Futóvlogot indított Csere Gáspár és Dani Áron - interjú a sportolókkal

Csere Gáspár,Dani Áron,futóvlog
Forrás: Nagy Mihály, Piukovics Norbert

Csere Gáspár és Dani Áron neve nem ismeretlen a futók körében. A BEAC sportolói gondoltak egy merészet és elkezdtek vlogolni, hogy minél szélesebb körben megismertessék az élsportot a világgal.

Ennek apropóján azt is elárulták nekünk, honnan jött a vlogolás ötlete, mi van még a tarsolyukban, és persze Kipchoge rekordja mellett sem mentek el szó nélkül.

1. Honnan jött az ötlet, hogy vlogolni fogtok?

Áron: Őszintén szólva fogalmam sincs, mert én már másfél éve is el akartam kezdeni, akkor szereztem be az első eszközöket is, képstabilizátort, drónt, de végül mindig volt valamilyen kifogásom, hogy miért nem vágok még bele. Mindig, mindenben az elindulás, az elhatározás a legnehezebb, a futásban ugyanúgy, mint a vlogolásban.

Gáspár: Így igaz, aztán pedig jönnek a további akadályok, amiken mindig át kell lendülni valahogy. Áron tényleg nagyon régóta mondogatta, hogy vlogolni akar, nekem pedig tetszett az elképzelés, főleg mert jómagam is régóta gondolkodtam rajta, hogy jó lenne hangulatos kisfilmeket, videókat gyártani a sportolói Facebook-oldalamra, Instagramra. Ezeket a terveket sem engedtem el, de a vlog most közvetlenebb műfajnak tűnik.

2. Mi volt a vlogolás legkönnyebb és legnehezebb része? Mit élveztetek benne a legjobban?

Áron: A stand up-okat általában én csinálom, és még nagyon rutintalan vagyok, vannak mondatok, amiket 50-szer is elmondok a kamerába. A vlog közvetlennek tűnik - és tényleg az is - de ha azt akarod, hogy jól működjön, akkor nagyon komoly felkészültséget és összeszedettséget igényel. Valójában komoly szerkesztői kihívás, főleg hogy nem a kamera mögött, hanem előtte vagy.

Gáspár: Ezt még mi is csak tanuljuk, és ahhoz képest elégedettek vagyunk, még ha látjuk is a tipikus gyermekbetegségeket. Nem könnyű a kamerába beszélni, ezért is jó, hogy ketten vagyunk, mert így oldottabb a hangulat.

Áron: A Hegyifutó vb-n például készítettem felvételeket egyedül is, de Gazsi nélkül nem működöm igazán jól. Szerintem jól kiegészítjük egymást, ezt nagyon élvezem. De a legjobb az utómunka, a virtuális vágóasztalon a szemétből is csodát lehet varázsolni. Vagy fordítva (nevet).

3. Mi az elsődleges célotok a vlogolással?

Gáspár: Azt látjuk, hogy a szabadidősport, azon belül is leginkább a futás ma korábban nem tapasztalt népszerűségnek örvend. Elszaporodtak a futóboltok, a futóversenyek, már itthon is megjelenik a Runner’s World, stb. Tudjuk, hogy van igény arra, amit most csinálunk, és úgy gondoljuk, hogy a sporteredményeink mögött bőven van annyi tapasztalat, kudarc, tudás, és élmény is, hogy az egy sokkal szélesebb közönség számára is releváns legyen.

Áron: A vlog pedig egy remek eszköz arra, hogy megmutassuk, az élsport és a szabadidősport között nincs is nagy szakadék. Ez fontos, mert az élsportnak nem szabad öncélúnak lennie, csak a közösség támogatásával, a közösségért létezhet - ezt viszont sajnos sokan elfelejtik itthon. A vlog viszont nem felejt! (nevet)

4. A második videóban szó esik Kipchoge őrületes rekordjáról is. Szerintetek a jövőben le tud menni 2 óra alá? Mire lehet ehhez szüksége?

