Borítókép: 5 hónapos terhesen, hatalmas pocakkal versenyzett a futónő

5 hónapos terhesen, hatalmas pocakkal versenyzett a futónő

A 31 éves Alysia Montano múlt héten hatalmas pocakkal állt rajthoz az amerikai atlétika bajnokságon.

Alysia nem véletlenül, Wonder Womanes topban állt rajthoz, ugyanis nem olyan régen derült ki, hogy Gal Gadot, a Wonder Woman című film főszereplője 5 hónapos terhesen forgatta a filmet. Erre próbált kontrázni a felsővel, ugyanis akkor döntötte el, hogy benevez a versenyre. A hajában pedig virágot viselt, ezzel is tudatosan kiemelve a nőiességét.

„Sokan beszélnek olyanokat, hogy „úgy futsz, mint egy lány”. De ez nem azt jelenti, hogy óvatosan vagy finoman kellene futnod. Hanem azt, hogy erős vagy!”
mondta.

Alysia 800m-es számban indult, és hetedik lett, a célban pedig ott várta a 2 éves kislánya is, aki „Strong Like Mom”, azaz „Erős, mint anya” feliratú pólót viselt.

Ami még sokkolóbb, hogy nem először futott várandósan országos versenyen. Már 2014-ben, amikor épp 8 hónapos terhes volt kislányával, szintén rajthoz állt ebben a számban.

„Nem futóként definiálom magam. Én igazából egy kőkemény harcos vagyok. Ezt pedig a futáson keresztül tudom megmutatni.”

Egyszerűen szóhoz sem jutunk, te mit gondolsz róla?

Követendő példa vagy elítélendő, hogy nagy pocakkal versenyzett?
Példaértékű! Ha úgy érzi, rendben van, miért ne versenyezhetne?
Nem szabadna ilyen terhelésnek kitenni a babát!
Nem tudom, az ő dolga!