Borítókép: UTH először, másodszor, harmadszor

UTH először, másodszor, harmadszor

Salomon Ultra-Trail® Hungary. Lezajlott hát ismét, harmadik alkalommal. Lassan-lassan talán már el sem kell mondani, miről van szó, talán eljutunk oda, hogy a futás egyre népesebb hazai követői, sőt még rajtuk túl is, tudják, mit takar az UTH mozaikszó.

Szentendrén egy esemény, három versenyszám, két betétszám, a Pilis- és Visegrádi-hegység izgalmas, vadregényes lankáin, több mint 800 futó. Az UTH egyelőre a leghosszabb távú hazai terepfutóverseny.

Tavaly és előtte brutálisan szétázott, saras pálya, idén tikkasztó kánikula és repedezett, porzó ösvények fogadták a futókat. Idén a hosszútávon, a férfiak és a nők mezőnyében egyaránt új pályacsúcs született. Pálfy Marci állt a dobogó legfelső fokán, 12 óra 11 perc kellett neki a 112 km és a 4200 méter szintemelkedés leküzdéséhez, a nők között Vincze Zsófia ért célba először, 15.05-ös időeredménnyel. A két új pályacsúcs nagyjából borítékolható volt, hiszen az útvonal állapota jóval ideálisabb volt az előző két évinél.

Forrás: UTH FB oldal
Másodpercekkel az UTH rajtja előtt
Forrás: UTH FB oldal
Lőrincz Olivér a Zsivány-szikláknál, vasárnap hajnalban
Forrás: UTH FB oldal
Csernus Brigitta szintén a Zsivány-szikláknál
  • Érdekesség, hogy Csernus Brigitta, aki eddig mind a három alkalommal teljesítette az UTH hosszú távját (sőt tavasszal A Kör-ön is végigment), idén is – ahogyan az előző két évben – dobogóra állhatott. Idén a harmadik helyen futott be a nők versenyében.
  • Az esemény központjának otthont adó Szentendre polgármestere, a Szentendre Trail-en (54km/1640m+) rajtolt és ért célba.
  • A hazai futókon kívül számos nemzetközi versenyző gazdagította a mezőnyt, jöttek Andorrából, Ausztráliából, Ausztriából, Belgiumból, Bosznia Hercegovinából, Braziliából, Bulgáriából, Kanadából, Horváthországból, Csehországból, Dániából, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Monaco-ból, Lengyelországból, Romániából, Oroszországból, Szerbiából, Szingapúrból, Szlovákiából, Szlovéniából, Spanyolországból, Svájcból, az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból, összesen 140 külföldi regisztrált a versenyekre,
  • akik számára a hosszú táv esetében összesen 9 frissítőpont állt a rendelkezésre.
  • Ahhoz, hogy ez a két napos esemény létrejöjjön, és minden flottul működjön több mint 160 önkéntes dolgozott éjjel és nappal a versenyközpontban, a különböző versenyszámok rajt/célterületén, a frissítőpontokon, az útvonalon jelölők, kontroll-futók és jelölés lebontók.

Gratulálunk a futóknak és a szervezőknek egyaránt!

Forrás: UTH FB oldal
Veres Gábor a dobogó második foka felé halad
Forrás: UTH FB oldal
Makai Viktória több év kihagyás után ismét terepen versenyez, a sikerek itt sem kerülik el

Eredmények

Salomon Ultra-Trail® Hungary
Férfiak

Pálfy Márton 12:11:00
Veres Gábor 12:37:03
Ivan Hrastovec 12:40:35

Nők

Vincze Zsófi 15:05:15
Makai Viktória 15:45:15
Csernus Brigitta 16:05:55

Salomon Szentendre Trail
Férfiak

Büki Ádám 04:59:13
Andi Mamic 05:27:07
Ureczky Bálint 5:39:29

Nők

Marx Kinga 06:09:55
Orosz Anita 06:11:05
Panyor Krisztina 06:16:45

Salomon Visegrád Trail
Férfiak

Balhási Ákos 02:32:51
Christophe Schneider 02:37:27
Hullár Norbert / Ivan Pätoprstý 3:07:34

Nők

Pap Csilla 03:04:49
Machos Emőke 03:09:43
Balázs Krisztina Eszter 3:23:36

A jelenleg elérhető eredménylista eltér a hivatalostól, pontkihagyás miatt kerültek kizárásra dobogós helyezettek.

Részletes (nem hivatalos) eredmények itt láthatóak.

Forrás: UTH FB oldal
Pálfy Marci a célban
Forrás: UTH FB oldal
Vincze Zsófi szentendrei befutója