Áron: Belinben nem voltak teljesen ideálisak a körülmények, mert a nyulak idő előtt leszakadtak, és az időjárás is lehetett volna hűvösebb. De még ha ezek stimmeltek is volna, még akkor sem könnyű 2,5 másodperccel gyorsabb kilométereket futni. Ráadásul egy ilyen óriási csúcs után az embert elönti a beteljesedés érzése. A körülények meglehet, nem voltak tökéletesek, de Kipchoge tökéletes volt, így ha valaki, akkor ő talán képes lehet túlnőni ezen is.

Gáspár: Én kívánom neki, hogy sikerüljön, ugyanakkor maratonfutóként jól tudom, hogy egy ilyen távú verseny milyen komoly terhelést jelent - fizikálisan és mentálisan egyaránt. Utána több hét, vagy akár hónap kell ahhoz, hogy újratöltődj. Kipchoge is évente csak két maratont fut. Ez az eredmény az akarat diadala volt, hiszen évek óta igyekszik megdönteni a világcsúcsot, de körülmények sosem voltak tökéletesek. Most viszont felülemelkedett rajtuk, és semmi sem tudta eltántorítani a csúcsdöntéstől. Senki sem tudhatja, hogy le tud-e menni 2 óra alá, de az elég valószínű, hogy ha ő nem, akkor még nagyjából 10 évig senki más se.

5. A második videótok más stílusban készült, mint az első. Melyik áll hozzátok közelebb?

Gáspár: A harmadik (nevet). Amíg csak fogyasztod a tartalmakat, nem is tudatosul benned, de a vlog egy elképesztően színes műfaj, lényegében minden belefér a keretei közé, és pont ezért a korlátlanság miatt nehéz is egyben. Mindkettőnek megvoltak a nehézségei, az első videót felvenni volt nehezebb, a másodikat megvágni, de erről már inkább Áron tudna mesélni.

Áron: Ettől viszont inkább én kímélnék meg mindenkit, mert már most könyvet tudnék írni a tapasztalatokról. Hozzám az első adás áll közelebb, de a második egyértelműen jobb. A harmadik megint tök más lesz, de az sem azért, mert mi kitaláltuk, hanem mert a körülmények rákényszerítettek.

6. Milyen rendszerességgel készítetek majd videókat?

Áron: Egy hónapban kettő, maximum három anyagra van kapacitásom, ami sajnos nem valami sok. De jobb, mint a semmi, és így is rengeteg munka. Kitalálni, megtervezni, felvenni, megvágni - több napot is igénybe vesz, mire a folyamat kezdetétől eljutunk a végére.

Gáspár: Jobb lenne rendszeresen kijönni egy-egy adással, akkor a követők is tudnák, mikor jönnek az új részek, de ezt el kellett engednünk. Nem fogunk csak azért anyagot gyártani, hogy legyen valami, inkább akkor forgatunk, ha tényleg van valami, és ebben benne vannak a lehetősége is, hogy néha hosszabb szünet lesz.

7. Mire számíthatunk a következő videóban?

Áron: A következő videó kicsit belterjesebb lesz, sokkal inkább fog szólni klubunkról, a BEAC-ról, és a többi atlétatársunkról, miután a 10 km-es utcai Országos Bajnokság lesz a téma, ahol a BEAC tarolt, a férfi és a női csapatot is megnyertük.

Gáspár: Igen, ez az ősz most igy sikerült, utcai versenyszezon van, versenyekről szólnak az első adások, de a jövőben rengeteg egyebet tervezünk. Meg szeretnénk szólaltatni más futókat, ultrafutókat, szeretnénk szakmázni, futással kapcsolatos tippeket, tanácsokat megosztani, futáshoz köthető eseményekről hírt adni, stb. stb.

Ha még nem láttad a videókat, akkor itt most megnézheted az eddig megjelent részeket. Az első részben a Budapest Félmaratonról esett szó, a másodikban pedig Kipchoge rekordját, a Hegyifutó vb-t és a Váltó ob-t is kivesézi Áron és Gáspár:

Tovább olvasok
Tényleg működik a hengerezés, vagy csak az idődet pocsékolod vele?

