Borítókép: Spartathlon szubjektív

Spartathlon szubjektív

A Spartathlon előtt egy héttel a Runner's World szerkesztősége megkérdezte tőlem, lenne-e kedvem elmenni a versenyre készíteni pár fotót az Ultra* című film stábjával. Egy olyan sporteseményről van szó, amit az elmúlt 10 évben folyamatosan figyelemmel kísértem és a magyar indulók nagy részét személyesen is ismerem.

Természetesen igen volt a válaszom. Szerda este elrepültem Athénba, másnap napközben a stábbal bejártuk a 246 km-es táv első 160 kilométerét, majd még este béreltem egy autót a szabad mozgás érdekében.

Aki pusztán annyit tud erről a versenyről, hogy 246 km hosszú és Athénból Spártába kell eljutni maximum 36 óra alatt, elsősorban azokhoz szólnak a benyomásaim.

Szerintem a Spartathlon nem csak egy futóverseny, ennél sokkal több. Vannak futóversenyek és van a Spartathlon. Nemcsak a távolság, a paraméterek, a mögöttes történelem miatt különbözik más versenyektől, hanem attól az 5 napos élménytől, amely máshoz nem fogható.

Péntek reggel az Akropolisz lábánál van a rajt. A reggeli hűvös mellett érezni lehetett a levegőben a feszültséget. Csöndes, elmélyült tekintetek, boldog, mosolygó arcok. Ugyan még sötét volt, de a háttérben már a pirkadat fényei mutatkoztak. Alighanem az ölelések tere ez. Itt mindenki mindenkivel ölelkezett. Nemcsak az azonos nemzet gyermekei, hanem az évről-évre visszatérő futók, futóbarátok is. Valaki debütálni készült, valaki negyedik alkalommal indul és eddig mindig célba ért, valaki ötödszörre volt ott és még egyszer sem ért célba. Ahány induló, annyiféle személyes motiváció, indíttatás. Nem túlzás, hogy a teljes mezőnyből kiemelkedik egy magyar futó, Lőw András, aki 20-ból immár 19-szer megérintette a Leonidasz szobor lábát.

A rajtot követően a futók hamar hátrahagyták a csöppnyi teret. 370 nevező. Közel ennyien rajtoltak el. A városból kivezető út nem volt forgalommentes. A reggel 7 órás pénteki rajt telibe találta a csúcsforgalmat. A kivezető út idővel kétszer két sávos autóúttá változott. A leállósávot foglalták el a futók, mellettük meg száguldoztak a kamionok. Pár méterrel arrébb a tenger a hatalmas hajókkal. Így teltek a kilométerek, a duplasáv egy sávvá szűkült, majd a peremkerületet is hátrahagyva elértünk egy finomítóhoz, később pedig egy tengerparti panorámaútra. Nagyjából ezek a képek váltakoztak az első 80 kilométeren.

Időközben a nap is éreztetni kezdte az erejét. A mezőny fáradt, voltak futók, akik olykor már megállásra kényszerültek. A kísérők nem segíthetik őket, csak bizonyos pontokon. Összesen 75 frissítő pont áll a rendelkezésükre. 80 km-nél található a Korinthoszi csatorna. Ugyan az átkelésre alkalmas híd parányi, ám hatalmas mélység tátong alatta. Az ezt követő kiemelt pont nyújt lehetőséget az alaposabb frissítésre, illetve a kísérők is itt segíthetik futóikat.

Délutánra jár az idő, talán a legmelegebb ekkor volt. Korinthoszt elhagyva, hátrahagyjuk a tengert, az útvonal inkább hullámos és leginkább mezőgazdasági területeken halad. A 148-as kilométerig Lyrkeiaig ez a jellemző, egyben szép útvonal. Innen kezdődik a hosszú szerpentin, majd következik a hegy, aminek közel 1200 méteres csúcsára kell felgyalogolni, majd átbukni a túloldalra. A mezőny gyakorlatilag ezt a részt sötétben teszi meg. Alighanem az útvonal leglátványosabb része. Amilyen meleg volt a nappal, olyannyira hideg az éjszaka. Sőt a hegyen a szél is felerősödött. A hegy túloldalán levő településtől Sagkastól egy alacsonyabb forgalmú úton vezet az út, majd Tegeatól egy főútvonal szélén kell elfutni Spártába. A domborzat és a táj valami fantasztikus. A felkelő Nap fénye pedig frissítően hat a fáradt versenyzőkre.

A nagy varázslat Sparta határában kezdődik. Az autósok dudálással üdvözlik a célhoz közeledőket, a járókelők aláírást kérnek tőlük. A célegyenesre ráfordulva gyerekek futva és biciklivel követnek, kísérnek a célig, azaz Leonidasz szobráig mindenkit. Nemcsak verseny ez, hanem mentális utazás, amely az utolsó métereken katartikus élményként robban. Az epikus zene, a szurkolók rivalgása, olyan emocionális hullámokat indít el mindenkiben, hogy a szem nem marad szárazon. Leonidasz lábának megérintése, megcsókolása a jelképes cél. A teljesítők olajágkoszorút kapnak a fejükre, kortyolnak egyet az Evrotasz folyó vízéből, majd a teljesítői relikviák átvétele után az egészségügyi sátorhoz kísérik őket. Mindenkinek letisztogatják a lábát, ellátják a hosszú út során keletkezett kisebb-nagyobb sérüléseket, akinek szüksége van rá, infúziót kap. De ez nem kirívó, sokkal inkább természetes jelenség a verseny céljában.

A másnapi ebéd, majd az athéni fogadás olyan keretet ad az eseménynek, amely során minden futó elhiszi, igen itt most Ő a fontos és ez így igaz. Mindez így zajlik minden évben ezen a szeptember végi, október eleji 5 napon.

De most már beszéljenek a képek:

* A versenyt bemutató, Ultra című kreatív dokumentumfilm, melyet Simonyi Balázs rendezett, aki maga is többszörös Spartathlon teljesítő.