A maraton ugrott, de a Mátrabérc megmenekült

Szerencsés esetben a képzelgés, az álmodozás addig tart, amíg meg nem történik a NAGY futás és a fejben feltett kérdésekre választ kapsz a valóságban. Kevésbé szerencsés esetben, ezek a kérdések vagy képzelgések lezáratlanok maradnak, mert a verseny végül nem jön el sosem, merthogy nem indulsz el rajta…

• Hogy sikerült a Treviso Marathon?
• Sehogy, mert el sem indultam rajta.
• Hogy-hogy? Mi történt? De hisz arra készültél több héten át.
• De. Csakhogy volt ez a felkészülési versenynek szánt Sixard 2 órás futam. Vélhetően a testem nem nagyon tolerálta a körözgetős terhelést. Ugyan a tervemet megfutottam (a 4:15-ös átlagot), de valami nagyon elment deréktájon és elhúzta a bal lábamat.
• Ez már a verseny közben jelentkezett?
• Ááá dehogy, rá 3-4 napra, amikor elmentem futni, kezdett nyilalgatni a vádlim, aztán egyszer csak úgy befeszült, hogy pár száz métert tudtam csak futni vele.
• De már jól vagy?
• Most már igen, de elment mindenféle terápiával 2 hét és még március végén sem voltam 100%-os. Kuka lett a maratoni indulásom.

A sérülés pszichológiája

A sérülés mindig rossz. Sose jó, ha van. Persze van, hogy rosszkor jön, máskor meg a legrosszabbkor. A hosszan tartó fejlődés kulcsa a sérülésmentes felkészülés. A felkészülés akkor sikeres, ha a test számára a terhelés-pihenés optimális, amolyan pengeélen táncolás, egyensúlyozás a határon. Aztán, ha jól megy minden, még akkor is pofán tudja csapni az egészet az EGO. Hisz nyomom mert jól megy, aztán átlépünk egy határt, majd vissza az egyensúlyi állapotba.

A Sixardon a „műtét” ugyan sikerült, de a beteg úgy bő 2 hétre kómába esett. A sérülés felismerése után jött az önmarcangolás, többet kellett volna pihenni, vagy egyszerűen csak a test jelzéseire jobban kellett volna figyelni. Oké, de ha már megtörtént, hogyan tovább? 3 hét múlva maraton, oldjuk meg. Oldjuk meg de gyorsan! Masszás, manuálterápia, orvos, stb., ciklikusan ismétlődő sorrend. Pénzt időt fáradtságot nem kímélve megoldást, tünetmentességet, de azonnal. Aztán érzésre, amikor végre javul a helyzet, terheljem-e már vagy még várjak? Rosszabb lesz, ha futok vele? Visszaesek ismét? Amolyan versenyfutás az idővel, a kanóc ég, a verseny jön, a forma romlik és még futni sem tudok, vagy nem úgy. Elengedjem vagy kockáztassak? Önértékelés, önelemzés, önsanyargatás. Aztán a döntés már csak felszabadít. Ezt most elengedtem…

Hogyan tovább?

Maraton lesz máskor is, akár a jövő héten már, ha időm engedi, majd minden hétvégére találnék. A versenynaptáram tele, talán a forma nem vész el, sőt még lehet, hogy sikerül pakolni rá pár hónap alatt.

Következő megálló a Mátrabérc Trail

Szerencsére sikerült jókat futnom az elmúlt két hétben, így bizakodva várom a holnap reggel 8 órát, amikor is a Mátra gerincén kell egy 55 km-es távot leküzdeni, no és hozzá közel 3000 méter szintet is.