A futók zöme használ valamilyen hengert az izomzat renden tartására. Azt mondják, a rendszeres hengerezés csökkenti az izmok fájdalmát, növeli a rugalmasságát és a leadható teljesítményt is. De vajon mi az igazság a hengerezéssel kapcsolatban?

Bivalyerős hasizmokat akarsz? Így lesz abszolút tökéletes a plank pózod

A lapos has titka a jó genetika mellett a tudatos táplálkozás, és csak ezek után jön az edzés. A plank póz minden idők egyik legjobb hasizomgyakorlata, de csak kevesen hajtják végre abszolút tökéletesen!

Mire számíts, ha futótáborba mész?

Valamikor márciusban szerveződött az első Jakus team-es edzőtábor és én azonnal tudtam, hogy szeretnék ott lenni. A családi egyeztetést követően úgy döntöttünk, hogy mindannyian megyünk. Az öt napos tábor Ausztriában, Schladmingban volt múlt héten, a bázist egy tágas alpesi vendégház, a Ridehouse adta.

Bódis Tamás a tavalyi Spartathlon negyedik hely után idén megnyerte az Ultrabalatont

Tamás tavaly 100 km-ig jutott az UB-n, és ugyan az idei felkészülése nem volt problémamentes, végül 20 óra 26 perccel megnyerte az idei Balaton kerülő versenyt.

Az áfonya 6 csodálatos hatása, amiről talán nem is tudtál

Indul az áfonyaszezon: reméljük, hogy te is bőségesen fogyasztod a szezon egyik legegészségesebb gyümölcsét. De tudtad, hogy az ízén kívül pontosan miért is érdemes sok áfonyát enni?

Hurrá-hurrá! Folytatódik a TerepAszfalt, Csanya és Sanyosz futóvlogja!

Imáink meghallgattattak: Csanya és Sanyosz folytatja futóvlogját, a TerepAszfaltot!

Lehet, hogy te is túl sok zsírt eszel? Most megtudhatod!

A kiegyensúlyozott táplálkozásnak épp olyan fontos része a jó zsírok fogyasztása, mint a fehérjék és a szénhidrátok jelenléte. De te tudod pontosan, mennyi zsírt kellene enned?

Ultra Trail Vipava Valley 100 – (élmény)beszámoló Szaszától

Az egész úgy indult, hogy Judit említette még talán tél végén, hogy szeretné A KÖR-t megcsinálni és mi lenne, ha elkísérném. Igent mondtam.

Velük vigyázz! Ételek, amik tönkrevágják a pihentető alvásodat

Közvetlenül a lefekvés előtt enni sosem túl jó ötlet, mert nehezebben alszik el az ember, és az alvás sem lesz olyan pihentető. Ha mégis késő este vagy kénytelen enni, a következő ételeket tedd tiltólistára, ha nem akarsz egész éjszaka forgolódni!

Te tényleg futsz? Hogyhogy nem vagy vékony?!

A futás nemcsak azoké, akiknek futóalkata van. Ezt már nagyon sokan bizonyították szerte a világban. Pocakos ultrafutók, nagyfenekű félmaratonisták, rövidlábú hosszútávfutók… ott vannak mindenhol. Oké, nem az elitben, és végképp nem a világcsúcstartók között, de a mindennapokban, a nemzetközi futóközösségben igen, és ez így van jól.

A jegelés mégsem a legjobb megoldás izomfájdalom esetén?

Lesérültél, az első dolgot pedig a jegelés? Tény, hogy a legtöbb embernél ez rögződött be a leginkább, ám egy szakember szerint nem ez az első dolog, amire igazán szükség van ilyenkor!

Mit tegyél, miután célba értél a maratonon?

A hónapokon keresztül zajló kemény edzésmunka meghozta a gyümölcsét: célba értél a maratonon. Szuper és gratulálunk hozzá! Viszont mindaz, amit teszel – vagy nem teszel meg – a célba érkezést követően, meghatározza, hogyan tudsz regenerálódni és mikor tudsz ismét futócipőt húzni.

