Borítókép: 5+1 dolog, amit minden futóanyukának érdemes tudnia

5+1 dolog, amit minden futóanyukának érdemes tudnia

Forrás: getty images
Azt tudjuk, hogy gyerekek mellett mindenkinek nehezebb időt találni a sportolásra, de Mészáros Bogi és Bolla Viki tippjeit megfogadva végre sikerülhet egészségesebb életmódra váltani!

Bogi az Énjobban blog szerzője, Viki pedig a 11Ground blogazin alapítója, nevük azért is hangozhat ismerősen, mert velük futhattatok együtt a Generali Runner’s World Runra felkészítő közösségi futáson. Jelenleg mindketten az április 22-i balatonfüredi versenyre készülnek, ahol Bogi 10,5, Viki pedig 6,2 kilométeres távot szeretne lefutni - neki egyébként ez lesz majd az első versenye. Felkészülésük kapcsán a következő tippekkel próbálnak segíteni azoknak az anyukáknak, akik szeretnének belevágni a rendszeres testmozgásba, de bizonytalanok abban, hogy hogyan kezdjenek hozzá.

1. Legyen egy egészséges önzés benned, mert attól, hogy anyuka lettél, nem szűntél meg nőnek lenni, és ugyanolyan jogod van a testi és lelki feltöltődésre a sport által, mint az olyan nőknek, akiknek például még nincsen gyerekük.

2. Merj segítséget kérni, mert nem attól vagy jobb anyuka, hogy 24 órában te vagy a babával! Nem ebben mérik az anyaságot, hanem minőségi együtt töltött időben. (Bogi)

3. Kell egy nagyon jó playlist, tehát az összes kedvenc számod, olyan power zenékkel, amik a holtponton új löketet adnak. (Viki)

4. Találj valakit, akivel szívesen futsz, és mint egy power zene, úgy ő is húz magával. (Viki)

5. Légy mindig spontán, mert akkor tudod beilleszteni a futást a napjaidba, ha dinamikusan alkalmazkodsz a babához, illetve az egyéb teendőidhez! (Bogi)

+ 1. Találj valakit, aki noszogat otthonról, és segít abban, hogy el tudj menni futni! (Viki)

A következő videókból pedig részletesebben is megismerheted őket, többek között azt is elmondják, hogyan és miért kezdtek el futni: