Mit esznek az emberek a terepfutáson?

A korai keléssel sosem volt bajom, a korai futással annál inkább. Mit szépítsem, nem megy ez nekem. Attól, hogy felkeltem, még nem ébredtem fel. Ezért csodálkoztam nagyon, amikor a húsvéti túránk egyik reggelén hatkor elindultam futni. A gyerekekkel aludtunk egy szobában, de nem ébredtek fel, amikor átestem a bőröndön. Háromszor.

Aztán ki az ajtón és irány a domb. Egy apró zalai faluban, Lispeszentadorjánban laktunk. Bár Andrásék háza, a Rejtek központi helyen áll, de így sem kellett két perc, hogy eltávolodjak a civilizációtól. Felfelé még megugattak az utolsó ház kutyái, de onnantól csak enyhe szél, madárcsicsergés, meg némi zihálás, mert meredekebb volt az emelkedő, mint gondoltam. Útközben összefutottam egy fácánnal, de kettőnk közül ő repül jobban, szóval nem tudtam hosszasan tanulmányozni. Ugyanez volt a helyzet egy nyúllal (nem, nem repült, de őt sem tudtam utolérni), így egy idő után feladtam a sprinteket és inkább nézelődtem. Később visszakeveredtem az aszfaltra és ekkor furcsa dolog történt: valahogy nem volt kedvem az úton futni. Lehet, hogy így kezdik az emberek a terepfutást?