Borítókép: Hogyan eddz térdporblémával? Gyógytornász szakértőnk megmondja!

Hogyan eddz térdporblémával? Gyógytornász szakértőnk megmondja!

Forrás: Getty Images
"Ugrótérd" problémával kereste meg szakértőnket olvasónk. Meglepő válasz érkezett rá.

Szia Kata!

21 éves vagyok, a középiskolában végig térdfájós voltam, így elmentem 2 éve ortopédushoz, aki megállapította, hogy ugrótérdem van. Már nem mintha sportoltam volna bármit is komolyabban életem során, egész egyszerűen én ilyen vagyok. Mondta, hogy edzésre van szükségem és akkor el fog múlni. Így is lett. Kondiba jártam és volt egy személyi edzőm, aki 3 hónap alatt rendbe tette a térdem. Aztán abba is maradt a kondi és a futás megint idő hiányában...
Most 6 hete csinálok egy 5K-es edzéstervet, az elején még nem volt semmi bajom kb 3K-ig, amit régebben is futottam már. Viszont most 3K után elkezdett fájni a bal lábam alsó részén lévő középen futó ín mellett közvetlenül, a lábam külső felén (bal felén). Nem erős fájdalom és ráadásul csak futás közben jelentkezik: amint elkezdek sétálni, elmúlik, ha utána újra futok, akkor megint fáj. Lecseréltem a futócipőmet, ez a cipő már elvileg tökéletes. Egyik ismerősöm javaslatára kínai tigris kenőccsel kezdtem kenni edzés előtt a térdem, állítólag javítja a vérkeringést. Ez valóban sokat segített, általában nem fáj, vagy ha mégis, azt is már csak az edzés legvégén, amikor jön az a plusz táv vagy plusz idő, amivel eddig még nem terheltem.

Azért aggódom kicsit, mert ez nem az a fajta fájdalom, amit eddig éreztem életem során, nem is ott található. Ismeretlen és nem tudom, hogy bajt jelent-e vagy pedig csak arról van szó, hogy meg kell szoknia a lábamnak az új fajta terhelést. Te mit gondolsz?

Előre is köszönöm,

Emese

SZAKÉRTŐNK, RAJNAY KATA VÁLASZA:

Kedves Emese!

A leírt panaszod lokalizációját tekintve, amennyire el tudom képzelni, teljesen más oka lehet a mostani problémádnak, mint a korábbi esetben.
A futás mellett elengedhetetlen lenne, hogy a bemelegítésre, levezetésre és szimmetrikus tréningre is nagyobb hangsúlyt fektess. Erősítések terén, akár a korábban megtanult gyakorlatokat, amiket a személyi edzővel is csináltatok, akár más, az alsó végtagra ható szimmetrikus gyakorlatokat is végezhetnél.

Ami még nagyon fontos lenne, a megfelelő bemelegítés (dinamikus stretching, dinamikus bemelegítés) és a levezetés (SMR henger, stretching) az edzések után. Érdemes lenne a futást is egy edzővel végezni az elején, hogy javíthasson a technikádon, amennyiben van benne bármilyen asszimmetria.

Remélem tudtam segíteni!
Kata


Ha neked is van kérdésed Katához, itt felteheted. A többi szakértőnkkel ide kattintva ismerkedhetsz meg!