Borítókép: Mi a francnak futok egyáltalán?

Mi a francnak futok egyáltalán?

Forrás: getty images
Főszerkesztőnk, Máté kicsit elvesztette a motivációját. Ugye segítetek neki megtalálni?
...olyan lassan mozogtam, hogy a műholdak tanácstalanul egymásra néztek, majd arra jutottak, hogy biztosan megálltam.

Alig egy hete írtam a lassú futásról, de ami tegnap történt, az már nekem is sok (vagy inkább kevés?) volt. Haladtam épp fel a hegyre, de valahol a lelkem mélyén már éreztem, hogy nem ezen az estén fogok diadalittasan bevonulni a sporttörténelembe.

Az univerzum úgy döntött, megerősít ebben a hitemben, mert a Runkeeper egyszercsak fogta magát és leállt. Valószínűleg nem tudta, mit tegyen egy számára ismeretlen helyzetben, pedig csak olyan lassan mozogtam, hogy a műholdak tanácstalanul egymásra néztek, majd arra jutottak, hogy biztosan megálltam.

Az ehhez hasonló helyzetekben gyakran eszembe jut, hogy mennyire megéri a fáradozás. Kezdve azzal, hogy hosszú percek kellenek, mire egyáltalán elszánom magam az elindulásra. Menet közben aztán rengeteg időm marad, hogy nyavalyogjak. Túl hideg, vagy meleg van. Túl sok, vagy túl kevés ruhát vettem fel. Szomjas vagyok, pisilnem kell, kidörzsöl a nadrág, kiesik a füles, szorít a cipő, piros a lámpa.

A lelkesedés a futás végeztével sem hagy alább. Otthon érzem, hogy ez a kínlódás egyetlen testrészemnek sem tett jót: a gerincem romokban, a combom ég egy korábbi húzódástól, a lábamon nőtt egy vízhólyag és folyik az orrom, mert valószínűleg megfáztam legutóbb.

Dramaturgiailag itt kellene következnie annak a motiváló résznek, amikor leírom, hogy a nehézségek ellenére mégis mennyire felemelő érzés a mozgás, önmagad legyőzése, ésatöbbi, ésatöbbi. Nos, a helyzet az, hogy pillanatnyilag baromira nem látom, mégis mi a szép ebben az egészben. Nem tudnál kisegíteni egy kicsit?