maraton,London Maraton

Brigid Kosgei - a legfiatalabb nő, aki valaha első lett a London Maratonon

Forrás: instagram / LONDONMARATHON
Ráadásul a táv második felében ő volt a leggyorsabb nő a maratonok történetében.

Brigid Kosgei lett a London Maraton női győztese 2:18:20-as, elképesztő időeredménnyel. Ezzel majdnem 2 percet vert rá vetélytársára, a kenyai Vivian Cheruiyotra.

A verseny lassan indult, azonban a maratoni táv második felére felgyorsult Kosgei, 66:42-es időeredménnyel zárta ezt a szakaszt. Tavaly egyébként ő lett a második ugyanezen a versenyen, a Chicago Maratonon viszont sikerült győznie. Az időeredménye 15 másodpercet javult, ezen távon ő a hetedik leggyorsabb nő a történelemben.

Cheruiyot a maraton utolsó néhány kilométerén mindent megtett azért, hogy legyőzze ellenfelét, azonban Kosgeinek sikerült megtartania az előnyét.

A szél problémát jelentett, de a verseny végére már minden rendben volt. Nehéz volt, de örülök, hogy ennyire jól teljesítettem. Elképesztően boldog vagyok, minden a tervünk szerint haladt.
nyilatkozta.

A 25 éves Brigid Kosgei lett ezzel a világtörténelem legfiatalabb futónője, aki megnyerte a London Maratont. A jövőben tervei szerint még ennél is gyorsabb lesz, többre is képes.

Ha te is mindig figyelemmel kíséred a külföldi nagyobb versenyeket, biztos, hogy tetszeni fognak a következő illusztrációk is: