Borítókép: Ezért jó, ha belesétálsz a távba a versenyen

Ezért jó, ha belesétálsz a távba a versenyen

Forrás: getty images
Bizony, vannak előnyei!

Rebekah Mayer, amerikai futóedző az első maratonját 3 óra 14 perc alatt futotta le úgy, hogy kicsit sétált 35km után. Ahogy sok más futó, úgy ő is ezt egy hatalmas hibaként élte meg, hiszen azért kapjuk az érmet mert „lefutjuk” az adott távot, így ez sokaknál a gyengeséggel egyenlő. Ma már Mayer máshogy vélekedik róla, sőt kifejezetten ajánlja, hogy bizonyos helyzetekben érdemes belesétálni a versenytávba, sőt több kutatás is bizonyítja, hogy azok, akik minimális séták beiktatásával teljesítenek például egy maratont, sokkal kevesebb izomkárosodással rendelkeznek a végén. Arról nem is beszélve, hogy egyes edzők vélekedése szerint így még gyorsabban is lehet összességében teljesíteni a távot. Ezekben az esetekben nyugodtan sétálj bele:

  1. Ha dimbes-dombos az útvonal, és magadhoz képest egy hosszú távot futsz, akkor érdemes a kimerítőbb emelkedőket inkább gyors gyaloglással teljesíteni, hiszen nem mindig éri meg felfutni rajtuk. Túlzottan felmehet a pulzusod, és túl sok tejsav szabadulhat fel, ami miatt a táv több részét nem bírod majd olyan jól lefutni. Ha még úgyis érzed az elsőnél, hogy nem lesz gond, inkább válaszd a gyaloglást, nehogy megbosszulja magát később.

  2. Sokan még a frissítésnél sem lassítanak vagy sétálnak, és ezzel nincs is baj, ha gyakorlott vagy az ügyben. De, ha még nem tapasztaltad ki, pontosan hogy is jó frissíteni, inkább sétálva fogyaszd el a vizet vagy a banánkarikákat, mert sokkal rosszabb, ha félrenyelsz vagy egyéb gyomorproblémát okozol magadnak a sietséggel.

  3. Ha extrém forróság van, ami sokszor még őszi versenyeken is előfordul, az emberi szervezet alapból jobban le van terhelve. Ilyenkor érdemes előre meghatározott kilométerenként 100m-eket belesétálni a távba, ezzel lenyugtatva a pulzusodat és a légzésedet is. Így biztonságban tudod teljesíteni az egészet.

  4. Amikor egyszerűen nem tudod elfutni az elejét: visz a tömeg, és bár még nem érzed a hatását, de az órádra nézve, a tempót látva már tudod, hogy ennek nem lesz jó vége. Ilyenkor érdemes egy kicsit sétálni, lenyugodni és új fejjel, új tempóban folytatni a versenyt.

Olvasnál még a témában?