Borítókép: Örömfutás Münchenben: az idei kedvenc félmaratonom

Örömfutás Münchenben: az idei kedvenc félmaratonom

Tuti kis pálya - fantasztikus hangulat!

Nyáron kaptam egy nagyszerű lehetőséget, miszerint az októberi 9-ei Generali München Marathon valamelyik távján elindulhatok a Generali Biztosító futócsapatával. Mivel novemberben maratonon indulok, úgy gondoltam akkor, hogy milyen jó lesz egy félmaratonon versenyezni, és mennyire szuper formában leszek addigra! (Spoiler: nem így lett.) Nem akarok keseregni, de ez az év sérülések tömkelegét hozta, és nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Ez van, van ilyen, el kell fogadni, nem igaz? Most a feladat rendbe szedni magam, és a jövő évre koncentrálni!

Mindenesetre így is szívesen velük tartottam, de mindenféle időeredményre vonatkozó elvárást töröltem a fejemből, és elhatároztam, hogy majd letakart órával futok örömből, és csak arra koncentrálok, hogy végre egy jó futásban legyen részem, amiben nem igazán volt az utóbbi hónapokban. Bár a derekam, a csípőm és a bokám is fájt, lelkesen vártam a verseny napját. A müncheni pálya szuperjó, alig van benne szint és macskakő, ráadásul az időjárás is épp ideális volt, de a cél, az valami eszméletlen király! A maratonisták az olimpiai parkból rajtoltak, mi félmaratonisták nyilván nem, de oda futottunk be. A cél előtt konkrétan a stadionba is be kellett futni villódzó fények és hangos zene mellett, ahol az atlétikai pályán jött az utolsó 300m, így a befutásnál mindenki azt érezhette, hogy ő a legnagyobb rocksztár a világon vagy minimum Mo Farah!

Én boldogan értem célba, és ez volt a lényeg! A Generalitól pedig sok lelkes futó képviselte magát, többen maratont teljesítettek, de félmaratonsiták és 10km-en indulók is voltak. A cég nemzetközileg nagy hangsúlyt fektet a futásra, és ez a magyarokra is kifejezetten igaz. Mint kiderült, egy összeszokott csapatról van szó, akik minden évben együtt elutaznak a helyi Generali meghívására futni egy jót. Tavaly például Prágában indultak a félmaratonon, jövőre pedig Párizst veszik célba. Elnézve őket, biztosan ott is csodás eredményeket gyűjtenek majd be!

Ilyen jó volt a hangulat:

További képek: