félmaraton,maraton,barcelona

Kezdő szinttől a félmaratonig: helló, Barcelona!

Forrás: Takács Erzsébet
Olvasónk, Erzsébet megosztotta velónk történetét, háta mások számára hasznos lehet az útja a félmaratonig!

A futópadot körülbelül egy éve cseréltem le a táj szépségéért, a Duna partja megállíthatatlanul hívott magához. Mára pedig magam mögött tudhatom az első félmaratonomat, amelyet egy karácsonyi ajándéknak köszönhetően Barcelonában futhattam le néhány napja. Egyetlen célom volt, hogy két órán belül teljesítsem a távot, ezt pedig olyan komolyan vettem, hogy végül három percnél is többet sikerült kinyernem magamból. Ennek a történetét mesélem el:

A futás felé évek óta kacsingattam. De inkább volt ez kíváncsi összepillantás, amit aztán tettek alig-alig követtek, mígnem két éve rendszeressé nem vált a futópad, a konditerem. Szépen követték magukat az eredmények egy-egy súlyzós, esetleg csoportos edzés előtt vagy éppen után. Ahogy a többség, én is félórás időtartamokkal kezdtem, aztán hol a idő, hol a táv csúszott tovább. Nagy öröm kísérte minden egyes előrelépésemet, amikor pedig a 11 kilométeres távot is többször tettem meg a padot állítgatva, azt hittem, mindenre képes vagyok. Persze nem voltam, és ezt a felismerést érdekes módon egy lakásvásárlásnak köszönhettem. Új otthonunk az addiginál is közelebb került a Dunához, és ugyan az albérletből is csupán tíz (!) perces séta választott el a Margitszigettől, valami mégis más volt a Római parton. Itt aztán megtanultam, hogy

  • a futópados tíz kilométer a természetben, még szintkülönbség nélkül is csak legfeljebb 7 hisztis kilométerre elég,
  • egy jó adag eltökéltséggel még így is hívogató a természetes környezet,
  • megfelelő partner, futótárs nélkül nagyon nehéz kimenni a terepre.

Nekem viszont szerencsére megvolt a megfelelő partner, akivel aztán együtt szerettünk bele a terepfutásba. Nem hagytuk ki a szomszédos Kevélyt, az elsők között látogattunk el az azóta hírnevet szerzett Szénás körre, felfedeztük a Római parttól délre, majd északra eső részt, átkeltünk a 11-es út felett, hogy az Omszki-tó körül rójuk a köröket.

Nagyot ugrunk ez után, hiszen hiába küzdöttük végig a nyarat bogaraktól fuldokolva, és minden ellenérzésemet leküzdve felül egy szál sportmelltartóban, sajnos az augusztusi, a várban megrendezett Generali Night Runon megtett, addigi legtöbb, 14 kilométerem után szögre akasztottam a cipőmet. Sőt a sport is eltűnt hónapokra az életemből, az életünkből. Pedig már kacsingattunk a félmaratoni távval, halogatva egyre-másra a versenyeket. Először szeptemberben, majd októberben, végül novemberben mondtam le az akkor már egyre elérhetetlenebb távolságra került távról.

Gondolatban azonban ott volt velem mindvégig. És ezt tudta a párom is, aki nem mindennapi karácsonyi ajándékkal lepett meg december 24-én. De még előtte, több hónap kihagyás után, előásva a már egy ideje porosodó futócipőt, a Karácsony estéjének napját tízkilométeres futással indítottuk. Egy februári barcelonai utazás mellett aztán a karácsonyfa alatt a naptárba bekerült egy félmaraton időpontja is: várt minket február 10. és a katalán főváros (köszi Zsiga).

A félmaraton így vágyálomból tervek tömkelegévé vált. Ami azonban a legjobb volt, hogy csak a saját céljainkat követtük, nem használtuk tervezők tömkelegét, csak egyet tudtunk:

Hiába fúj a szél, hiába csökken a hőmérséklet -5 alá, és hiába vagyunk túl 12 órás munkanapon, futni kell!

Egy hatperces ezrekkel futott újabb decemberi edzés után be is iratkoztunk az első felkészülésünkre, a balatonlellei szilveszteri futáson már harminc másodpercet sikerült faragni, és hiába volt akkor a táv csak 8,5 kilométer, az eufória mindent felülírt. Persze az áhított táv még mindig túl távolinak, rémisztőnek, valljuk be, teljesíthetetlennek tűnt. Főleg, hogy egy futó ismerős elhintette, a 2 óra alatt teljesített félmaraton nem is sportteljesítmény (köszi Adri). Szóval ez lett a kitűzött cél, amit nem kellett ahhoz látványos helyen, hűtőn, bejárati ajtón kifüggeszteni ahhoz, hogy nyomasztó teherként nehezedjen a vállamon, ott volt az enélkül is. Mindig.

