Borítókép: 12 ok, amiért jó félmaratont futni

12 ok, amiért jó félmaratont futni

Ha gondolkodtál már azon, miért jó félmaratont futni, hagyd, hogy a következő gifek meséljenek erről.

Összegyűjtöttnük 12 okot, amiért nagyon szuper táv a félmaraton! Egyetértesz?

Bár rengeteg verseny és táv közül választhatsz, ez az az egyik olyan táv, ami szinte minden versenyen futható.

Kihívás, de mégsem akkora, mint a maraton. Komolyan kell venned, de nem készít úgy ki, mint egy 42K-s verseny.

Kevésbé kell e köré szervezned az életedet, mint egy maraton esetében, és rövidebb idő alatt is fel lehet tisztességesen készülni, 10 hét is elég lehet 16 helyett!

Nem kell tartanod attól, hogy felszedsz pár kilót, mint sokan teszik a maratoni felkészülés során.

Ja és, nem kell olyan sokat várni a szurkolóidnak arra, hogy célbaérj!

Frissítésre itt viszont már szükséged lesz, szóval ezt is be tudod gyakorolni a felkészülés során.

Kisebb eséllyel találkozol a fallal.

A 20. kilométer környékén, ha azt üvöltik a szurkolók, hogy "már nem sok van", nem hazudnak.

Nem fáradsz el annyira, de azért jó sok kalóriát elégetsz, és még elmehetsz egy jót ebédelni utána.

Másnap már nem vagy leharcolt annyira, de mégis sokkal többet tettél, mint egy 10K-s versenyen.

Feleakkora az esélyed a kidörzsölődésre, mint a maratonon.

Büszke lehetsz a teljesítményedre, mert ez már tényleg egy fél maraton.

Ha szükséged van még egy kis motivációra, olvasd el a következő idézeteket is!