Üres gyomorral jobb futni, mint egy ütős reggelivel? Itt a válasz

Minden szervezet más: vannak, akik képtelenek elindítani a napot egy jó kis reggeli nélkül, mások délben fogyasztják el az első falatokat. De ha edzel, mi legyen a reggelivel?

Ez a véleménye a szakértőknek az agyondícsért citromos vízről

Biztosan ezerszer hallottad már, hogy érdemes citromos vízzel indítani a napot, mert felpörgeti az anyagcserét, lúgosít és salaktalanít is. De vajon ez a módszer tényleg hatásos? Ezt gondolják róla a szakértők!

Indul a Bükkös Kör

A Bükkös Körrel újabb lehetőség vár azokra, akik szeretnék kipróbálni magukat egy olyan útvonalon, amelyen bármikor el lehet indulni. A helyszín ezúttal a Pilis-hegység, a kihívást 31 és 70 km-en lehet teljesíteni, a rajt-, célhelyszín Szentendre.

Így válaszd ki a tökéletes naptejet a tavaszi, nyári futásokhoz!

Ha nem hajnalban vagy késő este futsz, akkor a következő hónapokban bizony fokozottan kell figyelned a fényvédelemre. Viszont a futáshoz nem olyan naptejet érdemes választani, mint ha mondjuk a tengerpartra indulnál!

Indul a Büntetőkör - Simonyi Balázs podcastsorozata!

Indul a Runner's World és a Nem azé, aki fut közös podcastsorozata a runnersworld.hu-n, amelyben Simonyi Balázs beszélget kötetlenül a futás meghatározó alakjaival.

4 hét múlva UTH és én ott leszek a mezőnyben

Bő 4 héttel vagyunk az ország legnagyobb és leghosszabb terepfutóversenye, az Ultra Trail Hungary előtt. A leghosszabb távon - amely 112 km hosszú és 4200 méter szintemelkedést tartalmaz – idén magam is elindulok.

3 dolog, amire nagyon figyelj, ha sportmelltartót vásárolsz futáshoz!

Mindegy, hogy kicsik, közepesek vagy nagyok, a melleidre kiemelten vigyázni kell edzés közben. Viszont míg egy nyújtó edzésen mindegy, mi van rajtad, csak kényelmes legyen, addig a futóedzésen nagyon nem mindegy, mit veszel a melleidre!

Futórezsi - Mennyit költesz valójában?

Ezerszer hallottuk már: „A futás az egyik legolcsóbb sport. a Legkönnyebben űzhető. Egyszerűen hozzáférhető.” Satöbbi. Na de mennyi is a nagyon olcsó? Mi mibe kerül egy szimpla edzésre vetítve? Mik a járulékos költségek? Árazzuk be az edzést! Persze minden annyit ér, amennyit adnak érte.

Szakértőink
Kérdezz szakértőinktől!

Mindegy, hogy edzéssel, táplálkozással, fogyással, futóruházattal, cipőkkel kapcsolatban vagy bizonytalan, a legprofibb szakemberek készen állnak, hogy megválaszolják a kérdéseidet, és segítsenek neked jobb futóvá és sportolóvá válni!

Csanya

terepfutásfutás

Terepfutóként, versenyszervezőként és a Terepfutás.hu alapítójaként is ismerhettek. Sokak szerint egyszemélyes felelőse vagyok a versenyeimen rendszeresen ismétlődő esőnek, sárnak, kánikulának (ez természetesen alaptalan pletyka csupán). Másfél évtizedes terepfutó (és esőtáncos) múlttal várom kérdéseiteket. 

