Borítókép: Ismerd meg az ASICS FrontRunnereket – 3. rész: amikor a vasakarat megtestesül, avagy Nóri és Zsolti

Ismerd meg az ASICS FrontRunnereket – 3. rész: amikor a vasakarat megtestesül, avagy Nóri és Zsolti

Két olyan futó mutatkozik most be, akiknek ez nem szimplán egy sport, hanem lételemük, és a lelki töltés talán fontosabb is számukra, mint, amit fizikailag kapnak a futástól. Az eredményeik pedig egészen elképesztőek: íme Szabó Nóri és Koszár Zsolti!

Az ASICS FrontRunner projekt 2010-ben indult el azzal a céllal, hogy világszerte támogassák az ambiciózus futókat és egy különleges közösséget építsenek.

Nálunk, Magyarországon idén alakult meg a csapat és 8 szenvedélyes futót tart össze. Ők nem olimpikonok, hanem dolgozó emberek, akik a sűrű mindennapokban is képesek kihozni magukból a maximumot és lenyűgöző eredményeket érnek el. A céljuk, hogy minél több emberhez eljuttassák a futás szeretetét, legyél akár teljesen kezdő. Most induló porté sorozatunkban megismerheted őket: mindannyian mások, máshogyan kezdtek el futni, más a motivációjuk és a céljaik.

SZABÓ NÓRI:

A teljesítményeden mindenki ámul, és szinte hihetetlen, hogy mindezt edző nélkül, saját magad hozod össze. Mindig ennyire tehetséges voltál a sportban? Vagy ez egy új szerelem?

Számomra is hihetetlen, hogy képes vagyok mostanában egész jó időket futni pl. félmaratonon. De magam sem tudom, hogy csinálom, én csak futok, nem nézem a tempót, nincs taktikám, pl. gyorsabb kezdés, aztán lassulás vagy fordítva. Szerintem annyi a “titok”, hogy óriási akaraterőm van - úgy gondolom, minden fejben dől el. Mielőtt elkezdtem futni, karatéztam, illetve táncoltam, szóval semmi olyasmit, aminek a futáshoz vagy az atlétikához köze lenne.

Hogy találtál rá kifejezetten a futásra? Miért pont ez ragadott magával?

2011 nyarán a legjobb barátnőmet elkísértem futni, és megtetszett. Ekkor még cigarettáztam (kb. 8 éve) és 15 kilóval voltam nehezebb. Észrevettem, hogy a ruháim kezdenek leesni rólam, és ez megtetszett. Tudom, hogy sokan ezért kezdik el a futást, mert fogyni szeretnének - hát ez nálam sem volt másképp. De ez egy kis idő után átalakult a futás szeretetévé és azóta is tart, bár kényszernek sosem éreztem.

Annyi szuper eredményed van, hogy felsorolni is nehéz, de melyikre vagy a legeslegbüszkébb?

Nagyon nehéz kérdés. Mindegyikre büszke vagyok valamiért, nem tudnék egyet választani. De talán a legfrissebb, a frankfurti maratonon elért 2:50:26-os célidős eredményemre. Ezzel 34. lettem 2373 nő között. Felülmúltam a kitűzött célomat, és még magam sem hiszem el, hogy ilyen jól sikerült, pedig 3 km-nél egy hatalmasat estem. De lehet, hogy akkor nem sikerült volna ilyen jól...

Van kedvenc távod és útvonalad?

Azt hiszem, a félmaratonok jól mennek! De bármilyen távról is legyen szó, én a futást jobban szeretem, mint azt, hogy hány kilométert tettem meg. Budapesten, a Városligetben futok minden nap, vannak “bejáratott” útvonalaim, sosem unom meg, hiszen gyönyörű környezetben futhatok (még akkor is, ha sötét van, hiszen szépen ki van világítva minden) és mindig van opció letérni egy-egy útvonalról.

Egyértelműen látszik, hogy nem külső, hanem belső nyomásra futsz - de volt olyan valaha, amikor abba akartad hagyni valamiért?

A futás annyira a mindennapjaim részévé vált, hogy nélküle nem tudnám már elképzelni az életemet. Persze vannak napok, amikor “szögre akasztom a futócipőt”, de valójában ekkor sem pihenek, mert más sportot is űzök mellette, bár egyik sem adja azt az érzést, amit a futás. Rám aztán nem mondhatja senki, hogy lusta vagyok!

Mi a legjobb dolog, amit a futásnak köszönhetsz?