  • Amikor ismét futva igyekeztem teljesíteni a Szénás kört, majd négy napig lilult körmömet igyekeztem a helyén tartani. Hogy fogok így futni?
  • Amikor a lellei futás után a laza öt kilométer is fájdalmasan nehéz volt. Hogy fogok így futni?
  • Amikor a Téli Mátra 40 kilométeres távja után napokig sajgott a lábam. Hogy fogok így futni?

Megismerkedtem a lazítókenőccsel, a jeges leheletemmel, a fejlámpával. Megszabadultam a hátamon hordott víztől, és rájöttem, hidegben nincs is szükségem rá. És az is kiderült, ha kicsit melegebb van, akkor meg nagyon is kell. Lassan a futások utáni nyújtás sem maradt el. Futottam Szigligeten, a Mátrában, vásároltam a körmömre kenőcsöt Kecskeméten. Egyszóval mindenhol ott volt a futás, ahol éppen lennem kellett, vagy ahol éppen izgalmas versenyt rendeztek. És ha nem is ez a legkövetendőbb példa, de a sajgó boka sem tántoríthatott el a Kékes megmászásában.

A másfél hónapos felkészülés aztán szép lassan meghozta az eredményét. Hogy formálta az alakomat, az harmadlagos dolog volt. A „meg tudtam csinálni” érzés viszont mindent vitt. Amikor az első olyan tízkilométeremet futom le 5:30-as ezrekkel úgy, hogy meg sem kottyant, vagy amikor a betegség miatt kihagyott hét után imádtam életem első 16 kilométerét. Ekkor éreztem először, hogy sikerülhet.

Kétségek csak a 17. kilométert követő időszakra maradtak bennem. A felkészülés elején elhatároztam ugyanis, hogy nem szeretném idő előtt elvenni az élményt, és a teljes távot a versenyen fogom először teljesíteni.

Aztán megérkeztünk Barcelonába. A sok séta némileg kikezdte a bokám, úgyhogy a félmaraton előtti nap jórészt hisztériával telt, és annak felsorolásával, miért is nem tudom teljesíteni a távot, vagy legalábbis közelébe sem kerülni a kétórás célidőnek. Amikor pedig február 10-én, vasárnap már túl voltunk a csomagleadáson, a kötelező második mosdóhasználaton, annyira izgatott voltam, hogy csak az indulásra tudtam gondolni.

Aztán megtettem az első métereket, és imádtam. A kétségek a rajtvonalhoz ragadtak, és szerencsére ott is maradtak. Egy volt a cél, 5:40-es kilométereknél semmilyen körülmények között sem szabad lassabbat futnom.

A sebességem ingadozott ugyan az első két kilométerem, utána azonban sikerült beállítanom a tempót 5:30 alá, sőt kifejezetten jól esett, amikor 5:10 és 5:20 között sikerült teljesítenem a kilométereket. Ámulatba ejtett a 16 ezer fős tömeg, a drukkolók és a hangulatot tovább fokozó dj-k, előadók, énekesek, akik mind-mind minket biztattak.

barcelona
Ó, a csodás Barcelona!

Hihetetlen erőt adott, amikor példaképek sora futott mellettem, idős férfiak és nők, fiatal, babakocsit toló párok, lihegő, magukat percről percre legyőző amatőrök, vagy mozgásszervi gondokkal küzdő HŐSÖK.

Örömfutás volt ez a javából, miközben a saját keresztemet is magammal vittem. A 14. kilométer után elkezdtem érezni a nehezedő bal bokám, és az utolsó három kilométert megelőző aprócska emelkedő sem tett éppen jót a morálnak. A felkészülés azonban mégis megadta az önbizalmat, tudtam, teljesíteni tudom a távot, a tömeg pedig annyira vitt, hogy csak az utolsó kilométerekre, meg a frissítőpontoknál gyűlt tömegben csökkent a sebesség 5:20 alá. Szóba se jöhetett, hogy ne lassítsak le a vizes flakonok közelében, és ne vegyek magamhoz némi frissítőt, ami aztán jó két kilométerre fel is töltött energiával. Sikerült az aranyszabályt is megtartanom, miszerint a célhoz, és ne a rajthoz öltözzek, a barcelonai 10-14 fokos hőmérsékletet egy háromnegyedes nadrággal, és ujjatlan sportfelsővel tettem kellemessé.

A napsütéses idő, a remek hangulat pedig annyira magával ragadott, hogy az utolsó harmadig még egy kissé jobb eredményben is reménykedtem. Az utolsó három kilométeren azonban nem tudtam javítani az időmet, a lendület elszállt, a lábaim egy sebességre álltak, a váltót pedig nem találtam. Pedig akkor már a tengerpart mellett zajlott a verseny – és habár azt hittük, a táj varászszőnyegként repít a célba, khm... semmilyen tengerpartra nem emlékszem.

Talán az időn még javíthatok. Addig is viszont örülök az eredménynek: 1:56:46. Elsőre ennyi. Aztán megyek tovább. Vagyis futok.