Kérdezek tőle

Darabos Balázs

futáskiegészítő edzéscore edzés

Darabos Balázs vagyok, testnevelő tanár, atlétika- és erőnléti edző. A modern sport világában egyre nagyobb jelentőséggel bír az, hogy egy edző minél több oldalról képes legyen megtámogatni a fejlődési lehetőségeket. A fizikális felkészültség, a terhelés helyes adagolása, a fejlesztésre szánt gyakorlatok kiválasztása és minősége, valamint az előrelépés ellenőrzése egyaránt fontos és elengedhetetlen feladat. Erőnléti edzőként folyamatosan követem a legújabb edzésmódszereket, az edzéselmélet változásait. Fontosnak tartom, hogy mindig új inger érje a versenyzőimet, ezáltal a fizikális felkészítés nehézségeit is próbálom áthidalni a legújabb eszközök és lehetőségek által. Hiszem, hogy egyénre lebontva, az egyéni sajátosságokat szem előtt tartva kell igazítani a fizikális felkészítési tervet, mely sportáganként változik, ezért fontos a sportági mozgásforma helyes és pontos biomechanikai és anatómiai ismerete. Munkám során mindig elsődleges szempont volt a prevenció, a megelőzés és a folyamatos fejlődés. Az Adidas Runners csapatában ezen elvek alapján próbáljuk a sport felé irányítani az embereket, illetve kialakítani bennük azt az igényszintet, hogy mindig szakképzett és minőségi folyamatok részesei lehessenek!

Kérdezek tőle

Frányó Eszter

táplálkozássporttáplálkozásétrenddiéta

A táplálkozásnak önmagában nincs teljesítményfokozó hatása, de ha nem megfelelően viszed be a tápanyagokat, azzal nagyban ronthatsz a teljesítményeden. Dietetikusként az a célom, hogy kihozzam belőled a maximumot, méghozzá olyan személyre szabott tanácsokkal és étrenddel, amiben nem hagyom figyelmen kívül azt sem, hogy mi a kedvenc ételed. Fordulj hozzám bizalommal.

Kérdezek tőle

Fülöp Tibor

futáspulzuskontrollteljesítménydiagnosztikakerékpárhegymászás

Az edzőképzést és teljesítménydiagnosztika képzést Németországban végeztem. A Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatójaként elsősorban állóképességi sportolók sportágspecifikus teljesítménydiagnosztikájával, valamint személyre szabott edzéstervezéssel foglalkozom. A hazai edzőképzésben több mint 15 éve jelen vagyok szaktárgyi oktatóként. Szabadidőmben hegyivezetőként és barlangkutatóként tevékenykedem.

Kérdezek tőle

Gadányi Bálint

maratonmaratoni felkészülésfutás

Pécsen végeztem testnevelő-edző szakon. Gyerekkorom óta sportolok. Több sportágat is versenyszerűen űztem. A leghosszabb időt atlétaként töltöttem el. Magasúgróból lettem középtávfutó, majd a hosszabb utcai versenyek kezdtek el érdekelni. 2009-ben egy komoly betegségből való felépülés melléktermékeként a triatlonban kerestem a megújulást. Azóta 9x teljesítettem az ironman távot. Legjobb maratoni időm: 2:54, a legjobb ironman időeredményem pedig: 9:48. 

Kérdezek tőle

Garas Attila

triatlonfutás

Triatlon és futóedző vagyok. Évek óta állóképességi sportolókkal foglalkozom, legyen az triatlonista, terepfutó, vagy éppen kerékpáros. Sporttudományos alapokon álló versenyfelkészítéseim középpontjában mindig a sportolóim és a céljaik állnak. Hiszem, hogy a felnőttkori sport, is űzhető magas szinten, optimális időkihasználással, egyensúlyban az élet más területeivel. Évek óta publikálok szakmai lapokban, és több tudományos kutatásban is részt veszek. Folyamatos önképzésemnek köszönhetően én voltam hazánk első IRONMAN licensszel rendelkező triatlonedzője, és két éve én írom a Balaton átúszás felkészítő edzéstervét is.  

Kérdezek tőle

Janota Zoltán 'Johnny'

triatlonTRXspinningtáplálék-kiegészítők

A triatlon az életem fontos része több mint 26 éve. Ez idő alatt szerzett 13x ironman finisher-, 2x féltávú-, és 5x Somogy Megyei Duatlon Bajnoki címemmel rengeteg értékes tapasztalatot szereztem a fizikai és mentális felkészülésben. Kétdiplomás edzőként, Spinning- és TRX oktatóként segítem sok sportoló, vállalatvezető és átlagember minőségi sportolását, céljaik elérését itthon és külföldön. A BioTechUSA állóképességi szakértőjeként, cikkíróként és tesztelőjeként a táplálék-kiegészítők világában is igyekszem hatékony támogatást nyújtani mindenkinek.

