futás,egészség,láb

Hogyan előzheted meg és kezelheted az Achilles-problémákat?

Forrás: Studio 7042/Pexels
Szakértőnk választ ad!

Az alábbi kérdés érkezett szakértőnkhöz, Rajnay Katához:

Kedves Kata,

47 éves hobbi futó vagyok, tavaly kezdtem el futni. Szerettem volna végig futni a Spar maratont, de amikor három héttel előtte életemben először 30 km-t futottam, annyira megfájdult a sarkam és az achillesem, hogy nem tudtam elindulni a versenyen, sőt két hónapig futni sem tudtam. Mint megtudtam, teljesen alkalmatlan cipőben futottam. Szakboltban, szakértő segítségével vettem futócipőt és elkezdtem újra futni, februárban sikerült az első maratonom a téli margitán (inkább terepen, mint aszfalton futok). Azonban a sarok fájdalmam gyakran előjön – igaz jóval kisebb mértékben – futásaimnál. Próbálok bemelegítéseknél az achillesre fókuszálni, sőt naponta próbálom a nyújtását, pl. lépcsőn. Kaptam olyan tanácsot is, hogy pihentessem egy fél évig??? Jártam csontkovácsnál, nem változott a helyzet. Tudom, hogy ez gyakori futó nyavalya, van rá megoldás? Egyáltalán szabad így futni?

köszönöm

Tamás

Kedves Tamás!

Megoldás van!

Komolyan kell venni a sportolást, aminek 1. lépését, a megfelelő cipő

vásárlást megtetted. A következő lépés az, hogy az edzéseket is tudatosan kezded felépíteni, ha eddig nem edzővel dolgoztál, akkor keress egy szakembert, aki tud segíteni abban, hogy a célodat sikeresen és sérülésmentesen érhesd el. Szorosan ide tartozik a bemelegítés, levezetés, kiegészítő edzés témája, amiről rendszeresen kapok kérdéseket, illetve sok krónikusan kialakuló panasz mögött állnak, ha elhagyjátok, nem szántok rá elég időt, vagy nem jó technikával végzitek.

❗Minden edzés előtt szánj időt a bemelegítésre❗

- SMR hengerezd le az alsó végtagokat, végezz pár dinamikus erősítő

gyakorlatot, amivel bekapcsolod a futáshoz szükséges izmaidat.

❗Minden edzés után végezz levezetést, aminek hossza, az edzésed idejével

arányos legyen❗

- SMR henher alkalmazásával, dinamikus sztreccsinggel.

- 2 órás edzés után nem elegendő a 20 perces lazítás!

❗Heti szinten végezz a futás mellett olyan kiegészítő edzést, amivel a

futás alapjául szolgáló mély- és felületes izmaidat tudod megerősíteni❗

Az Achilles-, sarok-, vádli problémák kulcsa legtöbbször a vádli

izomzatának nem megfelelő keringése, nem megfelelő futótechnika, vagy futó

cipő, illetve jöhet egy rossz alsó végtagi tengely,- vagy ágyéki szakasz

problémából is.

Amennyiben további kérdésed lenne, vagy segítségre lenne szükséged, keress

bátran a www.gyogytornaszda.hu oldalon lévő elérhetőségek egyikén.

Keresd workshopjainkat, ahol ilyen és ehhez hasonló problémákról beszélünk

és adunk javaslatokat!

Üdvözlettel:

Rajnay Kata

Gyógytornászda szakmai vezető

www.gyogytornaszda.hu

06702981873