Régóta DÉdelgetett álom

Alig pár órával ezelőtt beszéltük át az edzőmmel az idei elképzeléseket. Mondom neki, ááá az első félévben nem akarok én csak max. 50-et futni. Na jó egy Mátrabérc az ok, de az a max., tényleg. Olyan kis finoman indulnék itt a hosszú dolgokkal.

Jó már a szülést bőven magam mögött hagytam. Az írásaim „tag”-jei közül is kiveszem a „futás szülés után” témát, de azért még nem akarok durvulni. A kicsi, köszöni szépen, szuper jól van. Csecsemőből jó fej kisgyerekké vált. Szopik még, naná, de csak ha ott vagyok, meg csak „bizonyos helyzetekben” fontos ez. A „bizonyos helyzetekben” továbbra is mellette leszek, de amúgy bőven ad már időt arra, hogy akár a világból is kifussak, ha én ezt akarom.

És akarom? Huh, hát persze. Nekem ez az igazi kikapcsolódás, nem a boltban rucikat próbálni, meg a csajokkal mindenfélét át- meg kibeszélni (kb. fél évente egyszer szupi, többször nem annyira kéne). Nekem kell a tér, a szabadság, a fák, a kövek, a fel- meg a le-, kellenek az átizzadt, büdös futóruháim, a vastagon saras cipőim, kell az, hogy a full gyerektémás elmém átszellőztethessem a szabadban.

Na szóval ott tartottunk, hogy szépen apránként felépítjük újra az erőnlétet, de tényleg csak úgy szoftosan, aztán meg jön itt meszindzseren az üzenet az én szeretett emberemtől, gyermekeim apjától: „hi, te erre a Dupla Élményre nem akarsz elmenni, május 7., velem párban?” Nem ám: szia drágám, hogy vagy, mi újság a kölkökkel, hogy telik a napotok? Meg nem ám, szia drágám, mit szólsz egy családi wellness hétvégéhez, a négy csillagos akárhol? Mi így szeretjük egymást, durr bele bumm! Tudja, hogy szeretem a hard core dolgokat, ha futásról van szó, tudja, hogy idén már össze akarom rántani magam újra futóként és tudja, hogy össze is fogom.

Évek óta beszélünk már egy közös Dupla Élményről, de hol sérült voltam, hol éppen terhes, hol pedig utána voltam, vagyis ennek a távnak még a negyedét sem tudtam volna legyűrni. 73 km-ről van szó és 3300 méter szintről a Mátrában. De nem ez az érdekes. Mentünk mi már ennél sokkal többet, sokkal meredekebben. Itt az a marha nehéz, hogy van egy kör, amiből kettőt kell futnod (benne – nem vicc – négyszer fel a Kékestetőre). Vagyis az első kör után visszatérsz a kiindulási pontra, ami a rajt-cél terület és úgy, hogy már tudod, marha nehéz volt az első kör, ki kell menned még egyre. Fáradtabban, elnyűttebben, de dupláznod kell és csakis a pároddal együtt, különben oda az egész mű.

Igazi csapatmunka, a futás – e magányosnak mondott sport – leginkább kézzelfogható páros élménye. Ismerned, bíznod kell a párodban, alkalmazkodnod kell hozzá, amíg csak a pályán vagytok. Mindez a csodaszép tavaszi Mátrában. Jaj, hát mondhatom, azonnal forrni kezdett a vérem! Nekem ez kell! Nem egy Swarovski-ra vágyom, hanem a nevünkkel feliratozott fém dögcédulára, amelyet minden szintidőn belül célba érkező pár megkap. (A szintidő a Dupla Élmény esetén 12 óra.)

Ugyanitt gyermekfelügyelőt keresek két szuperjófej srácunk mellé. Ígérem, sietni fogunk. :-)