Kérdezek tőle

Kiss Áron

futáskiegészítő edzéscore edzés

Erőnléti edzőként hat sportág versenyzőivel foglalkozom egyéni- és csapatszinten egyaránt, a hobbisportolóktól a kétszeres olimpiai bajnokig. Négy éven keresztül dolgoztam egy labor szakmai vezetőjeként, ahol több száz sportoló felméréseit elemezve gyűjtöttem tapasztalatot döntően állóképességi sportokban.  Mindig is érdekelt, hogy milyen változtatásokkal nyújthat valaki jobb teljesítményt, vagyis melyek azok a tényezők, amelyek gátolhatják egy még jobb eredmény elérésében.  Aktív sportolóként a módszereket természetesen magamon is lelkesen tesztelem, legyen szó futásról, kerékpárról vagy általános erőnlétről. A futás több mint húsz éve része az edzéseimnek, elsősorban a 10km körüli versenytávokat kedvelem.  Az adidas Runners csapatával tapasztalatainkat felhasználva törekszünk arra, hogy edzéseinken minden résztvevő saját szintjén a legtöbbet profitálhassa, hatékonyan és egészségesen haladhasson tovább céljai felé.

Kérdezek tőle

Kis-Soós Zsanett

futásfutótechnikafutás várandósság alatt

Hazánk legrégebbi egyesületének, a Magyar Athletikai Club tagjaként, többszörös korosztályos magyar bajnokként, válogatottként és amerikai egyetemi sportösztöndijasként a versenysportban szereztem meg a legfontosabbat, ami az futáshoz szükséges lehet: a tapasztalatot. A legjobb félmaratoni időm: 1:17, és erre nagyon büszke vagyok. Az edzősködés, és az amatőr futókkal való foglalkozás alapjait már a Margitszigeti Atlétikai Club, illetve a NIKE Futóklub keretein belül sajátítottam el. Amikor kamaszkoromban elkezdtem futni, sokan egyszerűen nem értették, hogy miért ragadok nap mint nap futócipőt. Mára szerencsére változott a világ, sokszor ugyanezek az emberek keresnek fel, hogy segitsek nekik a fejlődésben, továbblépésben. Hihetetlenül jó érzés, hogy aktív részese lehetek annak a folyamatnak, amikor az "unalmas, monoton, értelmetlennek" tartott futás lassan-lassan trenddé, menővé, divatossá válik.

Kérdezek tőle

Liebscher László

regenerációpulzusvarianciaéletmódalváswearables

Liebscher László vagyok. Világéletemben a kihívások vonzottak, emiatt kezdtem el foglalkozni a pulzusvarianciával és a regenerációval. 4 éve foglalkozom napi szinten pulzusvariancia elemzéssel és (amatőr, félprofi és profi, elit) sportolók stressz-regenerációs profil- és életmód elemzésével. Én magam maratoni távokat futok, azokra készülök. Rendszeresen tartok konferenciákon, edzőképzésekben, szakmai fórumokon, egyetemeken előadást a regeneráció központú edzésterhelésről és a regeneráció fontosságáról, mérhetőségéről. Pulzusvariancia témakörben zárt és nyílt képzéseken igyekszem a tudásmegosztásban is aktívan részt venni.

Kérdezek tőle

Lőrincz Olivér

ultrafutásterepfutásfutáskerékpár

Testnevelő és kerékpáros mesteredző vagyok. Az utóbbi bő 10 évben már a futásban mélyültem el igazán. Én magam is aktívan terepfutok, többek közt az utóbbi 10 évben megszakítás nélkül részt vettem az UTMB valamelyik versenyén. Edzői karrieremben az 5x megnyert Spartathlonra és a 24 órás világbajnoki címre vagyok a legbüszkébb.

