memória

Feledékeny vagy? Kezdj futni, mert napi 15 perc javít a memóriádon!

Forrás: getty images
Amellett, hogy a futás egészségesebbé tesz és akár a hosszabb élethez is hozzásegíthet, egy új kutatás szerint a memóriára is jó hatással van.

A Psychological Reports című szaklapban megjelent kutatás alátámasztotta, hogy a futás szuper hatással van az emlékezőtehetségre. A kísérletben 18 és 35 év közötti emberek vettek részt, akiknek négyféle feladatot kellett teljesíteniük. Az első feladat során ülve kellett 15 szóból annyit memorizálniuk, amennyit csak tudnak. A következő három feladatban pedig futópadon kellett közepes tempóban haladniuk 15 percen át és az edzés előtt, közben, vagy után kellett megjegyezniük 15-15 szót.

A kutatók arra jöttek rá, hogy a mozgást követően sokkal több szót tudtak megjegyezni a résztvevők.

Dr. Paul Loprinzi, a kutatás vezetője szerint ez annak köszönhető, hogy az aerob mozgásformák - így a futás is - jó hatással van a rövid- és hosszútávú memóriára is. A rendszeres mozgás ugyanis elősegíti, hogy az agyban lévő neuronok kapcsolatba lépjenek és kommunikáljanak egymással. Az intenzívebb kommunikáció eredménye pedig az, hogy könnyebben elő lehet hívni az emlékeket az agyból.

Korábbi kutatások szerint pedig a futás a demenciát is képes megelőzni, akár felére is csökkenhet a betegség kialakulásának esélye, ha valaki még idősebb korában is rendszeresen mozgott.

Ha legközelebb vizsgára készülsz, akkor mindenképpen menj egyet futni! Az agyad hálás lesz érte!

Olvasnál még a témában?