Borítókép: Egy hiba, amit a legtöbben elkövetnek babakocsis futásnál

Egy hiba, amit a legtöbben elkövetnek babakocsis futásnál

Forrás: Getty Images
A babakocsis futás egy szuper lehetőség, hiszen nem kell felügyelet a bébinek, amíg sportolsz, ráadásul ő is szabad levegőn van.

Szakértők szerint azonban sokan elkövetik azt a hibát, hogyha babakocsival mennek, egy őrületesen lassú tempót vesznek fel (mert azt hiszik, hogy ezzel védik a babát, és persze kevésbé is fáradnak el). A lassú futással nincs is semmi baj, sőt szükség is van rá az alap állóképesség fejlesztése céljából, de nem mindegy, mi neked a „lassú”, azaz az alacsony pulzusos futás. Mert az a fontos, hogy ez a tempó ugyanaz legyen babakocsival, mint babakocsi nélkül.

Így érheted el a legjobb fejlődést, és persze ez a babádnak sem árt. Arra is ügyelj, hogy előnyösebb, egészségesebb és állítólag könnyebb is, ha mindkét karoddal tartod a kocsit, és nem csak az egyikkel. Ezzel elkerülheted, hogy a csípőd forogjon, ami sok más torzítást okoz és ezzel sérüléseket is. Úgyhogy, hajrá!