Kérdezek tőle

Lubics Szilvia

futásultrafutásmotiváció

Lubics Szilvia vagyok, 3 kamasz srác anyukája, fogorvos, ultrafutó. 7 éve indulok 200 km-nél hosszabb versenyeken, főleg aszfalton versenyzek. 3-szor nyertem Spartathlont, egyszer Milano- Sanremot, ami Európa leghosszabb futóversenye. Nyolc 24 órás versenyem közül, egy kivételével mindig 200 km fölött futottam. 6 és 12 órás futáson tartom az országos csúcsot. Bár a futás nagyon fontos az életemben, imádom a munkámat és a legbüszkébb a családomra vagyo

Kérdezek tőle

MacPherson Éva

táplálkozásinzulinrezisztenciatermészetgyógyászatétrend

Egészség és táplálkozás terapeutaként az egészségmegőrzés természetes módjaiban és az IR életmódban szeretnék segíteni. Készen kapott tervek helyett gondolkozni tanítalak meg!

Kérdezek tőle

Markocsán Sándor

futásmaratonversenyzés

Többszörös magyar korosztályos, és mezei csapatbajnok futó voltam. Legjobb eredményeim: 5000: 14:05, 10000: 29:17. (van még 2:39-es maratonom is, ami csak azért is különös, mert 17 (!) évesen futottam). A Nike Futóklub edzője vagyok, de sok egyéni tanítványom is van a #sanyoszistallo égisze alatt.

Kérdezek tőle

Pulay Szilvi

személyi edzéscore edzéskiegészítő edzésaerobik

Tapasztalatból tudom, hogy a testmozgás nem csak a testet, de a lelket is felüdíti. Kezdetben 3-4 éven át az alakformáló aerobik edzések jelentették számomra a fő csapásirányt, jelenleg ezek mellett rendszeresen tartok köredzést, funkcionális tréninget. Szerintem fontos, hogy a havi edzésprogram kiszámítható, de változatos legyen. Fontosnak tartom a helyes táplálkozást, hiszen elengedhetetlen része az egészséges életmódnak, így szívesen adok tanácsot ebben a témában is.

 

Kérdezek tőle

Rajnay Kata

gyógytornászkinesio tapemanuálterápia

Gyógytornász, manuálterapeuta, SMR-, Kinesio tape terapeuta vagyok. 2010-ben végeztem el az egyetemet, és saját sportmúltamból és a korábbi sérüléseimből adódóan a sportrehabilitációval kezdtem foglalkozni és abban az irányban kezdtem fejleszteni is magam. Az utóbbi években rengeteg futó-, triatlon-, fitnesz- és strandröplabda rendezvényen fordultam meg, mint terapeuta. Ebből adódóan rengeteg olyan hobbi-és élsportolóval találkoztam és találkozom azóta is nap mint nap, akiknek akut vagy éppen hosszú ideje fennálló, krónikus panaszaik vannak. Szeretnénk a lehető legtöbb sportembernek segítséget adni a bemelegítés-, a helyes edzés kivitelezés- és a megfelelő levezetés területein. Ebben lehetek segítségedre csapatommal, akik válogatott szakemberek a prevenció, rehabilitáció-, sportspecifikus rehabilitáció és a megfelelő ergonómia, ezáltal az újra sérülés megelőzésének témáiban.

Kérdezek tőle

Sipos Fanni

Futásfutómozgásfutótechnikakezdő futók

Szerencsés vagyok, mert szülés után visszatért kismamától – 3 órás maratonistán át- ultrafutók felkészítését vittem már végig. A munkám így igazán változatos, más és más kihívásra lelek a különböző edzéstervek írásában. Tanulmányaimat /Testnevelési Egyetem-Humánkineziológus/ a gyakorlatban is alkalmazom, több ezer teljesítménydiagnosztikai vizsgálat van a hátam mögött. Nagy segítség a felkészülésben a sporttudományos szemlélet. Edzőként nagyon fontosnak tartom, hogy a modern eszközök mellett a régi iskolát is tudjuk alkalmazni. A laptop - online edzésterv világából ki kell tudni lépni, és a pálya mellett kiolvasni azokat amit a görbékből nem lehet. Hiszen a mozgás és a technika javításához szükséges a személyes edzői jelenlétem.

