Rákóczi Feri: „A felkészülési időszak néha talán izgalmasabb is, mint maga a verseny"

Az én életemben a sport viszonylag későn jött - 43 évet kellett rá várni. Aztán tavaly, amikor a Runner’s World Runon teljesítettem a 21 kilométeres távot, mondtam az edzőmnek, hogy szeretnék maratonon is indulni, most pedig ez a legnagyobb futócélom.

Nem tudom, mennyire van igazam, de szerintem a maraton igazán nagy dolog. Persze a 21 kilométer sem tűnt először könnyűnek, de utána hatalmas eufória kerített hatalmába. Ez szerintem most sem lesz másképp.

Hogyan tovább?

Hogy mi lesz a maraton után, azt még nem tudom, mert nem szoktam előre tervezni. Általában belátható távolságon belüli célokat tűzök ki magam elé. Lehet, hogy kicsit gyorsulnom kellene - szeretnék javítani a 10, vagy 21 kilométeres időeredményemen-, de a triatlonozás is elkezdett érdekelni. A futással és biciklizéssel jól állok, az úszásra viszont nagyon komolyan rá kellene erősítenem.

Hullámhegyek és hullámvölgyek

A felkészülési időszak nagyon érdekes, néha talán izgalmasabb is, mint maga a verseny. Persze a rajtvonalnál is rengeteg gondolat megfogalmazódik az emberben, például a kérdés, hogy végig tudom-e csinálni. Szerintem viszont a felkészülés minden pillanatát ki kell élvezni, mert az maga az élmény: megkapod az edzésterved, be van osztva a heted, úgy zsonglőrködsz az időddel, hogy be tudd illeszteni a napirendedbe. Ennek során is jöhetnek nehézségek, amikor például pánikolva hívod fel az edződ, hogy meg tudod-e csinálni. Ő pedig leteszi a telefont és öt perc múlva (amikor már úgy gondolja, megnyugodtál) visszahív azzal, hogy ez teljesen természetes. Megtanulod kezelni a visszaeséseket is: ha például 1 órát futottál és a következő alkalommal rosszabbul teljesítettél, mint korábban, eléggé elkeseredsz, de ez is a felkészülés velejárója.

A legnagyobb hullámvölgy a felkészülésem során az volt, mikor először futottam le 25 kilométert, mivel elég gyötrelmesre sikerült. Ehhez képest az első 30K-s futásom sokkal kevésbé volt megerőltető, szinte úgy éreztem magam, mintha a Velencei-tó partján sétálgattam volna. Korán reggel indultam, mire hazaértem, a családom már ébredezett, én pedig nagyon nagy királynak éreztem magam. Az járt a fejemben, hogy itt már tényleg nincs akadály. Ennek ellenére szerintem fontos, hogy mindig legyen valamilyen bizonytalansági faktor és kell az izgalom is ahhoz, hogy a futás ne váljon rutinná, feladattá.

Mindenkinek üzenem, aki maratonra készül, hogy a fokozatosság, a reális célok és a helyes időbeosztás a legfontosabbak. Egy hét alatt nem lehet felkészülni egy ilyen hosszú távra, muszáj időt szánni rá.