás mellett nagyon szeretek utazni, így az utazás dátumát gyakran 1-1 futórendezvényhez, versenyhez igazítom.

Kérdezek tőle

Szántó Nelli

személyi edzéstriatlonfutásamatőr futás

Gyermekkorom óta a sport határozza meg az életem. 12 évig versenyeztem triatlon és országúti kerékpár sportágakban, majd az egyetemi évek beköszöntével felhagytam az élsporttal, de a mozgás szeretete továbbra is a mindennapjaim része maradt. A Testnevelési Egyetem testnevelő-úszó és triatlon-edző, illetve testnevelő-gyógytestnevelő szakain szereztem meg diplomáimat. Jelenleg személyi trénerként, azon belül főleg amatőr futók és triatlonosok edzőjeként tevékenykedem. Remélem, hogy a segítségemmel minél többen megtapasztalják az élményt, hogy milyen felelmelő érzés, amikor elérhetetlennek tűnő álmokat váltunk valóra önmagunk leküzdésével.

Kérdezek tőle

Szilágyi Tibi

futásterepfutásultrafutás

12 éve dolgozom futóedzőként. A Sportlabor mellett több mint hét évig voltam a tatai Nike Futóklub edzője, majd a Tatai Atlétikai Klubnál folytattam a munkámat. 2016-tól az Ensport színeiben segítem a futni vágyókat személyre szabott edzéstervekkel és tanácsokkal. A teljesítményfokozásnak mind az elméleti, gyakorlati és emberi összetevőit ugyanúgy fontosnak gondolom, így mindhármat szem előtt tartva próbálom futóimmal együtt, közösena legtöbbet kihozni belőlük. Számomra a sport sohasem lehet teher, csupán eszköz önmagunk megvalósításához, és saját korlátaink legyőzéséhez.

Kérdezek tőle

Vajda Zsuzsa

futásfutótechnika

Középiskolás korom óta szeretem a futást, komolyabban az egyetemi éveim alatt kezdtem el edzeni. A futás szakmai részével 2005 óta foglalkozom, edzőm, Dr. Török János hatására, aki kiváló szakember és nagyszerű pedagógus. A Brescia Maratonon elért 2 óra 44 perces eredményemre vagyok a legbüszkébb. A Margitszigeti Atlétikai Club és Nike Futóklub edzőjeként célom a lehető legtöbb emberrel megszerettetni ezt a sportot.

 

Kérdezek tőle

Fizess elő a Runner's World magazinra 35% kedvezménnyel!

Csak 2380 Ft