Borítókép: Fit.Love.Réka a Runner's World Run maratonra készül: Így lettem magányos futóból a közösségi futások szerelmese

Fit.Love.Réka a Runner's World Run maratonra készül: Így lettem magányos futóból a közösségi futások szerelmese

Egyedül kezdtem, kitűztem egy célt magam elé, hogy lefutom két évvel ezelőtt a 7 km-es távot a Vivicittán. Leginkább futópadon, a jó idő beköszöntével pedig kinn készültem fel életem első futóversenyére.

Ezután tavasszal és nyáron még részt vettem néhány versenyen és 1-2 futóklubos edzésen, de szinte mindig egyedül róttam a köreim a Ligetben vagy a Duna-parton. Ez tavaly tavasszal végérvényesen megváltozott: meg tudnám számolni, hogy hány futóedzést hagytam ki az áprilistól októberig tartó szezonban a Nike futóklub edzéseiből.

Magával ragadott a közösségi futás és egyre több versenyen vettem részt egyénileg és csapatban is. Szentül meg vagyok róla győződve, hogy ezért is maradtam ennyire a sport szerelmese, mert annyi sikerélményt és emléket köszönhetek a közösségi futásoknak és futóversenyeknek.

Ha csak ez elmúlt heteimet nézem, már majdnem minden edzésemet párban vagy közösségben teljesítettem. Ahogy egyre jobb az idő, kezdődnek a közösségi edzések, lassan újra beindulnak a Nike Futóklub edzései és közösségi futóeseményei, például most vasárnap is lesz egy futás az Air Max Day apropóján. Az elmúlt pár hétben voltam és jövő héten is csatlakozom a Runner’s World Közösségi futásához a friss maratonista Rákóczi Ferivel, szerda reggelente terepen toljuk a Runnabe csapatával és még két csütörtökön pedig az Ébredj közösségi futással indítom a napot.

És hogy miért is jobb közösségben vagy társsal futni, mint egyedül?

Sorstársak vagyunk – Mindig van, aki húz, segít. Ezek az események nem arról szólnak, hogy legyőzzük egymást, hogy versenyezzünk, hanem hogy közösen, futótársakként élvezzük a sportolást. Általában vannak gyorsabbak és lassabbak, de sosem nézik ki a lassabb futókat.

Sosem vagy egyedül – Vannak jobb és rosszabb napok, de sokkal könnyebb túllendülni a holtponton, ha van melletted valaki.

Motiváció – Mindig van, aki egy picit gyorsabb nálad, de épp annyira, hogy hajts és próbálj egy kicsit jobb és gyorsabb lenni. A társak segítenek elhinni, hogy Te is lehetsz jobb napról-napra.

Versenyszellem – Ha versengő típus vagy, pozitívan hathat a teljesítményedre, ha egy veled körülbelül azonos szinten lévő futótársaddal méred össze magad (pl. heti/havi össz. kilométerszám, átlagtempó stb.)

Edzőtársakból barátok – Azonos érdeklődésű emberek közt könnyen köthetsz barátságokat, hiszen futás közben beszélgetni, ismerkedni is tudtok. Összeköt a közös szenvedély, így sok téma eleve adott.

Tanácsokat kérhetsz – Sérülések, versenytapasztalatok, kiegészítő kütyük, sportkrémek – számtalan téma van, amit a pasiddal vagy a barátnőiddel nem tudsz megbeszélni, de sporttársakkal igen.

Szakértő segítség – Futóedzéseken és sok közösségi futáson szakképzett edzők vezetik a futótréninget vagy a túrát, így a hozzáértés és a szakmai alap biztosított. Nem kell aggódnod amiatt, hogy esetleg megerőltető gyakorlatot kapsz, hiszen figyelemmel szokták kísérni az edzettségi szintet és a sportmúltat és ez alapján osztanak be csoportokba.

Ha szeretnéd Te is megtapasztalni, hogy milyen egy igazán motiváló közös futással indítani a napot, akkor csatlakozz Hozzánk csütörtökön, a 3. ÉBREDJ Közösségi Futáson. Találkozzunk 6.30-kor a Margitszigeti Atlétikai Centrumban.