Borítókép: Ébredj: miattatok kezdtem el futni!

Ébredj: miattatok kezdtem el futni!

Tegnap ért véget a Runner’s World #ébredj kihívása, aminek személy szerint nagyon sokat köszönhetek!

Elsősorban azt, hogy úgy igaziból elkezdtem futni. Kicsivel több mint 1 évvel ezelőtt már nekiálltam, ám akkor egyáltalán nem voltam kitartó és valamiért nem is éreztem, hogy szeretném tovább csinálni. Nehezített pályán voltam, mert az iskolai tesiórákon gyűlöltem a futást, teljesen mindegy volt, hogy az udvaron, vagy a Zagyva partján kellett csinálni.

Na de vissza a kihíváshoz. Úgy indultam neki, hogy szinte 100%-ig biztos voltam abban, hogy nem futok. Meditálok, olvasok, rendszeresebben reggelizek és közben igyekszem aludni hagyni a vőlegényem és a kutyám. Ez sikerült is, ám az első pár nap iszonyat nehezen ment. A koránkeléssel végül már nem volt problémám, az utolsó két hétre pedig megváltozott valami. Egyre jobban éreztem a késztetést, hogy nem akarok kimaradni ebből a buliból és a közösségi futásokon már úgy szerettem volna részt venni, hogy én is futok.

A változás nagyjából a következő dolgoknak volt köszönhető:

  • A saját szememmel láttam, hogy mennyire kedvesek a futók. Senkitől nem hallottam egy rossz szót sem a másik tempójára, vagy bármi másra vonatkozóan.
  • Azt is láttam, hogy a szigetkör nem egy fájdalmas, végeláthatatlanul hosszú 5.3 km-es futás, hanem egy szuper időtöltés, út a fejlődéshez, aminek a végén büszke leszek magamra.
  • A Facebook eseményhez érkező posztok is elég nagy löketet adtak ahhoz, hogy én is felhúzzam a futócipőt, mivel ezekből szintén azt szűrtem le, hogy itt nincs olyan, hogy jobb futó meg rosszabb, itt csupa lelkes ember van!
  • Persze a családom és munkatársaim is szerepet játszottak abban, hogy elkezdjem (Nyugi, nem most fog következni az Oscar-gála szintű köszönőbeszéd). A bátorításuk, segítségük sokat jelentett és nagyobb önbizalommal vágtam neki a futásnak. A párom még energiaszeleteket is vett nekem a nagy napra és végig igyekezett elhitetni velem, hogy meg tudom csinálni.
  • Végre elhatároztam, hogy megváltoztatom a régi elképzeléseimet a futást illetően, mert ha annyian szeretik, nem lehet olyan rossz! És nagyon bíztam abban, hogy a rossz emlékeket jóvá tudom alakítani.

Ez össze is jött, a harmadik közösségi futáson már nekem is sikerült körbefutnom a szigetet. Nem mondom, hogy minden percét élveztem, de azt határozottan, amikor átfutottam a képzeletbeli célvonalon. Utána többen is odajöttek hozzám érdeklődni és gratulálni, ami nagyon jól esett. Amikor pedig beszéltem a húgommal, ő először el sem hitte, hogy mit követtem el.

A kihívásnak már vége, de elhatároztam, hogy ha nem is kelek mindig korán - vagy ennyire korán -, futni fogok és amikor tehetem, hasznosabban töltöm el a reggeleim, mert jobb érzés úgy elindulni dolgozni, hogy tettél valamit magadért! Az meg pláne, amikor sikerül elérni a kitűzött célod, legyen az egy szigetkör, vagy bármi más.