Borítókép: A sportmelltartó viselése kötelező: elmondjuk, miért!

A sportmelltartó viselése kötelező: elmondjuk, miért!

Forrás: Nike Women
A 30km-es versenyfelkészülésem alatt rengeteg témát körbejártam azon kívül, hogy mennyit fussak és mikor. Szeretném magamból kihozni a maximumot, ehhez pedig sok apró részlet hozzájárul. Ilyen például egy jó sportmelltartó is!
  • Egyszer azt olvastam, hogy a 2012-es londoni maraton után a megkérdezett, célba érkező nők közül minden harmadik panaszkodott mellfájdalomról, holott állítólag ez 74%-kal csökkenthető egy jó sportmelltartóval! Bár ahogy felnőttem, nálam evidens volt a sportmelltartó viselése már a tesi órákon is, mert ezt láttam az anyukámtól (mondjuk akkor még egy fokkal kezdetlegesebb, kis topokban aerobikoztak és futottak), meglepett ez az adat, így megkérdeztem egy szakértőt, Dr. Sashegyi Mihály plasztikai sebészt, magyarázza el, miért is olyan fontos a sportmelltartó viselése!

Ő elmondta, hogy futás hatására, ha nem tartja semmi, a mell tehetetlenségéből fakadóan folyamatosan mozog, minél nagyobb a tömege, annál többet. Ez pedig azt eredményezi, hogy a tartószalagok megnyúlnak, a cici lógóssá válik, akár fájdalmas is lehet, különösen az implantátummal rendelkezők számára. Éppen ezért szerinte mindenképpen ajánlott egy megfelelő sportmelltartó viselése futás közben, ami megfelelő tartást biztosít, ezt pedig körültekintően kell kiválasztani.

„Próba nélkül nem lehet: ha sportmelltartót vásárolsz, mindenképpen vedd fel előtte, mozogj benne egy keveset, akár ugrálj, hogy lásd, mennyire tart. Az sem jó, ha túl szoros, de az sem, ha tág, a lényeg, hogy komfortosan érezd magad benne.”
Dr. Sashegyi Mihály

Szakértőnk azt is hozzátette, hogy azoknak, akik mondjuk C-s, D-s vagy annál is nagyobb kosármérettel rendelkeznek, az is megoldást jelenthet, ha egyszerre két darabot is viselnek. (Korábban olvastam már én is, hogy a Black Eyed Peas énekesnője, Fergie is így edz, de nem tudtam, hogy valóban hatásos-e, és mivel az én kosárméretem ennél kisebb, nem volt alkalmam megpróbálni sem.)

Fontos, hogy a pánt ne legyen vékony, hanem széles annyira, hogy ne vágjon be, és kényelmesen, megfelelően tartson. Az is jó, ha a hátrésznél minél kevesebb az anyag, mert ahogy izzadunk, a bőrünk könnyen kidörzsölődik tőle.

Mutatom az én kedvencemet, ami közepes tartást biztosít, az én adottságaimhoz tökéletes. Nem csak futáshoz, de az edzésekhez is hordom. Ha szeretném egy kis szivacsbetéttel is felturbózhatom, de ezt bármikor kivehetem, ha épp úgy tartja kedvem:

Mindegy, hogy olyat választasz, ami rendelkezik szivacs betéttel, vagy valódi kosárral, esetleg egy egyszerűbb top, a lényeg, hogy tartsa a cicidet, ne fulladj meg benne, és jól érezd magad futás közben! Nem is hinnéd, mennyit javít a teljesítményen az, ha a melled mozgása nem zavar...