Annyi mindent ad ez a sport, nemcsak testileg tesz jót, de a lelkemre is pozitívan hat. Arról nem is beszélve, hogy mennyi élménnyel és baráttal lettem már gazdagabb általa. A futás teljesen megváltoztatta az életemet: egyik napról a másikra letettem a cigarettát, ezzel együtt elkezdtem egészségesen étkezni, nem bulizni járok, hanem futóklubokba, közösségi futásokra, sporteseményekre, futóversenyekre. Mondhatni fanatikus lettem, de azt hiszem, ez nem egy rossz fanatizmus… Hogy mi mindent köszönhetek a futásnak, azt nehéz lenne felsorolni, és nem szeretném, ha sablonosnak tűnne, de ha egy-egy területet kiemelhetek, akkor a személyiségemre nézve például pozitívum, hogy sokkal türelmesebb, kitartóbb vagyok. Szebbnél szebb helyekre jutottam el (legyen az egy erdő, hegy, de akár egy kis város). Rengeteg országot bejártam - az idei kihívásom az, hogy 12 hónap alatt 12 országban mindenhol futok egy félmaratont -, ezáltal rengeteg élménnyel gazdagodtam, sok-sok új embert ismertem meg, és minden verseny alkalmával saját magamhoz is közelebb kerültem. Hogyan? A verseny közben a fejemben vívott harcokban kellett legyőznöm saját magamat, ami bevallom, sokszor nem volt könnyű és most sem az. Számtalan ismerőst “nyertem”, szövődtek igaz barátságok is. Nem utolsósorban megváltam a világ egyik legrosszabb szokásától, és leraktam a cigit. Folytathatnám a sort, de valójában az a lényeg, hogy a futásnak CSAK köszönhetek, mert mindig ad valamit: valami jót.

Félmaratonban vagy igazán erős, de az UB-t is sorozatban nyered meg párosban: azaz gyors és kitartó is vagy egyszerre, van valami taktikád, tipped arra, ahogyan ezt a két tulajdonságot fejleszted?

Egyéni versenyzőként és csapatban (az UB esetében párban) futni teljesen más. Az utóbbi során nemcsak te vagy, hanem ott van a társad, aki számít rád, aki vár a váltóponton, aki megbízik benned, akivel ketten vagytok egy egység. Ott nincs ‘én’, ott csak a ‘mi’ létezik. Az, hogy gyors vagyok, pont a másik tulajdonságomnak köszönhető, hogy kitartó vagyok. Lerágott csont, de igaz: minden fejben dől el. Ha nagyon, de nagyon akarod, meg tudod csinálni azt a (reális) célt, amit kitűztél magadnak. Nyilván nem indulok el úgy pl. félmaratoni versenyen, hogy “Na Nóri, most meglesz az a 80 perc!” Tudom, hogy nem vagyok azon a szinten, bármennyire is akarom, de ha kitűzöm magam elé, hogy 90 percen belül beérjek, az már sokkal reálisabb, főleg, hogy tudom, hogy menne az gyorsabban is. Mégis, nekem valamiért a mai napig mindig az a célom, hogy 90 percen belül beérjek és akkor már boldog leszek. Ha pedig nem úgy sikerül, nem esem kétségbe, hiszen bármi megtörténhet futás közben, vagy lehet az útvonalban 3-4 nagyobb emelkedő is és természetesen nincsen két ugyanolyan verseny, nincsen mindig nekünk kedvező időjárás, vagy ugyanolyan erőnlét. Ha pedig pont az ellenkezője történik, akkor nagyon boldog vagyok!

Mi változott, amióta FrontRunner vagy?

ASICS FrontRunnernek lenni, az egyik legjobb dolog, ami történt velem. Emlékszem, amikor megtudtam, hogy bekerültem a 8 fős csapatba, el sem hittem, hogy pont engem választottak a 906 magyarországi jelentkező közül. Ez volt minden álmom, hogy bekerülhessek egy olyan csapatba, ahol olyan emberek vannak, akiknek szintén lételemük a futás, és mindezt egy világhírű márka nagyköveteként hirdethetjük, terjeszthetjük a nagyvilágban. A stockholmi maratonon nem indultam volna és a frankfurti maratonon sem valószínű, hogy futottam volna, ha nem vagyok FrontRunner. Így többek között az eddigi 2 maratonomat is ennek köszönhetem. Volt szerencsém részt venni a júniusi nemzetközi FrontRunner találkozón is Németországban, ahol találkozhattam a többi klubtársammal, akiket korábban csak az instagramról ismertem. Sok üzenetet kapok azóta, például, hogy hogyan készülök fel egy-egy versenyre, hol szoktam futni, vagy melyik futócipőt ajánlom. Örülök, ha motivációt jelentek bárki számára, hiszen én is csak egy hétköznapi ember vagyok, aki napi 8 órás munkaidőben dolgozik és szabadidejében futócipőt húz...

Mik a terveid a futásra nézve jövőre és hosszabb távon akár?

