Borítókép: Érdekességek a futásról, amiket eddig nem biztos, hogy tudtál

Érdekességek a futásról, amiket eddig nem biztos, hogy tudtál

Forrás: getty images
A futás remek módszer fogyáshoz, stresszoldáshoz és úgy egyáltalán, az egészséged megőrzéséhez. Azonban van néhány érdekesség, amivel nem biztos, hogy tisztában voltál ezzel a sporttal kapcsolatban.

Ezeket gyűjtöttük össze:

1. A 20-as éveidben vagy a leggyorsabb

Legalábbis maratoni távon mindenképpen. Spanyol kutatók vetették össze a New York Marathon célbaérkezőinek időeredményét 2010-ben és 2011-ben. Arra jöttek rá, hogy a férfiak 27, a nők pedig 29 évesen teljesítették a leggyorsabban ezt a távot. Évenként 4%-kal voltak lassabbak az ennél fiatalabb korúak és 2 százalékkal végeztek rosszabb eredménnyel az idősebbek.

2. Sokkal többet mozog a melled közben, mint hinnéd

Angol kutatók jöttek rá arra, hogy a mellek nem csak felfelé és lefelé mozognak futás közben, hanem oldalirányba és kifelé-befelé is. Ha nem viselsz sportmelltartót, könnyebben megnyúlnak ezek a szövetek - erre érdemes odafigyelni.

3. Vannak olyan munkahelyek, ahova csak futók jelentkezését várják

Például ilyen az amerikai hadsereg is, hiszen itt egy alap fizikai teszten kell átesnie minden jelentkezőnek. Ebben egyébként a 3 km-es futáson kívül szerepel még fekvőtámasz és felülés is.

4. Idősebb korban sem rettennek vissza a maratonoktól

Fauja Singh a legidősebb futó, aki teljesítette ezt a távot. 101 éves volt, amikor 2012-ben indult a London Marathonon, ahol 7:49:21-es időeredménnyel végzett. A legidősebb női futó ezen a távon Gladys Burrill, aki 92 évesen, 9:53:16-os eredménnyel teljesítette a 2010-es Honolulu Marathont.

5. Testi változások

Kutatások igazolják, hogy sokkal jobban kihúzzák magukat a futók, ha egy számukra vonzó ember fut szembe velük.

6. A világ leghosszabb futása

A francia ultrafutó, Serge Girard tartja a világ leghosszabb távú futásának rekordját, ugyanis 365 napon keresztül teljesítette a 27.011 kilométeres távot. Közben egyébként 25 ország határán haladt át.

Te hányat ismertél az érdekességek közül?

Olvasnál még a témában?