Egy csodálatos kedd esti 50 perc

Nehéz edzés várt rám. A kedd és a csütörtök a tempós futások napja. 50 percet kellett futnom 155-160-as pulzuson. Előtte és utána volt 10-10 perc bemelegítés és levezetés. A Margitszigeten, a központi úton szoktam futni, amikor ilyen jellegű edzésem van.

A gyerekeket megvacsoráztattam, apukájuknak is készítettem valami finomat, az utolsó mosást kiteregettem, kicsit összepakoltam a szobájukban, a temérdek játékhalmon akartam csökkenteni, lett volna még sok tennivaló. Végre elindultam. Elmúlt este 7.

Szerencsére a reggeli szélviharnak már nyoma sem volt, csupán enyhe légmozgást éreztem, ahogy kocogtam fel a Margit hídra. Nem volt hideg, de olyan nagyon meleg sem. Januárhoz képest persze mindenképpen enyhe idő fogadott. A pulzusom éppen csak elérte a 140-et. Befordultam a szigetre, kocogtam lefelé a lejtőn, odapillantottam a MAC pályára. Vajda Zsuzsiék már javában „dolgoztak”. Mióta újra edzővel futok, nem tudok velük edzeni, mert pulzuskontroll mellett futok, így hát a saját utamat kell járnom. Leginkább egyedül futok, társaság nélkül, ami időnként nehéz. Pláne ezeken a nehéz, január végi estéken jönne jól néha valaki, aki beáll elém, vagy mellém, szól néha hozzám és én is szólhatok hozzá. Ennek híján maradnak a saját gondolataim, a saját belső monológom.

A 10 perces bemelegítés után nyomtam egy „lap”-ot és elindultam. 50 perc. Közepesnél kicsit erősebb tempón, este 7 után. Egyedül. Félni nem félek, ilyen gondom nincs, még a Margitszigeten sem, pedig tudom, hogy voltak igen komoly incidenseik a szigeti sporttársaknak. Mondjuk például biztonsági oka is van annak, hogy a központi úton futok és nem körbe. Meg persze ilyen jellegű futásoknál jó, ha van egy hosszú egyenes, ahol nem kell kerülgetni senkit, csak menni előre, követni az aszfaltcsíkot.

Bringásokkal, futókkal, kutyasétáltatókkal találkoztam és egy rendőr páros is sétált az út menti sétányon. Nehezen indult a tempó. Kapkodtam a levegőt, kényelmetlen volt a futás és iszonyúan hosszúnak tűnt az előttem álló feladat. 5.04-et mutatott az órám az első km-re, közben még éppen csak 150 fölött volt a pulzusom. Nem hittem, hogy ezt a tempót végigbírnám, de a viszonylag alacsony pulzus is zavart. Próbáljak tovább gyorsulni, vagy várjak, hátha elindul felfelé – ezek a gondolatok kattogtak a fejemben. Igyekszem minél pontosabban végrehajtani az edzői instrukciókat, egy ilyesfajta együttműködésben érthetően elvárható ez. Lassítottam, mert végül inkább attól tartottam, elfutom ezt a viszonylag hosszú tempós szakaszt. A következő km 5.16 lett, ez meg talán kissé alábecsült a jelenlegi lehetőségeimhez képest – dilemmáztam tovább.

Közben teltek a percek, fogytak a km-ek, és idővel elkezdtem magam jól érezni futás közben. Már nem volt diszkomfort érzésem, bemelegedtem, a testem adaptációja megtörtént erre az esti megmérettetésre. Ráadásul inkább a bátrabb utat választottam és visszatértem az 5 perc közeli tempókhoz. A pulzusom megérkezett a kívánt zónába. Egyszer csak elárasztotta a testemet a boldogság érzése. A FLOW. Kedd este, egymagamban nyomom itt a szigeten, de nem tudom elképzelni, hogy máshogy legyen, hogy máshol jobb lenne most nekem. Mert minden tökéletes.

Furcsa ötvözete ez a helyzet a másik, az anyai önmagammal, akinek folyton millió más dolga, feladata van. Aki alig bírt nekiindulni ennek a nehéz edzésnek. Akinek minden nap, minden adott perce pontosan ki van számolva. Nincs fölös idő, nincs kényelmes, lazulós nap. Helyette vannak beteg gyerekek, akik állandóan éhesek, szomjasak, akik leöntötték, kiöntötték, lehorzsolták, beütötték… Meg a mosatlan ruhák, a kupis lakás, a simogatásért tekergő-bújó macska és így tovább. Mégis itt vagyok és képes voltam egy extra nehéz nap végén összehozni ezt a klassz futást.

Talán csak futóanyuka társaimnak érthető, hogy micsoda töltős, kedd esti „énidőt” éltem át a sötét, csendes Margitszigeten. Mire visszakocogtam a MAC-hoz, már sötétbe borult minden, leoltották a pálya reflektorait. Még láttam Zsuzsi futóit, ahogy nyújtanak a gerenda mellett. Én a szigeti kijárat felé vettem az irányt és endorfintól mámorosan kocogtam hazafelé…

A futásom itt a Strava-n megtekinthető.