Borítókép: Jelek, hogy túl sok vizet fogyasztasz a felkészülésed során

Jelek, hogy túl sok vizet fogyasztasz a felkészülésed során

Forrás: getty images
A túlzott folyadékbevitel is olyan veszélyes lehet, mint a dehidratáció.

Dr. William Roberts, sportorvos szerint ha sok vizet fogyasztasz, de kevés távozik a szervezetedből, azt kockáztatod meg, hogy túlzottan lecsökken a nátrium szintje a véredben. Ez az elektrolit pedig fontos szerepet játszik a test vízháztartásának kiegyensúlyozásában és a központi idegrendszer működésében is.

Kezdőknél gyakran előfordul, hogy túl sok vizet iszank a hosszabb futásaik során, ennek hatására azonban hiponatrémia (alacsony nátriumtartalom) is kialakulhat, mely szédüléssel, fejfájással, fáradékonysággal, izomgyengeséggel, görcsökkel és hányingerrel is járhat. Súlyosabb esetben akár rohamok is kialakulhatnak. (Egyébként nagyon hasonlítanak ezek a tünetek a napszúráséhoz, szóval ha nyáron tapasztalod őket, érdemes orvoshoz menned, hiszen más-más kezelést igényel a két probléma).

Néhány tipp, hogy ezt elkerüld:

  1. Kis adagokban fogyaszd a vizet ha szomjas vagy, ne erőltesd magadra az ivást.
  2. A verseny előtt is fogyassz elektrolitokat akár sportital, vagy kapszula formájában.
  3. Ha 1-2 kilométerenként vannak frissítőpontok a versenyen, csak minden másodiknál igyál.
  4. Futás közben fogyassz perecet, vagy sós kekszet, hogy az elektrolitokat is visszatöltsd.
  5. Ha hallod, hogy a gyomrodban lötyög a folyadék, ne igyál többet.

Ha ezeket betartod, nem lesz probléma!

Olvasnál még a témában?