Borítókép: A család minden tagja futna? Így készítsd fel a gyerekeket életük első 5K-jára

A család minden tagja futna? Így készítsd fel a gyerekeket életük első 5K-jára

Forrás: getty images
Hamarosan beköszönt a tavasz, a futórendezvények időszaka.

Abban pedig egyetérthetünk, hogy nincs jobb érzés annál, mint mikor másokat motiválsz a felkészülésed során és a család többi tagját is rávaszed egy kis mozgásra. Ha úgy látod, hogy a te gyermeked is szeretne indulni egy rövidebb futamon, akkor a következő tippek segítségedre lehetnek a felkészítése során. Aztán a célbaérkezés után majd együtt örülhettek, biztos, hogy hatalmas élmény lesz mindkettőtöknek - ahogy az odáig vezető út is!

A legtöbb szakértő és futóedző szerint az 5K-s táv még nem annyira megterhelő a gyerekek számára, ám a felkészülés során nem árt észben tartani néhány fontos tanácsot, hogy minden rendben menjen és a mozgás minden pillanata örömmel teljen mindkettőtök számára.

Szakértőnk és futóklubunk edzője, Szántó Nelli szerint például a következő dolgokra érdemes figyelmet fordítani:

Az egyik legfontosabb szempont a gyerekek esetében a fokozatosság betartása, hiszen 18 éves korig fejlődik a szervezet, ezért könnyen túl lehet terhelni. Ugyanúgy ajánlott a felkészülés során beiktatni speciális edzéseket, melyek az ügyesség, a technika és a gyorsaság fejlesztését célozzák meg (gyerekkorban utóbbin könnyebben lehet csiszolni, mint felnőttként). Ezeken kívül a saját testsúlyos erősítés és a koordináció fejlesztése is helyet kell, hogy kapjon az edzéstervükben. A felkészülés megkezdése előtt érdemes a gyerekeket is elvinni egy terheléses vizsgálatra, emellett pedig a megfelelő technikai háttér (futócipő) biztosítására is oda kell figyelni, hiszen egy rosszul megválasztott cipő később komoly egészségügyi problémákat okozhat. Jó ötlet elgondolkodni azon is a szülőknek, hogyan tudják élvezetessé tenni a gyermekük számára a felkészülést, versenyzést.

Ahhoz pedig, hogy szórakoztatóbbá és élvezetesebbé tedd a gyerekek számára a futást, a következő tippeket is érdemes megfogadnod: