Egyszerre vad és gyönyörű: Borneo Ultra Trail Marathon

Amikor pár héttel ezelőtt elolvastam Carlos beszámolóját a Borneo Ultra Trail Marathon-ról, először azt gondoltam, micsoda szerencsés futó ő, hogy lehetősége volt ilyen egzotikus helyen futni. Aztán röviddel később újra átgondolva, azt mondtam, én egy percig sem tudnék az általa elmesélt körülmények között futni.

Amikor pár héttel ezelőtt elolvastam Carlos beszámolóját a Borneo Ultra Trail Marathon-ról, először azt gondoltam, micsoda szerencsés futó ő, hogy lehetősége volt ilyen egzotikus helyen futni. Aztán röviddel később újra átgondolva, azt mondtam, én egy percig sem tudnék az általa elmesélt körülmények között futni.

Csak maga a sűrű esőerdei környezet élővilága, méretes bogarai, csúszómászói, amelyek ellen ráadásul nem árt védekezni, mert nem minden példánya ártalmatlan, engem néhány km után tutira kicsináltak volna. Nem beszélve az egyéb nehezítő körülményekről. Szerencsére Carlos bevállalós, kalandvágyó, ráadásul igen jó futó is ahhoz, hogy a nehézségek ellenére nemcsak sikeresen teljesítette ezt az európai ember számára extra igénybevételt jelentő futamot, hanem még a dobogó legfelső fokára is állhatott.

Carlos, azaz Karlowits-Juhász Tamás - a miskolci Bükki Műhely sportcsapat tagja - régóta ismert alakja a hazai terep-ultrafutásnak. Ha egy verseny rajtlistáján megjelenik a neve, a versenytársak biztosak lehetnek abban, hogy az egyik dobogós helyezés ezzel el is kelt. Hazai és külföldi megmérettetései egyaránt eredményesek. Nos, tehát Carlos családja társaságában Borneó szigetére utazott többek között azért, hogy elinduljon a Borneo Ultra Trail Marathon 100 km-es távján. Erről a kalandjáról mesélt.

Kép
forrás: Karlowits-Juhász Tamás honlapja / Dev Sidhu

Hogyan jutott eszedbe, hogy ezen a versenyen elindulj?

Egyrészt vonzott az ismeretlen terep és az ismeretlen világ a megannyi új kihívással, másrészt egy remek lehetőség volt, hogy a Tűzgyűrűhöz történő utazásunkkal a kisfiam töretlen vulkánéhségét ki tudjuk elégíteni.

Mennyivel előbb utaztatok a helyszínre?

Május 31-én keltem útra a családommal. Az út egy napon keresztül tartott. A verseny előtt csupán két napom volt, hogy kipihenjem az utazás fáradalmait, és a hétórás időeltolódás okozta átállást. Azért hagytam ilyen kevés időt az akklimatizációra, mert úgy véltem, hogy minden egyes ott töltött nap csak romlani fog az állapotom és ez utólag teljes mértékben be is igazolódott. Mindegy, hogy a fizikai felkészülés, az elvégzett edzésmunka milyen hőmérsékleti adottságok mellett zajlik, aki a mérsékelt égövben él, hetek, hónapok alatt se fog teljesen hozzászokni a trópusi éghajlathoz. Egy pár hetes időszak inkább legyengíti és felőrli az energiákat, mintsem megerősít.

A rajt előtt Carlos és kisfia
forrás: Karlowits-Juhász Tamás honlapja
A rajt előtt Carlos és kisfia

Milyen szempontok szerint állítottad össze a ruházatodat, amelyben indulni terveztél?

Folyamatosan nedves a környezet, magas a páratartalom, heves esőzések, sár, patakok, folyók, gyökerek, sűrű növényzet, piócák, rovarok bonyolítják a futást. Ezek a körülmények adottak, és hogy minél kevésbé nehezítsék meg a dolgomat, nagyon fontos, hogy mit viszek magammal, milyen ruházatot és cipőt viselek.
A cipő kiválasztásánál a legfontosabb szempont az volt, hogy kényelmes legyen, jól tapadjon, stabilan tartsa a lábam, és nem utolsó sorban, az anyaga minél kevesebb vizet tudjon magában tartani. Több cipőt is próbáltam, de végül – kényelem és stabilitás alapján – egy HOKA Challenger ATR 2-es mellett döntöttem. A cipőt nedves környezetben már teszteltem, és viszonylag kevés vizet képes magában tartani.
Ruházatként ujjatlan felsőt, rövid futónadrágot, a tarkót is takaró vékony sapkát és kompressziós szárat viseltem. A kompressziós szárnak egy elég különös funkciót szántam. A terepen kívül egy másik komoly nehezítő körülmény és veszélyforrás a piócák jelenléte volt. Mivel a klasszikus piócazokni futáshoz nem éppen komfortos viselet, ezért a sűrű szövésű kompressziós szárral próbáltam megnehezíteni a vérszívók dolgát.

Milyen kötelező felszerelést írtak elő a szervezők?

Kötelező volt vinni sípot, vízhatlan kabátot, mentőfóliát, fejlámpát, tartalék lámpát, másfél liter víz tárolására alkalmas tartályt vagy kulacsot, mobil telefont, sapkát, iránytűt, villogó lámpát, láthatósági mellényt (melyet rossz időjárási viszonyok esetén, valamint este 6 óra és reggel 6 óra között viselni kellett), energia szeleteket és elsősegély csomagot (géz, pólya, fertőtlenítő). A szervezők különösen ajánlották a hosszú alsó ruházatot a növényzettől való védelem miatt.

Mesélj az útvonalról, a terep sajátosságairól és a nehézségekről.

A verseny helyszíne egy mitikus táj, egy világvégi zöld szigeten, melyet a Tűzgyűrű több tucat aktív vulkánja ölel körül, ahol szinte folyamatosan reng a föld. Mindez alig karnyújtásnyira található az egyenlítőtől, az ott uralkodó hőmérsékleti viszonyok – 30 fok feletti hőmérséklet 100% körüli páratartalommal – szintén specifikusak. A verseny során a terep, a folyókon, patakokon történő átgázolások, a mindennapi esőktől nedves, csúszós talajviszonyok, a különböző rovarok, piócák, kétéltűek, hüllők mind-mind kihívás elé állítják az európai versenyzőket.

Nappal 30+ fok és 100% pára
forrás: Karlowits-Juhász Tamás honlapja / Dev Sidhu
Nappal 30+ fok és 100% pára

Hogyan tudtál felkészülni a rád váró a körülményekre?

A több mint 3000 kilométeres – heti átlag 110-130 kilométeres – edzésadag nagyobb része tempós futásokból állt. A tervezettől kevesebbet futottam heti szinten, a futások intenzitásával próbáltam ellensúlyozni a hiányt. Mivel a trópusi éghajlaton a magas hőmérséklet és páratartalom pulzusnövelő, így evidens, hogy itthon is hozzá kellett szoktatnom magam a magasabb pulzustartományban történő edzésekhez. Itthon eddig nem volt gondom a meleggel, télen szinte minden alkalommal dideregve kezdtem az edzéseket, és emiatt a novembertől márciusig tartó időszakban sokszor futottam a komfortzónámon kívül. A felkészülési időszak végére már nagyon vágytam a melegre, így lelkileg nem volt olyan megterhelő rajthoz állni, mintha a sarkkörön zajlana a verseny.
A mentális és fizikális felkészülés mellett több kötelező tennivaló akadt. Az internetes oldalak egy sereg védőoltást javasoltak és várt rám egy gyógyszerkúra malária ellen is.
Ettől függetlenül ilyen környezetben adódhatnak bőven nehezítő körülmények, melyekre nehéz, vagy egyáltalán nem lehet felkészülni.

Mennyire volt jellemző, hogy van európai futó a mezőnyben?

A versenyzők között csak 1-1 európainak tűnő futót sikerült találnom, a 100 kilométeres távon velem együtt csak négy nem ázsiai induló volt.

Az útvonalon számos függőhíd volt
forrás: Karlowits-Juhász Tamás honlapja / Dev Sidhu
Az útvonalon számos függőhíd volt

Hogyan alakult a verseny?

Alig voltunk túl az első kilométereken, máris kettesben maradtam az élen a tavalyi verseny győztesével, Safrey Sumping-gel. Kezdetben hol mellette, hol mögötte haladtam, látszott, hogy mindenáron át akarja adni nekem a vezetést, egy idő után elegem lett, és előre állva bevállaltam.

Ahogy telt az idő, a hőmérséklet kezdett elviselhetetlenné válni. A napos, szélcsendes részeken úgy éreztem, hogy azonnal ráégek az útra. Az erőnlétemet szinte teljesen a hőmérséklet befolyásolta. Ahogy nőtt a hőmérséklet, úgy romlott az állapotom, az árnyas, szellős részeken viszont egyből visszatért az erőm. Voltak részek, ahol nemhogy a futás, de a gyaloglás is rendkívül kimerítőnek tűnt.

Hatalmas, kéttenyérnyi nagyságú színes pillangók röpködtek körülöttünk. A fejünk felett majmok recsegtették a gallyakat, emellett madarak és rovarok hang kavalkádja tette még misztikusabbá az utat.

A címvédő Safrey Sumping-gel
forrás: Karlowits-Juhász Tamás honlapja / Dev Sidhu
A címvédő Safrey Sumping-gel

Amikor a verseny legmagasabb pontján vágtunk keresztül, tökéletes panoráma nyílt a Mt. Kinabalu hegycsúcs (a sziget legmagasabb pontja, 4095 m magas, a szerk.) és a tenger irányában lévő alacsonyabb területek felé. Megdöbbentő volt látni, hogy mennyire mozaikossá vált a világ egyik leggyönyörűbb őserdeinek otthont adó táj. Amerre csak néztem, friss irtások, erdőégetések és ananászültetvények sorakoztak. Egybefüggő erdőségeket csak a Kinabalu szűk környezetében lehetett látni.

Közben Safrey már vagy 20 méternyire lemaradt mögöttem. Ha volt vízfolyás, mindenhol megálltam lelocsolni magamat, ahogy ő is tette. Látszott, hogy ugyanúgy szenved ő is a melegtől, mint én, és már biztosan nem azért enged előre, mert neki így kényelmesebb. A képlet sokkal egyszerűbb volt, én voltam jobb állapotban.

A féltávot nagyon lassan, 7 óra 16 perc alatt tettem meg, ami legalább 15 órás menetet jósolt. Féltáv után utolért az eső és vele az enyhülés. Ahogy az esővel hűlt az idő, úgy kerültem egyre jobb és jobb formába. Szerencsére a piócák elkerültek, de a vizes növényzettől folyamatosan csatak vizes volt a cipőm. A több mint 8 órás menet végén a lábaimon a bőr már olyan szinten fel volt ázva, hogy berepedezett, és úgy fájt, mintha vízhólyagok lennének rajta. Annyi pozitív volt a helyzetemben, hogy a meredekebb emelkedők kivételével újra mindent meg bírtam futni.

Kép
forrás: Karlowits-Juhász Tamás honlapja / Dev Sidhu

A 76. kilométernél lévő frissítőhöz szűk 11 óra alatt értem, itt ért utol a sötétség is. A pontról egy 7 kilométeres kört kellett megtennem, majd visszaérkeznem ugyanide. Az útnak ezen a részén fényvisszaverővel ellátott jelzéseket raktak ki a szervezők, amik a sötétben, lámpafénynél már messziről jól látszódtak, ennek ellenére, ahogy távolodtam a legutóbbi ponttól, egyre inkább kétségbeestem, hogy jó útvonalon járok-e. Egyre meredekebben kapaszkodtam felfelé, és az út a legkisebb jelét se adta annak, hogy valaha megfordul.

Odáig nagyon jó formában voltam, és már a szám szélén ízlelgettem a győzelem ízét. Persze, ilyenkor szokott jönni a „kalapácsos”, és súlyt egy jó nagyot. Kisvártatva a földön találtam egy papírdarabot, amin az 50 kilométeres verseny felirata volt. Hirtelen eszembe jutott, hogy a rövidebb táv más útvonalon haladt, és én most éppen a rövidebb táv útvonalán haladhatok visszafelé. A vércukorszintem a Föld magjáig zuhant, és teljesen bepánikoltam. Megfordultam, és elkezdtem visszafelé ereszkedni. Mivel az ösvény jó pár részen teljesen szétázott, így volt olyan szakasz, ahol fenéken, háton csúsztam le.

Esőerdei színek a naplementében
forrás: Karlowits-Juhász Tamás honlapja / Dev Sidhu
Esőerdei színek a naplementében

A győzelmi menetem egyik pillanatról a másikra átcsapott kétségbeesett ámokfutássá. Csak egyvalamit vártam, hogy Sufrey-val végre összetalálkozzak, és ne legyen igazam azzal kapcsolatban, hogy rossz úton járok. Több mint egy órával azt követően, hogy elindultam, ismét ott álltam a függőhídnál, ahol összefutottam végre Sufrey-val. Teljesen romokban voltam, ő pedig nem értette, hogy mit keresek itt. Miután elmondtam, hogy visszafordultam, megnyugtatott, hogy jó úton jártam, és adott egy banánt, nehogy ott helyben elájuljak.

Ismét nekivágtam a karikának ezúttal Sufrey-val. Rutinos versenyzőként vitt magával két síbotot is, én meg csak nyeltem a dühömet, hogy hogy lehettem ilyen nagy marha. A meredek saras részhez érve nekiestem az egyik megfelelőnek vélt bambuszfának, és törtem magamnak két botot, amik remekül működtek a csúszós részeken. Az esőtől a talaj felszíne annyira felázott és csúszóssá vált, hogy nem lehetett rajta megállni. Az ereszkedésünk inkább hasonlított síelésre, mint futásra, ugyanis csak hosszabb, több méteres csúszásokkal lehetett haladni lefelé. Nekem ez a kis kitérő 2 óra 44 percembe tellett, úgyhogy sikerült elbénáznom a maradék esélyt is, hogy 15 órán belül célba érjek, de kicsit megnyugodtam, hogy újra versenyben vagyok a győztes pozícióért.

Kép
forrás: Karlowits-Juhász Tamás honlapja

A 92. kilométernél lévő pontot 15 óra alatt értem el. Itt a főrendező fogadott, és tájékoztatott, hogy jelenleg én vagyok a leader. Innen próbáltam minél többet futni, mert már mindenem fájt, és nagyon a végére akartam érni a menetnek. Lassan több mint egy órája futottam, mikor végre kiértem egy aszfaltútra, és feltűnt a folyó túloldalán lévő célsátor is.

A finish annak ellenére sem volt magasztos és felemelő, hogy elsőként értem el a 100 kilométeresek közül a célvonalat. A több mint 100 kilométert 16 óra 7 perc alatt sikerült teljesítenem, ami vélhetőleg a valaha futott leglassúbb százasom volt. Egy tucatnyian voltak csak talpon, de mindenkitől kaptam egy mosolyt és gratulációt.

Hetekkel a versenyt követően letisztult gondolatokkal is csak azt tudom mondani, hogy minden úgy történt, ahogy elterveztem. A verseny pont olyan, ahogy elképzeltem: vad és gyönyörű egyszerre. Minden körülmény adott volt, hogy megnehezítse a célba érést, és így utólag sem emlékszem rá, hogy lettek volna könnyű pillanatok.

Finisher relikviák
forrás: Karlowits-Juhász Tamás honlapja
Finisher relikviák

A verseny eredményei itt megtekinthetők.

Hangulatos videó a versenyhez kapcsolódóan:

A cikk teljes szöveg és képanyaga a trekker.hu oldalon teljes terjedelmében megtalálható.

Jövőre futod az első maratonodat? Fogadd meg a következő tanácsokat a felkészüléshez!

Olvasónk idén több félmaratont is teljesített, viszont jövőre már a maratoni távot is szeretné lefutni. A következő kérdést küldte szakértőnknek, Szántó Nellinek:

"Egy hónapon keresztül minden nap 20 percet aludtam délután, ez lett az eredménye"

AC Shilton, amerikai újságíró tesztelte le, milyen az, ha minden napra beiktat egy-egy rövid délutáni szundit. Íme a beszámolója.

Elindult a nevezés a 2018-as Generali Runner’s World Runra!

Jövőre is rajthoz állhattok április 22-én, Balatonfüreden!

Hangulatos hófödte Nagy-Szénás a Budai Trailen

Míg lent a városban már éppen elolvadt az idei első hó, a Budapest környéki hegyekben még bőven akad téli ínyencségből.

5 tanács, amit fogadj meg az alapozó időszakban

Hogy a következő évben sokkal jobban menjen a futás, mint idén!

Ezért fontos, hogy mindig lenyújtsd a vádlidat futás után!

Lehet, hogy vádlid kimarad a szokásos nyújtórutinból, pedig igazán fontos, hogy erre a testrészre is időt szánj!

Így használd a guggolást arra, hogy fogyj, gyorsabb legyél és csökkentsd a hátfájdalmat

Mindegy, milyen a testalkatod és mi a célod, a következő gyakorlatok segíthetnek abban, hogy erősebb, fittebb és gyorsabb legyél.

Ha puhábban érkezel a talajra, egy csomó sérülést megelőzhetsz

Egy új kutatás arra világított rá, hogyan segíthet a lépésed megváltoztatása abban, hogy egészségesebb legyél.

"Egy héten keresztül minden nap 3 tojást reggeliztem, íme az eredmény"

Egy nagy adag protein jobb hatással van a szervezetedre? Stephanie Eckelkamp, amerikai újságíró kipróbálta. Íme a beszámolója:

3 rövid, de őrülten jó zsírégető edzésterv sietős napokra

A karácsony előtti sürgés-forgásban egyre nehezebb időt szakítani a sportra, ezért mutatunk most három nagyon hatékony, de rövid intervall futóedzéstervet, amivel formában tarthatjátok magatokat!

Mire jó az SMR-henger és hogyan érdemes kezdőként használni?

Megvetted, de nem tudod, hogyan használd? Mutatjuk!

Mítoszok a regenerációról, amiknek nem szabad bedőlni!

Nem, a sorozatnézés a kanapén nem túl jó módszer a regenerációra.

Sondre Moen edzője is megosztotta véleményét a futó fukuokai rekordjáról

Sondre Moen vasárnap Európa-csúcsot futott és ezzel ő lett az első, nem afrikai születésű futó, aki 2:06 alá tudott menni maratoni távon.

Egy újabb pozitívum! Így erősíti a futás az önkontrollt

Kiderült, a sportolóknak sokkal erősebb az önkontrolljuk, mint a kevésbé aktív életmódot folytató embereknek.

3 szuper ízületvédő ital – megelőzésre és kezelésre is

Nem csak az ízületeid egészségét védik, de csökkentik a gyulladásokat és egészségesen tartanak!

Történelmi rekord: Sondre Moen megdöntötte az európai maratoni csúcsot!

A norvég futó tegnap írt történelmet, ugyanis a Fukuoka Marathonon megdöntötte az európai rekordot 2:05:48-as időeredménnyel.

Szakértőink
Kérdezz szakértőinktől!

Mindegy, hogy edzéssel, táplálkozással, fogyással, futóruházattal, cipőkkel kapcsolatban vagy bizonytalan, a legprofibb szakemberek készen állnak, hogy megválaszolják a kérdéseidet, és segítsenek neked jobb futóvá és sportolóvá válni!

Csanya

terepfutásfutás

Terepfutóként, versenyszervezőként és a Terepfutás.hu alapítójaként is ismerhettek. Sokak szerint egyszemélyes felelőse vagyok a versenyeimen rendszeresen ismétlődő esőnek, sárnak, kánikulának (ez természetesen alaptalan pletyka csupán). Másfél évtizedes terepfutó (és esőtáncos) múlttal várom kérdéseiteket. 

Kérdezek tőle

Darabos Balázs

futáskiegészítő edzéscore edzés

Darabos Balázs vagyok, testnevelő tanár, atlétika- és erőnléti edző. A modern sport világában egyre nagyobb jelentőséggel bír az, hogy egy edző minél több oldalról képes legyen megtámogatni a fejlődési lehetőségeket. A fizikális felkészültség, a terhelés helyes adagolása, a fejlesztésre szánt gyakorlatok kiválasztása és minősége, valamint az előrelépés ellenőrzése egyaránt fontos és elengedhetetlen feladat. Erőnléti edzőként folyamatosan követem a legújabb edzésmódszereket, az edzéselmélet változásait. Fontosnak tartom, hogy mindig új inger érje a versenyzőimet, ezáltal a fizikális felkészítés nehézségeit is próbálom áthidalni a legújabb eszközök és lehetőségek által. Hiszem, hogy egyénre lebontva, az egyéni sajátosságokat szem előtt tartva kell igazítani a fizikális felkészítési tervet, mely sportáganként változik, ezért fontos a sportági mozgásforma helyes és pontos biomechanikai és anatómiai ismerete. Munkám során mindig elsődleges szempont volt a prevenció, a megelőzés és a folyamatos fejlődés. Az Adidas Runners csapatában ezen elvek alapján próbáljuk a sport felé irányítani az embereket, illetve kialakítani bennük azt az igényszintet, hogy mindig szakképzett és minőségi folyamatok részesei lehessenek!

Kérdezek tőle

Frányó Eszter

táplálkozássporttáplálkozásétrenddiéta

A táplálkozásnak önmagában nincs teljesítményfokozó hatása, de ha nem megfelelően viszed be a tápanyagokat, azzal nagyban ronthatsz a teljesítményeden. Dietetikusként az a célom, hogy kihozzam belőled a maximumot, méghozzá olyan személyre szabott tanácsokkal és étrenddel, amiben nem hagyom figyelmen kívül azt sem, hogy mi a kedvenc ételed. Fordulj hozzám bizalommal.

Kérdezek tőle

Fülöp Tibor

futáspulzuskontrollteljesítménydiagnosztikakerékpárhegymászás

Az edzőképzést és teljesítménydiagnosztika képzést Németországban végeztem. A Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatójaként elsősorban állóképességi sportolók sportágspecifikus teljesítménydiagnosztikájával, valamint személyre szabott edzéstervezéssel foglalkozom. A hazai edzőképzésben több mint 15 éve jelen vagyok szaktárgyi oktatóként. Szabadidőmben hegyivezetőként és barlangkutatóként tevékenykedem.

Kérdezek tőle

Gadányi Bálint

maratonmaratoni felkészülésfutás

Pécsen végeztem testnevelő-edző szakon. Gyerekkorom óta sportolok. Több sportágat is versenyszerűen űztem. A leghosszabb időt atlétaként töltöttem el. Magasúgróból lettem középtávfutó, majd a hosszabb utcai versenyek kezdtek el érdekelni. 2009-ben egy komoly betegségből való felépülés melléktermékeként a triatlonban kerestem a megújulást. Azóta 9x teljesítettem az ironman távot. Legjobb maratoni időm: 2:54, a legjobb ironman időeredményem pedig: 9:48. 

Kérdezek tőle

Janota Zoltán 'Johnny'

triatlonTRXspinningtáplálék-kiegészítők

A triatlon az életem fontos része több mint 26 éve. Ez idő alatt szerzett 13x ironman finisher-, 2x féltávú-, és 5x Somogy Megyei Duatlon Bajnoki címemmel rengeteg értékes tapasztalatot szereztem a fizikai és mentális felkészülésben. Kétdiplomás edzőként, Spinning- és TRX oktatóként segítem sok sportoló, vállalatvezető és átlagember minőségi sportolását, céljaik elérését itthon és külföldön. A BioTechUSA állóképességi szakértőjeként, cikkíróként és tesztelőjeként a táplálék-kiegészítők világában is igyekszem hatékony támogatást nyújtani mindenkinek.

Kérdezek tőle

Kiss Áron

futáskiegészítő edzéscore edzés

Erőnléti edzőként hat sportág versenyzőivel foglalkozom egyéni- és csapatszinten egyaránt, a hobbisportolóktól a kétszeres olimpiai bajnokig. Négy éven keresztül dolgoztam egy labor szakmai vezetőjeként, ahol több száz sportoló felméréseit elemezve gyűjtöttem tapasztalatot döntően állóképességi sportokban.  Mindig is érdekelt, hogy milyen változtatásokkal nyújthat valaki jobb teljesítményt, vagyis melyek azok a tényezők, amelyek gátolhatják egy még jobb eredmény elérésében.  Aktív sportolóként a módszereket természetesen magamon is lelkesen tesztelem, legyen szó futásról, kerékpárról vagy általános erőnlétről. A futás több mint húsz éve része az edzéseimnek, elsősorban a 10km körüli versenytávokat kedvelem.  Az adidas Runners csapatával tapasztalatainkat felhasználva törekszünk arra, hogy edzéseinken minden résztvevő saját szintjén a legtöbbet profitálhassa, hatékonyan és egészségesen haladhasson tovább céljai felé.

Kérdezek tőle

Kis-Soós Zsanett

futásfutótechnikafutás várandósság alatt

Hazánk legrégebbi egyesületének, a Magyar Athletikai Club tagjaként, többszörös korosztályos magyar bajnokként, válogatottként és amerikai egyetemi sportösztöndijasként a versenysportban szereztem meg a legfontosabbat, ami az futáshoz szükséges lehet: a tapasztalatot. A legjobb félmaratoni időm: 1:17, és erre nagyon büszke vagyok. Az edzősködés, és az amatőr futókkal való foglalkozás alapjait már a Margitszigeti Atlétikai Club, illetve a NIKE Futóklub keretein belül sajátítottam el. Amikor kamaszkoromban elkezdtem futni, sokan egyszerűen nem értették, hogy miért ragadok nap mint nap futócipőt. Mára szerencsére változott a világ, sokszor ugyanezek az emberek keresnek fel, hogy segitsek nekik a fejlődésben, továbblépésben. Hihetetlenül jó érzés, hogy aktív részese lehetek annak a folyamatnak, amikor az "unalmas, monoton, értelmetlennek" tartott futás lassan-lassan trenddé, menővé, divatossá válik.

Kérdezek tőle

Lőrincz Olivér

ultrafutásterepfutásfutáskerékpár

Testnevelő és kerékpáros mesteredző vagyok. Az utóbbi bő 10 évben már a futásban mélyültem el igazán. Én magam is aktívan terepfutok, többek közt az utóbbi 10 évben megszakítás nélkül részt vettem az UTMB valamelyik versenyén. Edzői karrieremben az 5x megnyert Spartathlonra és a 24 órás világbajnoki címre vagyok a legbüszkébb.

Kérdezek tőle

Lubics Szilvia

futásultrafutásmotiváció

Lubics Szilvia vagyok, 3 kamasz srác anyukája, fogorvos, ultrafutó. 7 éve indulok 200 km-nél hosszabb versenyeken, főleg aszfalton versenyzek. 3-szor nyertem Spartathlont, egyszer Milano- Sanremot, ami Európa leghosszabb futóversenye. Nyolc 24 órás versenyem közül, egy kivételével mindig 200 km fölött futottam. 6 és 12 órás futáson tartom az országos csúcsot. Bár a futás nagyon fontos az életemben, imádom a munkámat és a legbüszkébb a családomra vagyo

Kérdezek tőle

MacPherson Éva

táplálkozásinzulinrezisztenciatermészetgyógyászatétrend

Egészség és táplálkozás terapeutaként az egészségmegőrzés természetes módjaiban és az IR életmódban szeretnék segíteni. Készen kapott tervek helyett gondolkozni tanítalak meg!

Kérdezek tőle

Markocsán Sándor

futásmaratonversenyzés

Többszörös magyar korosztályos, és mezei csapatbajnok futó voltam. Legjobb eredményeim: 5000: 14:05, 10000: 29:17. (van még 2:39-es maratonom is, ami csak azért is különös, mert 17 (!) évesen futottam). A Nike Futóklub edzője vagyok, de sok egyéni tanítványom is van a #sanyoszistallo égisze alatt.

Kérdezek tőle

Pulay Szilvi

személyi edzéscore edzéskiegészítő edzésaerobik

Tapasztalatból tudom, hogy a testmozgás nem csak a testet, de a lelket is felüdíti. Kezdetben 3-4 éven át az alakformáló aerobik edzések jelentették számomra a fő csapásirányt, jelenleg ezek mellett rendszeresen tartok köredzést, funkcionális tréninget. Szerintem fontos, hogy a havi edzésprogram kiszámítható, de változatos legyen. Fontosnak tartom a helyes táplálkozást, hiszen elengedhetetlen része az egészséges életmódnak, így szívesen adok tanácsot ebben a témában is.

 

Kérdezek tőle

Rajnay Kata

gyógytornászkinesio tapemanuálterápia

Gyógytornász, manuálterapeuta, SMR-, Kinesio tape terapeuta vagyok. 2010-ben végeztem el az egyetemet, és saját sportmúltamból és a korábbi sérüléseimből adódóan a sportrehabilitációval kezdtem foglalkozni és abban az irányban kezdtem fejleszteni is magam. Az utóbbi években rengeteg futó-, triatlon-, fitnesz- és strandröplabda rendezvényen fordultam meg, mint terapeuta. Ebből adódóan rengeteg olyan hobbi-és élsportolóval találkoztam és találkozom azóta is nap mint nap, akiknek akut vagy éppen hosszú ideje fennálló, krónikus panaszaik vannak. Szeretnénk a lehető legtöbb sportembernek segítséget adni a bemelegítés-, a helyes edzés kivitelezés- és a megfelelő levezetés területein. Ebben lehetek segítségedre csapatommal, akik válogatott szakemberek a prevenció, rehabilitáció-, sportspecifikus rehabilitáció és a megfelelő ergonómia, ezáltal az újra sérülés megelőzésének témáiban.

Kérdezek tőle

Sipos Fanni

Futásfutómozgásfutótechnikakezdő futók

Teljesítménydiagnosztikai vizsgálatok mellett futók mozgását elemzem, amit Hamburgban volt lehetőségem elsajátítani. Így edzéstervek írása közben nem csak az élettani, hanem a biomechnaikai szempontokat megfigyelve igyekszem kihozni a futókból a maximumot. A Semmelweis Egyetem Testnevelési Karán végeztem humánkineziológia szakon, kedvenc területem a terhelés élettan volt, amiben az Ensport laborvezetőjeként van lehetőségem elmélyülni. Futás mellett nagyon szeretek utazni, így az utazás dátumát gyakran 1-1 futórendezvényhez, versenyhez igazítom.

Kérdezek tőle

Szántó Nelli

személyi edzéstriatlonfutásamatőr futás

Gyermekkorom óta a sport határozza meg az életem. 12 évig versenyeztem triatlon és országúti kerékpár sportágakban, majd az egyetemi évek beköszöntével felhagytam az élsporttal, de a mozgás szeretete továbbra is a mindennapjaim része maradt. A Testnevelési Egyetem testnevelő-úszó és triatlon-edző, illetve testnevelő-gyógytestnevelő szakain szereztem meg diplomáimat. Jelenleg személyi trénerként, azon belül főleg amatőr futók és triatlonosok edzőjeként tevékenykedem. Remélem, hogy a segítségemmel minél többen megtapasztalják az élményt, hogy milyen felelmelő érzés, amikor elérhetetlennek tűnő álmokat váltunk valóra önmagunk leküzdésével.

Kérdezek tőle

Szilágyi Tibi

futásterepfutásultrafutás

12 éve dolgozom futóedzőként. A Sportlabor mellett több mint hét évig voltam a tatai Nike Futóklub edzője, majd a Tatai Atlétikai Klubnál folytattam a munkámat. 2016-tól az Ensport színeiben segítem a futni vágyókat személyre szabott edzéstervekkel és tanácsokkal. A teljesítményfokozásnak mind az elméleti, gyakorlati és emberi összetevőit ugyanúgy fontosnak gondolom, így mindhármat szem előtt tartva próbálom futóimmal együtt, közösena legtöbbet kihozni belőlük. Számomra a sport sohasem lehet teher, csupán eszköz önmagunk megvalósításához, és saját korlátaink legyőzéséhez.

Kérdezek tőle

Vajda Zsuzsa

futásfutótechnika

Középiskolás korom óta szeretem a futást, komolyabban az egyetemi éveim alatt kezdtem el edzeni. A futás szakmai részével 2005 óta foglalkozom, edzőm, Dr. Török János hatására, aki kiváló szakember és nagyszerű pedagógus. A Brescia Maratonon elért 2 óra 44 perces eredményemre vagyok a legbüszkébb. A Margitszigeti Atlétikai Club és Nike Futóklub edzőjeként célom a lehető legtöbb emberrel megszerettetni ezt a sportot.

 

Kérdezek tőle

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Tedd meg velünk az első lépést a legújabb célod felé!

Csak 3570 Ft