futás,motiváció,futó

Élet a maraton után – így maradj motivált

Forrás: Getty Images
Ha az idei nagy célod a maraton volt, amire hónapokig készültél, és nemrég megcsináltad, nem meglepő, ha űrt érzel.

Hogy ezt enyhíteni tudd, összegyűjtöttünk néhány tanácsot, amiket érdemes bevetni a maraton utáni időszakban:

Nevezz be rövidebb versenyekre, fuss 5 vagy 10 kilométeren, ahol törekedhetsz arra, hogy az eddigi legjobb időddel érj célba. Maraton után 2-3 héttel például nagyon jó félmaratont lehet futni, és ha nincs még eleged a versenyzésből, érdemes kipróbálni!

Írd le a tapasztalataidat! Szedd össze, mit tanultál a maratoni felkészülésből, hogyan ment a verseny, és miket csinálnál másként. Jó érzés lesz később visszaolvasni, és akár megoszthatod a tanultakat olyan futókkal, akik majd később tervezik lefutni az első maratonjukat.

Szerezz be egy-két új futócuccot! Egy új darab mindig motivációt jelent, és segít, hogy szívesebben és lelkesebben vágj neki a kilométereknek.

Ha egy kemény maratoni felkészülésen vagy túl, itt az idő kicsit újítani! Próbálkozz meg a terepfutással, esetleg ismerkedj a triatlonnal. Mindkettő hasznos akkor is, ha továbbra is aszfalton szeretnél futni, mert az eltérő ingerek mentálisan és fizikailag fejlesztenek.

Az is jó megoldás, ha készítesz magadnak egy futós bakancslistát, hogy milyen versenyeken, útvonalakon szeretnél majd futni az elkövetkezendő időszakban. A tervezgetés biztosan fellelkesít majd, hidd el!

Ha úgy érezted a maraton közben és után, hogy neked nem itt volt a vége, hanem tudtál volna tovább futni, érdemes az ultrafutás felé kacsingatnod, és egy rövidebb ultrát kinézni magadnak!

Jó feltöltődést kívánunk!