Borítókép: Futva leszek 42

Futva leszek 42

Futóbaráti körökben bevett szokás, hogy a születésnapot jellemzően már nem valami hatalmas alkoholmámoros party keretében bonyolítjuk le, hanem közös futással. Ami biztos: az évek múlásával a feladat egyre bonyolódik.

Az életkor adott, illetve évenként ugye eggyel nő, így a tervezett futó km-ek száma is könnyen meghatározható. 1km 1 év, tehát, ha valaki éppen most tölti be a 30-at, 30 km lesz a születésnapi penzuma. Én bizony 42 éves leszek egy hónap múlva, így hát mentálisan egy maratonnyi táv megtételére készülök.

Adja magát az időpont is, május 27-e, s ha már a klasszikus időtávot megtettem idáig, egy klasszikus futótávot, maratont kellene futnom aznap. Körbenéztem a neten, milyen maratonok vannak május 27-én. Ki is dobott párat a google, de egy FB futócsoport tagjaitól is kaptam számos ötletet.

A legvonzóbb, a leginkább szemet gyönyörködtető a Saint Michel Marathon lenne. 1-2 éve onnan startolt a Tour de France mezőnye is. Káprázatos lehet. De május 27-én rendezik meg a Luxemburg Marathont is, valamint kicsivel arrébb, Regensburg-ban is lesz egy maraton. Aztán átgondoltam és rájöttem, hogy most nem igen férne bele az életembe egy utazás, így hazai megmérettetés után néztem.

Forrás: http://www.ouest-france.fr
Mont-Saint-Michel csodás bencés kolostoránál van a maraton célja

Még a nagy múltú Kinizsi 100-as is felmerült bennem, de azzal meg az volt a probléma, hogy egyrészt lezárult a nevezés, másrészt nem is igen futóbarát túra, mert persze inkább futva teljesíteném. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha a maratonnyi kort töltöm, miért egy 100 km-es túrán ünnepelnék. Nos, a Kinizsi 100-as elég régi tervem és vágyam. Régi, klasszikus túra, végig ismerős útvonallal, de egyelőre továbbra is terv marad. Bár arra is simán látok esélyt, hogy egyszer megcsinálom a magam privát Kinizsi 100-asát.

Azonban egy hete voltam Tihanyban, pár fotót készítettem a félsziget nyugati gerincén. Aztán eszembe jutott, hogy május 27-én pont lesz ott egy félmaraton, gyorsan be is neveztem. Ez a rész lesz a szülinapi futásom hivatalos része. A következő 21 km-t, pedig a félsziget turistaútjain fogom lefutni. Elképesztően szép útvonalakat lehet ott találni.

Nos, ez lesz az én szülinapi futásom.

Nektek volt már hasonló születésnapi vállalásotok?