Kérdezek tőle

Szántó Nelli

személyi edzéstriatlonfutásamatőr futás

Gyermekkorom óta a sport határozza meg az életem. 12 évig versenyeztem triatlon és országúti kerékpár sportágakban, majd az egyetemi évek beköszöntével felhagytam az élsporttal, de a mozgás szeretete továbbra is a mindennapjaim része maradt. A Testnevelési Egyetem testnevelő-úszó és triatlon-edző, illetve testnevelő-gyógytestnevelő szakain szereztem meg diplomáimat. Jelenleg személyi trénerként, azon belül főleg amatőr futók és triatlonosok edzőjeként tevékenykedem. Remélem, hogy a segítségemmel minél többen megtapasztalják az élményt, hogy milyen felelmelő érzés, amikor elérhetetlennek tűnő álmokat váltunk valóra önmagunk leküzdésével.

Kérdezek tőle

Szilágyi Tibi

futásterepfutásultrafutás

12 éve dolgozom futóedzőként. A Sportlabor mellett több mint hét évig voltam a tatai Nike Futóklub edzője, majd a Tatai Atlétikai Klubnál folytattam a munkámat. 2016-tól az Ensport színeiben segítem a futni vágyókat személyre szabott edzéstervekkel és tanácsokkal. A teljesítményfokozásnak mind az elméleti, gyakorlati és emberi összetevőit ugyanúgy fontosnak gondolom, így mindhármat szem előtt tartva próbálom futóimmal együtt, közösena legtöbbet kihozni belőlük. Számomra a sport sohasem lehet teher, csupán eszköz önmagunk megvalósításához, és saját korlátaink legyőzéséhez.

Kérdezek tőle

Vajda Zsuzsa

futásfutótechnika

Középiskolás korom óta szeretem a futást, komolyabban az egyetemi éveim alatt kezdtem el edzeni. A futás szakmai részével 2005 óta foglalkozom, edzőm, Dr. Török János hatására, aki kiváló szakember és nagyszerű pedagógus. A Brescia Maratonon elért 2 óra 44 perces eredményemre vagyok a legbüszkébb. A Margitszigeti Atlétikai Club és Nike Futóklub edzőjeként célom a lehető legtöbb emberrel megszerettetni ezt a sportot.

 

Kérdezek tőle

Zsirai Eszter

erőnléti edzésstretchinggyerek tornaakadályfutás

2010-ben végeztem a Testnevelési Egyetem testnevelő tanár-rekreáció szakán. Egyetem után úszásoktatással foglalkoztam és elvégeztem a középfokú triatlon edzői tanfolyamot. Gyermekkoromban versenyszerűen triatlonoztam, ezután számos akadályfutó versenyen értem el előkelő helyezéseket. Mára már a sport csak hobbi, de a Träningben és egy óbudai iskolában testnevelő tanárként a mai napig a sport az életem. Továbbra is célom, hogy megszerettessem a sportolást gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt.

Kérdezek tőle

Zsirai Milán

erőnléti edzésszemélyi edzésfutótechnikatriatlon

Erőnléti edzőként tevékenykedem a Träningben. 2014-ben végeztem a Testnevelési Egyetemen, ezután kezdtem meg az edzői pályafutásomat. 12 évig versenyszerűen triatlonoztam és számos nemzetközi versenyre eljutottam válogatott színekben. TF-es tanulmányaim mellett tagja voltam a TFSE atlétika szakosztályának középtávfutóként. Az aktív versenyzést azóta abbahagytam, ma már csak hobbi szinten sportolok. A gyakorlati tapasztalataimat és elméleti tudásom szeretném átadni a lelkes mozogni vágyók számára.

Kérdezek tőle

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Ne fuss el a kedvezmények mellett!

Csak 1785 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem