Borítókép: Gondoltál már arra, hogy felfelé fuss egy sípályán? – Most itt az alkalom

Gondoltál már arra, hogy felfelé fuss egy sípályán? – Most itt az alkalom

Panhellen HUNfoglalás Kékes Vertikál!

Idén, december 3-án egy új kihívás születik Magyarországon: az első vertikális akadályfutás a Kékestetőn még a leggyakorlottabb akadályfutókat is próbára teszi.

Az akadályfutás mind népszerűbb sport Magyarországon, elsősorban Fábián Miklósnak köszönhetően, akinek nevéhez fűződik az első ilyen jellegű hazai verseny. Ő volt a 2013-as Pósteleki Fighter’s Run egyik megálmodója, majd az első hazai Spartan Race főszervezője. 2014-ben megalapította a számos egyedi elemmel bíró HUNfoglalás versenysorozatot, amivel most Fábián csapata magasra teszi a lécet. December 3-án ugyanis megrendezik a Panhellen HUNfoglalás Kékes Vertikált, mely a vertikális- (azaz kizárólag felfelé irányuló) és az akadályfutás nehézségeit egyesíti magában. A verseny a kékestetői sípályán bonyolódik, ahol a 2,5 kilométeres távot felfelé kell megtenni, miközben 13 akadályon is keresztül kell verekednie magát a mezőnynek. Lesznek klasszikus történelmi akadályok is, de nem kell megijedni, teljesen kezdők is képesek végrehajtani a feladatokat. Fábián Miklós, a HUNfoglalás alapítója szerint: „A 2,5 kilométeres táv komoly kihívást jelent. A terhelés megegyezik azzal, ha valaki sík terepen 5-6 kilométert fut. Ehhez még hozzá kell venni az akadályokat és a hideget. Sőt lehet, hogy addigra már hóval is számolhatunk!”

A célban minden beérkezőt megvendégelnek egy Panhellen protein forrócsoki itallal.

Aki részt vett a HUNfoglalás valamelyik eseményén, az pontosan tudhatja, hogy mi vár rá az idei évad utolsó megmérettetésén: valódi, embert próbáló akadálypálya, életre szóló élmény, ajándékok a célban és egy eseményzáró party a többi „hunnal”. Ez most sem lesz másként, hiszen a Kékes Vertikált is egy hütte buli zárja, ahol ki lehet engedni a gőzt, és meg lehet beszélni a nap történéseit, a DJ keverte zene mellett. Ráadásul a gyerekeket sem kell otthon hagyni, hiszen indul a Bio4U Mikulás Futam, 3-6 , 6-9 , 10-12 és 13-14 éveseknek 300-600 méteres távig, több mint 10 akadállyal. A felnőttek kihívása 9 órakor kezdődik és november 23-ig online is lehet nevezni (korlátozott ideig kedvezményesen) a HUNfoglalás weboldalán.

További információk a versenyről:

https://www.facebook.com/HUNfoglalas

http://hunharcos.hu/tihany-09-08/

Na ugyanezt hóban...