Borítókép: Gondoltad volna? A gyorskaják olyan jól regenerálhatnak verseny után, mint a táplálékkiegészítők!

Gondoltad volna? A gyorskaják olyan jól regenerálhatnak verseny után, mint a táplálékkiegészítők!

Forrás: getty images
A hamburger, sült krumpli és a kóla annyira hatékonyan regenerál, mint a legnépszerűbb sportitalok és ételek.

Egy amerikai szaklapban megjelent új tanulmány pontosan a fenti állítást igazolja. A szakértők arra jöttek rá, hogy a gyorséttermi ételek épp annyira vannak pozitív hatással a glikogénszintézisre (vagyis a regenerációra), mint bármelyik, sportoláshoz kifejlesztett kaja vagy ital.

A szakértői csoport a regenerációhoz szükséges több szempontot is vizsgált - például a vér koleszterinsizinjét, az izmok glikogén raktárait és a teljesítményt is -, végül pedig arra jutottak, nincs jelentős különbség az ételcsoportok és szomjoltók között.

A kutatásban 11 sportoló vett részt, akik szobabiciklin végeztek el két tesztet. 90 percnyi interval edzés után izombiopszián vettek részt, hogy a szakértők megmérjék, mennyire ürültek ki a glikogén raktáraik. Ezt követően 4 órát pihentek, majd az egyik csoport gyorsételeket, a másik pedig sportolóknak előállított kaját fogyasztott. Az idő leteltével ismét biopsziának vetették alá őket, majd 20 kilométert kellett tekerniük, mely során a teljesítményüket is vizsgálták. Ez egészen egy héten keresztül folytatódott, hogy mindenki letesztelhesse mindkét táplálkozási módszert.

Minden adag étel nagyjából 70 százaléka állt szénhidrátból, 10 százalékuk pedig fehérjéből. Mindkét típusú menü hasonló arányban tartalmazott zsírokat és a kalóriaértékük is szinte azonos volt.

A kutatók arra jöttek rá, hogy mindkét módszer során hasonló szintű glikogén újraszintézis ment végbe, a résztvevők inzulinválasza, koleszterinszintje és teljesítménye sem mutatott említésre méltó különbségeket.

„Nagyjából hasonló eredményre számítottunk, a vérvizsgálat adataiban viszont eltéréseket jósoltunk. A tesztek kimutatták, hogy a megfelelő mennyiségben bevitt gyorsételek pontosan olyan hatással vannak a glikogén raktárakra, mint a sokszor drágább táplálékkiegészítők”
nyilatkozta Brent Ruby, a kutatás vezetője.

A lehetséges különbségekről is megkérdeztük a szakértőt, aki így foglalta össze a lényeget:

„A táplálékkiegészítőket sem lehet bioboltokban és piacokon megvenni. Nem azért híznak el az emberek, mert nem organikus alapanyagokat használnak, hanem azért, mert nem mozognak eleget és jóval többet esznek a kelleténél.”

A szakértők azt is hozzátették, hogy az eredmények igazolják, hogy a glikogén raktárak feltöltéséhez nincs feltétlenül szükség táplálékkiegészítőkre, akár a gyorsételek is hasznosak lehetnek ebből a szempontból.

Ettől kezdve biztos, hogy te is máshogy nézel a burgerre, krumplira és kólára, nem igaz? Ha viszont mégis szeretnéd legalább a bevitt kalóriák mennyiségét minimalizálni, kóstold meg a Pepsi újdonságát, a Pepsi Blacket, mely kalóriamentes hűsítő, íze viszont olyan, mint a hagyományos kólának!