Borítókép: Na mi a pálya?

Na mi a pálya?

A résztávos pályaedzés szépségei az amatőr futó(anyuka) szemszögéből.

December elején volt egy beszélgetésünk Norbival azzal kapcsolatban, hogy mi az, amitől igazán gyorsulni lehet. Nagyjából hónapok óta egy helyben toporogtam ezen a téren. Megcsináltam rendben a heti két feladatos futásomat, de valójában soha nem éreztem elégedetnek magam az edzések után.

Volt olyan, hogy azt gondoltam, hű, most nagyon megy, most nagyon jó vagyok, majd az adott szakasz után meglepetten láttam, hogy 5.30 perc / km volt az a tempó, aminél azt gondoltam, hogy nagyon megy. Persze éreztem, hogy ez így nem okés, hisz, ha a normál tempóm 5.40-5.50 körüli, akkor nem igazán mondható erős tempónak az 5.30-as ezer. Szóval sok ilyen és ehhez hasonló félresikerült résztáv után beszélgettünk Norbival, mígnem azt mondta, hogy menjek le Vajda Zsuzsiékhoz edzeni. Először kicsit vakartam a fejem, hogy de hát ők későn edzenek, meg nem ismerek ott senkit igazán, meg úgy összességében keresgéltem a kifogásokat – azt hiszem éreztem, hogy eléggé ki kell majd lépnem a komfortos zónámból – de aztán be kellett látnom, hogy valójában egyik sem volt olyan ok, amely miatt legalább ne nézhettem volna meg, hogy mit csinálnak. Így hát történetesen pont december 6-án le is mentem az első MAC-os keddi edzésre.

Mindenféle nyújtás, bemelegítő futás, futóiskolázás után kezdődik az edzés kemény része a 400-as pályán. Volt, hogy 600 métereket futottunk, volt, hogy 5 darab ezret, meg olyan is, hogy 800 métereket, ezeken belül pedig voltak hosszabb, rövidebb szakaszok, amelyek tempósak, illetve könnyűek voltak. Szóval különböző típusú táv és tempó váltogatással telik a pályán az edzés feladatos része.

Korábbi téli, hétvégi edzés, némileg ideálisabb körülmények között, mint a mai esti futásunknál

Nagyjából alig látom, hogy kikkel futok. Hiába van kivilágítva az atlétikai pálya, tökre nem látok szinte semmit, félhomály van. Arra elég a fény, hogy lássam a lábam alatt a pálya jelöléseit és próbáljak tapadni vagy legalább közel lenni az előttem lévőhöz. A csapat hátulján iszkolok, nem mondom, hogy a legutolsó vagyok, de úgy eléggé a végén. S még így is "simán" (már-már röhögve :-)) 4.30-on belül „tolom” az ezreket. Nem tudom és nem is fontos, hogy az eleje mit csinál. Mint ahogyan az sem fontos, hogy kiféle, miféle az a maréknyi ember, akik minden kedden fegyelmezetten és rendíthetetlenül hajtják végre a Zsuzsi által kitalált finomságokat.

Időnként azért átvillan az agyamon, hogy nekem, a 40 éves, 2 gyerekes anyukának, mi a jó fenének kell kedden este 8-kor a MAC-ban, akár -10 fokban, tapadni az előttem futóra, s ez által a tapadás által számomra fontos előnyökre szert tenni a magam futóállapotára tekintettel. De azaz igazság, hogy mindegy ez, mármint az én 40 évem, meg a 2 gyerekem, meg bármi, ami engem itt megkülönböztet a többiektől. Az a fontos, hogy valószínű, mindannyian ugyanazért a dologért járunk oda, ugyanazért a célért alkotunk – ismeretlenül is – egy látszólag megbonthatatlan egységet. Hiszen a legelső futónk – igen, az enyém is – aki mit tudom én, milyen tempóban vágtázik száz méterekkel előttem (nem is látom őt), engem is húz, az én gyorsaságomat is fokozza, ami által az én alaptempóm remélhetőleg kisvártatva – mondjuk tavaszra – sok-sok másodperccel fog javulni és ez tuti, akár elhiszem, akár nem, akár akarom, akár nem. Ez egy nagyon-nagyon egyszerű dolog. Csupán csak be kell állni és csinálni.

Forrás: Ikea
Jó pofa ajándék pályaatlétikát (is) kedvelő futóismerősöknek

Ma egyébként a totál jeges szigeti külső körről és a 400-as pályáról a Margitsziget központi útjára szorultunk. Ezen a belső, 5 km-es úton kellett tempót futni a jegesedést figyelembe véve. Ahol jég volt, ott lassítani kellett (az volt a pihenő szakasz). 24.10-en belüli (talán 3 vagy 6 mp) lett a köröm. A gyors fejszámoló Vajda Zsuzsi 4.48 körüli átlagtempót mondott. -5 fokban, félig sötétben, jeges úton, vállalom. Itt láthatóak az edzés paraméterei. Na szóval így telnek mostanában a kedd esték. A leghasznosabb és a legegyszerűbb futóedzés, már, ami a gyorsaságot fejlesztő edzésmódszereket illeti. Ja és, hogy én történetesen terepcélokra készülök ebben az évben, ráadásul remélhetőleg lesz köztük aránylag hosszú is… Sebaj. Egyes futóiskolák szerint mindegy, hogy hol futsz, ha gyors szeretnél lenni, elsősorban síkon fejleszd a gyorsaságod, amit aztán persze terepen is érezni fogsz.

Vajda Zsuzsi mér és mondja is, hogy mennyi az annyi, mindenkinek

Egyébként nagyon értékelem és nagyra tartom Zsuzsi elképesztő lelkesedését, amellyel az edzéseket levezényli. Nem igazán tudom elképzelni, hogy lenne futó, akit ne lenne képes feldobni ez a szemlélet. Megkockáztatom, hogy így nem is annyira nehezek ezek a kedd esti résztávok. :-)