Nos, a jövő évi terveim még alakulóban vannak, de a koncepciót már kitaláltam. Idén a 12 ország, 12 hónap, 12 félmaraton volt a ”küldetésem”, jövőre egy picit távolabbi céljaim vannak, mind földrajzilag, mind a versenytávokat illetően. Egy biztos: a bostoni maratonra kvalifikáltam magam szeptemberben, így biztosan ott leszek április 16-án! A londoni maratonra is megvolt a helyem, de azt sajnos vissza kellett mondanom - bár lett helyette más, de ez egyelőre maradjon az én titkom....

MOST PEDIG JÖJJÖN KOSZÁR ZSOLTI:

Mi volt az első találkozásod a futással, azaz mióta futsz és hogyan kezdted?

Erre nehezen tudok egyértelmű választ adni, nem voltam túl jó gyerek. 10-12 éves koromban néhányszor jól jött, hogy az átlagnál gyorsabb és kitartóbb voltam, szerettem menekülni. Komolyabban, viszonylag későn 16-17 éves koromban kezdtem el edzeni. Bátyámat és engem, édesapám már gyerekkoromban, édesanyám pedig 16 éves koromban hagytak el. Ekkor volt az igazi találkozásom a futással. Őszintén megmondva valahova „menekülnöm” kellett és a futásban találtam meg önmagam. Ezen felül, az eredmények is azt igazolták, hogy némi tehetségem is van hozzá.

Próbálkoztál-e más sportokkal, és ha igen, miért mégis a futás mellett kötöttél ki?

Gyerekkoromban fociztam, ott is előnyömre vált a gyorsaság és a küzdőképesség. Az életemben történt traumák egyértelműen az egyéni sport felé tereltek. Nehezen tudom ezt pontosan megmagyarázni. Döntésemet azonban a mai napig nem bánom!

Ha egy-két szóban kellene meghatározni: mit ad neked ez a sport?

A futásnak köszönhetem az életemet. Nem tudom, - ha nincs - mennyire tudtam volna túlélni „azokat” az éveket. Mindemellett rengeteg sikert és örömet hozott az életembe, megtanultam győzni, bízni magamban.

Mi a legnagyobb kihívás benne?

Győzelem orientált futó vagyok. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden versenyen csak az a pozitív számomra, ha az első helyen futok be. Egy embernek saját magát legyőzni a legnehezebb, szerintem ez a kihívás benne. Az izgalom pedig az, hogy sokszor táncol az ember késélen, egy versenyen. Szinte megjósolhatatlan, hogy aznap melyik irányba fog leesni.

Voltál már úgy, hogy magad is rádöbbentél, hogy "túltoltad", mert annyira elkapott a gépszíj, hogy túlzásba vitted az edzéseket?

Nagyon nehéz megtalálni azt a határt, ami még belefér. Főleg, hogy az utóbbi 2 év elég kemény időszak az életemben. Harmadéves gépészmérnök hallgató vagyok Szombathelyen. Párhuzamosan gyári gyakorlatokon is részt veszek, továbbá napi 2 órát utazok. Nagyon komoly időbeosztást igényel, hogy a heti 7-10 edzés beleférjen. Reggel 5-kor illetve 20 óra után tudok edzeni, ami messze nem ideális komoly eredmény eléréséhez. Igaz pulzuskontrollal jól meg tudom határozni az állapotomat, de sajnos így is előfordult, hogy túledzettem. Ezt a kockázatot azonban vállalni kell, ha győzni akarok!

És olyan volt, hogy motiválatlannak érezted magad és hosszabb ideig nem futottál?

Igen, volt olyan, hogy nem úgy jött ki a lépés és mivel érzelem vezérelt ember vagyok ez oly annyira megviselt, hogy félretettem a futócipőmet hetekre. Aztán természetesen rádöbbentem, hogy a pályán van a helyem, és azoknak, akik szurkolnak és hisznek bennem, nem okozhatok csalódást.

Melyik a kedvenc versenyed azok közül, amiken már indultál, és miért?

Sok országban versenyeztem, de a legjobban természetesen a hazai versenyeket szeretem. Egyet sem tudok kiemelni, mert a legtöbb pozitív- élményeket, érzéseket ébreszt bennem.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

Mérföldkő volt az életemben, amikor Országos Bajnokságot nyertem. Két Vivicitta győzelmem (2015, 2017) fontos, illetve hét országban sikerült félmaratoni versenyt nyernem, többnyire afrikai atléták előtt. Ha időeredményeim közül kellene választanom, akkor a 29:37-es 10 km-t emelném ki. Mindezt vas megyeiként, kis városomat, Szentgotthárdot képviselve.

Mi a legjobb abban, hogy FrontRunner lehetsz?

FrontRunnerként azoknak az embereknek szeretnék példát mutatni, akik nagyon nehéz helyzetbe kerülnek életükben, és nem tudják merre induljanak. Nekik üzenem, hogy ha már senkiben sem bízhatnak, akkor húzzanak futócipőt és minden nap győztesek lesznek!

A FronRunnerekkel készült korábbi interjúkat itt olvashatod: