Nem mindegy, hol futsz! De mi alapján válaszd ki a neked való terepet?

Mind a három terep más képességek javítására szolgál!

Mind a három terep más képességek javítására szolgál!

Futni bárhol lehet, én tulajdonképpen még sosem gondolkodtam azon, hogy menjek-e más talajra, mint ahol általában futok. Mert azt szeretem a legjobban ebben a sportban, hogy kilépek az ajtón és már csinálhatom is. Viszont most a 30K versenyfelkészülés alatt sokat edzek pályán is, így adta magát a dolog, hogy megkérdezem Vajda Zsuzsi Nike+ Run Club futóedzőt, aki a felkészülésemet is segíti, hogy mi alapján érdemes kiválasztani a futás helyszínét!

Zsuzsit itt ismerheted meg közelebbről:

Olvasd el ezt is!

Elmondta, hogy a legkíméletesebb futóterep az egyenletes talajjal rendelkező, gondozott füves terület, vagy a lehető legkevesebb egyenetlenséggel rendelkező földút. Egyébként három futóterepet különböztetünk meg:

  1. aszfalt: stabil, kemény ellépő felület, általában sík, de lehetnek szintkülönbségek is
  2. terep: változatos, bizonytalan talaj, jelentős szintkülönbséggel
  3. rekortán pálya: egy kiépített atlétikai pálya

„Az izomzat számára a terep a legmegterhelőbb a szintkülönbség miatt, nagy állóképességet igényel, míg az egyenetlen talaj a bokát veszi igénybe.”

- Vajda Zsuzsi

A helyszín megválasztásánál azt kell figyelembe venni, hogy mit akarunk elérni az edzéssel, és milyen képességünket szeretnénk fejleszteni. Az aszfalt tökéletes a tempófutásokra, vagy amikor a versenyhez hasonló távokat szeretnénk megtenni. A terep az állóképességet javítja (érdemes pulzusmérőt használni), a pályán pedig a gyorsaságot, és a mozgáskoordinációt javíthatjuk. Zsuzsi szerint a rekortán pályán érhető el a leggyorsabb javulás, a futómozgás és a sebesség szempontjából is.

„Az edzéstervezés során nagyon fontos figyelembe venni, hogy mindenféle futóterep szerepeljen a programban, de talán célszerű olyan helyszíneket választani, amelyek hasonlóak a majdani versenyéhez.”

- Vajda Zsuzsi

Arra is nagyon oda kell figyelni, hogy minden terepre más futócipő illik!

  • Aszfaltra olyan érdemes felvenni, aminek jó a csillapítása (Pl. a Nike Vomero könnyű, hosszú futásokhoz passzol, míg a Zoom Elite a gyors edzésekre és versenyekre)
  • Terepre speciális lábbeli kell (mint pl. a Nike Zoom Wildhorse)
  • Rekortán pályára gyors, könnyű cipellő kell (ilyen pl. a Nike Zoom Elite vagy Lunaracer)

Zsuzsit megkérdeztem arról is, hogy ő személy szerint melyik helyszínt preferálja:

„Igazság szerint nehezen tudnék választani, mert tudom, hogy mennyire fontos mind a három terep a felkészülés során, de ami a legjobb feltöltődést jelenti számomra, az a terepen való futás, nagyon szeretem a dombokat, hegyeket, és a gyönyörű környezetet, ami minden futás során, ezer arcát mutatja meg nekünk.”

- Vajda Zsuzsi
A 4 legegyszerűbb superfood, ami szuperegészségesen tart

Nem csak a matcha, a maca, a chia mag és a quinoa szuperkaja. Hanem pár könnyen fellelhető alapélelmiszer is!

Ezért kerüld a hosszú, forró fürdőket télen

Egy hasznos tanács a téli időszakra: ints búcsút a száraz bőrtől és hajtól, ha szép akarsz lenni karácsonyra.

3 táplálkozási szabály, amit nyugodtan megszeghetsz az ünnepek alatt

Ha egész évben odafigyeltél arra, mit eszel, karácsonykor nyugodtan lazíts egy kicsit, hogy kiélvezd az ünnep minden részét.

5 ok, amiért fájhat a mellkasod futás közben

Több dolog is okozhat mellkasi fájdalmat, nem kell egyből a legrosszabbra gondolni. Bár a tünetek ijesztőek, gyakran elég banális dolgok állhatnak a háttérben.

3 hack, amitől minden futás sokkal, de sokkal kényelmesebb lesz

Olyan apróságokról van szó, amik elsőre semmiségnek tűnnek, ám ha kipróbálod, sokkal komfortosabbak lesznek az edzéseid!

Előfizetés

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Fizess elő 35%-os kedvezménnyel! Most 4 lapszám 3580 Ft helyett csak 2380 Ft-ért lehet a tiéd!

Csak 2380 Ft