Borítókép: Ezért jó, ha néha nem viszed magaddal az órád futáshoz

Ezért jó, ha néha nem viszed magaddal az órád futáshoz

Forrás: getty images
A felkészülési időszakban mindannyian hajlamosak vagyunk túlságosan a számokra koncentrálni, azonban néha nem árt beiktatni egy-két olyan futást, amikor sem a tempóval, sem az idővel nem foglalkozol.

Ha találkoztál már olyan futóval, aki soha nem követi nyomon a megtett kilométerei számát, vagy épp azt, hogy mennyi ideig fut, valószínűleg úgy néztél rá, mint ha egy másik bolygóról jött volna. Pedig érdemes kipróbálni ezt a módszert is!

Különösen akkor segít, amikor óra nélkül futsz, amikor épp nehezen megy a sportolás. Mivel nem pillantasz folyton az órádra, nem hajt a vágy, hogy elérd az előre kitűzött tempót, hanem automatikusan azzal a pace-szel futsz majd, ami számodra a legjobb. Ha ez sikerül, biztos, hogy még a rosszabb futásaidat is élvezni fogod, mert lehet, hogy lassabban futsz, de nem szenvedsz. Ráadásul a gyengébben sikerült futás után sem fogod emészteni magad, mivel nincs miért - hiszen nem volt semmilyen szám, amihez köthetnéd a sikeredet, a kitűzött időintervallumot (vagy ha már kívülről tudod, mi, merre, hány méter, a távot is) teljesíted. Emellett persze a tested jelzéseire is sokkal könnyebben oda tudsz figyelni és ehhez mérten változtathatsz a sebességeden.

Hihetetlenül felszabadító lehet ez az érzés, hogy csak az érzékeidre hagyatkozol. Ettől függetlenül nem kell azonnal megszabadulnod az órádtól, csak vésd az eszedbe, hogy nem minden futásnak kell arról szólnia, hogy teljesíts egy adott távot egy adott tempóban. Mit gondolsz, kipróbálod?

Ha óra nélkül futsz, próbáld ki a következő mentális trükköket is!