Borítókép: (Téli)Mátrabérc Trail

(Téli)Mátrabérc Trail

A tavasz egyik nagy terepfutó eseménye, a Mátrabérc Trail előtt állunk. Van, akinek célversenye, másoknak első teljesítése lesz, a többségnek a sokadik, de ők is rendhagyó futásra készülhetnek. A Mátra tiszta hó ugyanis.

Hetekkel ezelőtt átböngésztem a Mátrabérc Trail női mezőnyét. Nem ismerek mindenkit, de azért akadt jó pár név, akiket látva, azt gondoltam, minden idők legerősebb női mezőnye készül rajthoz állni ezen a Bércen. Az első 6 nő simán 6-ossal kezdődő időt futhat – gondoltam, s persze még lehet ennél több is, hiszen adódhat jó néhány meglepetés futó köztük, akik idén képesek erre az időre.

Az eddigi Mátrabércek történetében nem volt még olyan, hogy csupán csak az első három nő menetideje 6-ossal kezdődött volna. 2014-ben volt az első olyan év, amikor volt három nő, akik erre képesek voltak. Én voltam a harmadik, aki még éppen becsusszant 7 óra alatt. Igaz ugyan, hogy nem azonos mezőnyben indultunk, mert abban az évben a Mátrabérc túrát és a terepfutóversenyt egy azonos napon szervezték, tehát két külön esemény zajlott szinte azonos időben, azonos pályán. Így hát nem állhattam az első két nővel egy dobogón, viszont a Mátrabérc túrán első helyen futottam be a nők között.

Egy tavaszi és egy téli futás, a kettő között pontosan 7 nap telt el

A Mátrabérc (54 km 2800 m+) útvonalon futott menetidők folyamatosan fejlődnek akár a férfi, akár a női mezőnyt nézzük. A fiúknál lassan 5 órán belüli idő is születik talán (a jelenlegi pályacsúcs Kiss Mikié, 5.08-cal, a női Paál Emőkéé, 6.10-es idővel), a nőknél pedig egyre többen lesznek képesek 7 órán belül célba érni. Álmom egyszer egy olyan női mezőnyben indulni a Mátrabércen, ahol az első 10 nő 7 órán belül célba ér. Simán van Magyarországon annyi női terepfutó, aki erre képes.

Viszont ma reggel, ahogyan a Hármashatár-hegyi hó helyzetet láttam, az jutott eszembe, hogy idén valószínű, mindenkinek el kell engednie a vágyott vagy tervezett célidejét a Mátrabérc Trail-en. Valószínű nem lesz 6-ossal kezdődő női idő és nem lesz férfi pályacsúcs sem. Ez persze nem a futók állapotát és felkészültségét minősíti, egyszerűen hóban nem lehet olyan gyorsan haladni.

Mint kívülálló kíváncsian várom, változik-e valami a hétvégi mátrai versenyeken a szokatlan télies időjárás, a havas körülmények miatt. Lesz ugyanis Kékes Csúcsfutás is szombaton, amely ugyan aszfalton zajlik, bár egyelőre ott is a hó az úr. A korábbi nyár eleji versenyt nem ritkán kánikulai körülmények között szervezték, idén a kellemes tavaszi idő volt az egyik fő vonzereje az eseménynek, most pedig arra hívják fel a futók figyelmét – persze jogosan – hogy gondoskodjanak maguknak meleg ruházatról a célban is, amelyet a szervezők busszal felvisznek Kékestetőre.

2017. április 20 - Hármashatár-hegy

A ma reggeli futásom közben jó bulinak tűnt a hó, mégsem lennék most sem a futók, sem a szervezők helyében. Amikor a célversenyed azon bukik el, hogy adódik egy nem túl szerencsés időjárási körülmény, az nem annyira kellemes, hiszen sokan hónapok óta készülnek például az MB Trailre.

Persze ettől még teljesíthető a verseny, sőt lehet, hogy pont ezért az idei Mátrabérc Trail-ről évek múlva is hosszan fognak anekdotázni a futók és a szervezők, a teljesítés értéke jóval nagyobb lesz, mint egy klasszikus tavaszi Bérc esetében (az sem csekély), s az is lehet, hogy aki idén kihagyja – például pont a hó miatt – az valami egészen különleges élménytől fosztja meg magát, hisz ki tudja, lesz-e még Mátrabérc Trail-en valaha ekkora hó, mint amekkora – várhatóan – most lesz.

UPDATE! Mind a két esemény későbbi időpontban kerül megrendezésre!